2014. január 16., csütörtök

Laurent Gounelle - A férfi, aki boldog akart lenni

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Képzelje el…
Balin nyaral, és nem sokkal a hazaindulása előtt kíváncsiságból, minden különösebb ok nélkül felkeres egy öreg gyógyítót, akiről már rengeteget hallott.
A diagnózis egyértelmű: ön tökéletesen egészséges, ám boldogtalan.
Kiderül, hogy a végtelenül bölcs öregember jobban ismeri önt, mint ön saját magát. Új megvilágításban látva az életét, ön különös és lenyűgöző kalandba – önmaga felfedezésébe –
vág bele. Az eközben átélt tapasztalatok fenekestül felforgatják az életét, és eljuttatják oda, hogy megpróbálja megvalósítani az álmait.
A férfi, aki boldog akart lenni egészen új lehetőségekkel teli világot nyit meg az olvasó előtt. Mire végére érünk a magával ragadó történetnek, megtanuljuk, hogyan szabaduljunk meg mindattól, ami megakadályozza, hogy igazán boldogok legyünk.
Laurent Gounelle szakterülete a személyiségfejlesztés. Tizennégy éve járja a világot, és felkeres mindenkit, aki ebben a szakmában kivételes eredményeket mutat fel, legyen bár amerikai neurológus, perui sámán vagy éppen balinéz bölcs.

Olvasás után:

Őszintén szólva azt hittem, hogy nagyobb hatással lesz rám ez a könyv, de szinte meg sem érintett. Legalább is a balinéz bölccsel való beszélgetések egyáltalán nem hatottak meg. Semmi olyat nem mondott, amire azt mondtam volna, hogy hűűűű, tényleg. Igazából ezeket a 'tanításokat' már magamtól is tudtam. Lehet, hogy ha nem olvastam volna ezelőtt egyetlen pszichológiai könyvet sem, akkor újdonságként értek volna a gondolatai, de így nem. Szóval azoknak tudom ajánlani, akik el szeretnék kezdeni az ilyen típusú könyveket, arra ez tökéletes.
Van pozitív oldala is a könyvnek. Kettő is. Az egyik, hogy Balin játszódik. Nem sok közöm volt eddig Balihoz, talán csak az Ízek, Imák, Szerelmek című film, de most teljesen beleszerettem. A sziget a leírások alapján gyönyörű lehet, a balinézek pedig nagyon vicces emberek. :) Az életfelfogásuk is egészen más, mint egy európaié, sokkal könnyedebb. Szerintem egy ottani nyaralás megváltoztathatja az egész életünket, és ebben jobban biztos vagyok, mint abban, hogy egy ilyen bölcs tud nekünk segíteni. Elszaladt már velünk ez a világ, pontosabban túl sokat rohanunk, emiatt már szellemi létszükségleteinke sincs időnk, vagyis a csendes, kiegyensúlyozott gondolatokra. Ennek helyreállításában sokat segíthet Bali - csak nyernék egyszer a lottón. :)
A másik pozitívuma a könyvnek a főhőse. Először egy töketlen alaknak gondoltam, de később rájöttem, hogy több annál, igazából nagyon is szimpatikus. Nem szokásom a könyv felett hangosan nevetni, de itt kellett. Nagyon valósághűen vannak ábrázolva a kínos helyzetek, könnyen bele tudjuk élni magunkat, ezért vicces az egész. Részleteket nem akarok elárulni, de van pár érdekes jelenete a főhősnek. :)

2014. január 9., csütörtök

Nyáry Krisztián - Így szerettek ők 2.

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel könyv lett, a kötetből pedig az elmúlt év egyik legnagyobb könyvsikere, amely elnyerte a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budai-díját és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-könyvdíját is. A második könyvben újabb 40 magyar író és költő izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati története szerepel. A szerző célja ezúttal is az, hogy az elmesélt szerelmi történetekkel kedvet csináljon a művek olvasásához.

