2017. május 20., szombat

Bodor Ádám - Sinistra körzet

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Az immár klasszikus regény vagy novellafüzér (a műfaji határok a Sinistra körzet esetében is elmosódnak), amelyet Bodor egyik fő műveként tart számon az irodalomtörténet, épp negyedszázada, 1992-ben jelent meg először. Az egyszerre ismerős és holdbéli tájnak ható hegyvidéki terepen kirajzolódó történet a totalitárius rendszer működését mutatja be mély iróniával és fekete humorral egy szigorúan behatárolt, kevés szereplős, groteszk világban.
Olvasás után:

Egyszer láttam a tévében Nagy Lászlóval egy interjút, ami persze nem ma készült, így egy kicsit nosztalgikusra sikerült: vontatott, monoton volt, amihez hozzájárult az író hasonló stílusa is. Nagyon megfontoltan, lassan és körülményesen válaszolt a kérdésekre. A Sinistra körzetet olvasva nekem folyton ez az interjú villant be. Pontosan ilyen hangulata van az egésznek, amire direkt rátesz egy lapáttal a főszereplő személyisége. 
Sokáig vívódtam rajta amúgy, hogy nekem most szimpatikus-e a Andrej Bodor, a főszereplő, vagy sem, de azt hiszem, hogy a végére egészen megkedveltem. A történet nagyon vontatottan halad előre, ami miatt már külön kíváncsi voltam, hogy vajon a végére mi sül ki ebből. Vagy valami orbitális baromság, vagy pedig olyan befejezés, ami a főszereplőt magasabb szférába emeli a szememben. Szerencsére ez az utóbbi eset valósult meg, úgyhogy kijelenthetem, hogy megkedveltem. 
Amúgy az egész 'regénnyel' ilyen hadilábon áltam, sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ez most tetszik-e nekem, vagy sem, de mire a végére értem, elkezdtem élvezni. :) Utólag már azt is mondhatom, hogy lehetett volna kicsit hosszabb is, mert olvastam volna még. 
Egy negatívumot tudok csak felhozni, mégpedig a rengeteg kegyetlenkedést, ami végig jelen van, és amire a szereplők (nyilván direkt) immunisak, kisebb vállrándítással el is intézik a dolgot. Ezt valahogy a gyomrom nem tudta bevenni.
E mű kapcsán megemlítik mindig, hogy regény-e vagy novellafüzér. Megállapítottam, hogy nekem ez regény, hiába van minden fejezetnek önálló egysége, mégis egyik a másikhoz kapcsolódik, sokszor időben is, én teljesen regényként tudtam olvasni. Főleg a végén visszatérő elemek miatt - ez inkább regényjellemző. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése