2016. október 13., csütörtök

Nyáry-találkozó

Ősszel csak úgy tobzódunk az író-olvasó találkozókban itt Baranyában. Már ott tartottam, hogy szelektálnom kellett köztük, mert ennyiszer nem tudom lepasszolni a kislányomat a családnak, akik ráadásul nem is nagy irodalmárok, így elfogadják, de meg nem értik az állandó mehetnékemet.


Krasznahorkai után még egyet kinéztem magamnak, a Nyáry Krisztián-találkozót. Jó pár éve ugyan voltam már egy ilyen eseményen, de akkor voltam olyan balga, hogy a két Így szerettek ők kötetet (EZT és EZT) itthon felejtettem, pontosabban nem voltam elég rutinos még az ilyen alkalmakban, és nem gondoltam, hogy lehet majd dedikáltatni, ezért akkor megfogadtam, hogy ezt mindenképpen pótolni fogom. Ez most megtörtént. A találkozót azért is vártam nagyon, mert Ágoston Zoltán vezette, akit már egy korábbi Grecsó-könyvbemutatón volt szerencsém látni, és tudom, hogy nagyon jól csinálja, amit csinál. Ráadásul van egy személyes játékom is: maximálisan figyelni rá. Tudniillik azt elég nehezemre esik, mert mire kimond egy mondatot, már ötször elkalandoztam közben. :D Ez pedig nem azért van, mert annyira unalmas, hanem mert annyira lassan és körmönfontan fogalmaz (feltételezem, hogy mire ezt kimondja, még öt másik mondatot futtat le az agyában), hogy képtelenség tartani a figyelmet. Most sokat gyakoroltam és elég jól sikerült! :)

Nyáry Krisztián nem ilyen, őt könnyű követni, és nagyon élvezhető is, ahogyan beszél. Ő pedig szívesen beszél mindenről, amiről kérdezik, sokszor elég hosszan is válaszol, de ez természetesen nem baj, mert ezért tartják ezt a rendezvényt. Mivel az irodalmi könyvei óta megjelent két másik könyve nincs a birtokomban (és még vacillálok rajta, hogy szükségem van-e rá, vagy sem), ezért inkább az előbbiekről hallgattam volna többet, de azokról sajnos elég kevés szó esett. Valamiért inkább az Igazi hősök és a Merész magyarok c. kötetek voltak az előtérben, illetve egy közös koncepciót keresgéltek beszélgetés közben, amit rá lehet húzni a Nyáry-művekre. Az est zárásaként pedig természetesen lehetett dedikáltatni is és az egyik fotós pont akkor kapta le az író kezeit, amint dedikál, mikor az én könyveimet írta, de ezen a fránya interneten sehol sem találom azt a képet, valószínűleg nem került fel. :( Pedig milyen jól mutatott volna itt! Találtam viszont egy másikat, fele olyan jó minőségben.


Bordó pólóban, szőke copfban ülök itt épp 

De ha már Országos Könyvtári Napok, akkor egy kis kitekintés: a falunk közösségi házában volt egy program, amire beugrottam, fénykép a kedvenc könyvemmel. Sokáig hezitáltam, hogy egyáltalán menjek-e, azt meg még nehezebben döntöttem el, hogy melyik könyvemet is vigyem. Végül Tóth Krisztina Vonalkódjára esett a választásom, íme a (majdnem profi :D) fotó:


UPDATE! Egy kedves ismerősöm olvasta nyöszörgésem, hogy a könyvem dedikálásáról készült képet nem találtam sehol, ő meg igen, úgyhogy elküldte. :) Ez nem pont az, de ez vállalhatóbb:

A Csorba Győző Könyvtár fotója

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése