2014. szeptember 13., szombat

Lázár Ervin - Mesék felnőtteknek

A moly.hu-n lévő tartalom:

Lázár Ervinből nem lehet kinőni! Szerencsére nem is kell: akik meséin nőttek fel, és ma is lázárervint olvasnak gyerekeiknek, különösen élvezni fogják ezeket a felnőtteknek írt, tündérien abszurd novellákat, amelyeket Kern András ad elő – vagy inkább kelt életre. Az első és utolsó elbeszélést pedig maga a szerző olvassa fel nekünk.

Hallgatás után: 

Én nem Lázár Ervin meséin nőttem fel, így ez az élmény teljesen kimaradt eddigi életemben. Felnőttként ezt bepótolni pedig már annyira nem élvezetes. Viszont mikor megláttam ezt a hangoskönyvet, tudtam, hogy ez lesz az, aminek segítségével majd összebarátkozunk. 
Mire a hallgatás végére értem, vegyes érzelmeim születtek. Az első 6 mese nagyon idegen volt tőlem. A földtől és mindenféle józanságtól elrugaszkodott volt, nem az én műfajom. Talán azoknak, akik nagyon szeretik amúgy is a fantasy filmeket, azoknak jobban bejöhet. 
A második hatos viszont már az volt, amire vágytam is. Sokszor expliciten a gyerekek fantáziavilágába repített minket, de néha nem ennyire nyíltan tette ezt, viszont ezekben a mesékben volt egy kis naiv világszemlélet, ami nagyon bájos volt. Ezek kifejezetten tetszettek, a végére el is bizonytalanodtam, hogy én ezt egészében szerettem-e vagy sem. 
Az előadás amúgy fantasztikus. Kern András abszolút jól adja vissza a mesék világát, szerintem nagyon bele is élte magát, ami még élvezhetőbbé teszi. Külön figyelmet érdemel az első és az utolsó felvétel, amit a szerző, vagyis Lázár Ervin előadásában hallhatunk. Mivel ő már nem él, ez egy méltón fennmaradt emlék tőle.