2014. május 1., csütörtök

Mary Anne Shaffer-Annie Barrows - Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

A kiadó honlapján lévő tartalom:

1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól, a csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút.
Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.

Olvasás után:

Mindenkinek szívből tudom ajánlani ezt a könyvet, én konkrétan beleszerettem. Annyi szeretet, humor, de mégis annyi keserűség van benne, hogy egyszerűen nem lehet nem szeretni, de pont ettől olyan emberi.
Korábban még nem olvastam levélregényt, emiatt alig tudtam elképzelni, hogy is bontakozhat ki egy történet egy levelezésből, de most már mindent értek. Nagyon sok múltban játszódó történetet mesélnek el benne (hogy is élték át a szigetlakók a második világháborút), de sok, a legjobb barátnőnek küldött fecsegő levelet is tartalmaz, amiből pedig a jelen történéseit tudhatjuk meg. A kettő együtt pedig kiadja a teljes történetet. Egy ponton éreztem azt, hogy kicsit erőltetett a sztori (és összesen ennyi negatívumot tudok felírni ennek a könyvnek), hogy mikor a főhősnő nem jön rá, hogy szerelmes és arra sem, hogy a választottja is szerelmes belé, akkor egy kívül álló harmadik elmeséléséből jövünk erre rá. Itt annyi a bökkenő, hogy ő sem sejt semmit, emiatt fura, hogy jelentéktelen eseményeket miért ír le egy barátjának.
Ahogyan Juliet megismeri a szigetlakók történetét, úgy ismerjük meg mi is. Úgy is írhatnám,  hogy ahogy ő beleszeret a szigetbe, úgy szeretünk bele mi is. Én legalább is biztosan. A könyv lapjain átsugárzik az ottani tiszta, napsütéses levegő, a vadvirágok illata, meg minden, ami miatt olyan, mintha mi is ott lennénk és megtapasztalnánk mindent. Az ottani emberek nyugalma pedig annyira irigylésre méltó, hogy legszívesebben most azonnal cserélnék velük. Emellett van egy irodalmi társaságuk, amit ugyan az életük mentéseként alapítottak, de ha már van, akkor komolyan is veszik és tényleg könyveket olvasnak és beszámolnak róla a többieknek. Közben persze pitét esznek. :)
A szerelmi szál is igazán valósághű benne, emiatt tényleg elragadó és emberi. De azt hiszem, ezt már jobban nem kellene fokoznom.