Olvasás után: 

A második rész ugyanannyira tetszett, mint az első, pedig sokszor sikerül elrontani azzal, hogy a sokadik bőrt akarják lehúzni ugyanarról a témáról, de itt nem erről van szó. Azt éreztem rajta, hogy az írónak volt még bőven beszámolnivalója a híres-neves írókról és költőkről, ezért csak simán folytatta. És milyen jól tette!
Imádtam elmerülni ezekben a történetekben, valahogy olyan meghitt hangulatba tudtak hozni, amiben csak jól érezheti magát az ember. Pedig nem csak vidám történetekről szól a könyv, sokszor nagy csalódásokról, elválásról és halálról. Szerintem ebben a hangulat-dologban segít a könyv kinézete is, a képek, és az, hogy nem zökkenek ki a helyesírási hibák miatt sem, én a 160 oldalon csak 2 darabot fedeztem fel, ez pedig a mai kiadásdömpingben nagyon jó arány!
Nyáry Krisztián amúgy nagyon cseles: szándékosan el akarja érni, hogy felfigyeljünk, pontosabban újra odafordítsuk a figyelmünket ezekre a művészekre. Ezt abból gondolom, hogy sok olyan dologról tesz említést, amik tanúsíthatják az adott történetet, és amelyet az X című műben ki is fejez az alkotó, de ebben a könyvben ezekből a művekből nem közölnek részletet, idézetet. Azt vettem észre, hogy egyik ilyen esetben arra figyelmeztettem saját magam, hogy majd el ne felejtsek rákeresni az interneten erre a versre vagy szövegre. És akkor rajtakaptam, hogy valószínűleg ez a célja.
Elcsépelt lesz a következő mondandóm, de a képeket nagyon szerettem benne. Attól, hogy ilyen jó minőségű, a szövegbe beleágyazott képekkel tűzdelték tele a könyvet, arra késztetik az olvasót, hogy jó alaposan megnézze őket. Így pedig sokkal hitelesebb és elmélyültebb lesz a történet - mondhatnám, hogy színesebb is, de ezek mind fekete-fehér fotók. :)
Az író sokszor hangoztatja, hogy ezt a könyvet nem iskolai tankönyvként vagy segédanyagként kell használni, nem arra való, de ezzel a gondolatával nem értek egyet. Már csak azért sem, mert emlékszem magamra, amikor középiskolában például tanultuk Csokonaitól a Lilla-verseket: nem mondtak az ég világon semmit. Viszont ha egy kicsit is értettem volna a szerelmüket, a hátterüket, Csokonai személyiségének fontosabb jegyeit, akkor könnyebben fogadom be ezeket a verseket és talán még meg is értem őket. Nehéz a mai diákoknak nem mai verseket tanítani, mert nehezen értelmezik és szerintem ez tényleg segítség lehet.

Egy kicsit nem a könyvről, de mégis idekapcsolódóan: nemrég voltam író-olvasó találkozón, ahol Nyáry Krisztián volt a porondon és főként egyetemi éveiről mesélt, de azért rengeteg szó esett a két könyvéről is. Félve mentem el, mert rajongtam az első könyvért (a másodikat még nem ismertem) és nem akartam csalódni az írójában, mint erre már párszor volt példa. Szerencsére semmi ilyesmiről nem volt szó! Nyáry Krisztián nagyon pozitív képet alakított ki magáról bennem, hiszen a hírnév és siker (meg gondolom anyagi juttatások) ellenére is a földön jár, nem képzel magáról sokkal többet, mint kellene és érződik a szavain is, hogy jó lélek. Így viszont már tényleg hiteles is a két könyve, hogy ő tényleg csak örömet akar vele szerezni másoknak - el is hiszem. :) Ami miatt végképp eldöntöttem, hogy kedvelni fogom őt, az az egyik válasza miatt volt. Azt a kérdést tették fel neki (miután már megismertük az amúgy is felfelé törő karrierjének részleteit), hogy mit tart élete legnagyobb sikereinek? Húzta a választ, ezalatt gondolkodtam, hogy biztos a könyve(ke)t fogja mondani, vagy a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatói posztját (amit egyébként huszonéves fejjel ért el), de nem. Azt válaszolta, hogy a lányait. :) Ők olyan visszaigazolás neki, amiben látja a sikerét. :) Szóval tessék Nyáry Krisztiánt kedvelni. :) Viszont rossz élmény erről a találkozóról: voltam olyan balga, hogy elfelejtettem elvinni magammal az első könyvet, így nem tudtam dedikáltatni vele. :(

2014. január 2., csütörtök

Mark Pryor - A könyvárus rejtélye

A kiadó honlapján lévő tartalom:


Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig... pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték. 
A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz.

Olvasás után:

Mikor elkezdtem olvasni a könyvet, sokat kellett tanakodnom, hogy mi is az a furcsa érzés, amit a könyvvel kapcsolatban érzek, és még csak most világosodtam meg: az, hogy a mai korban játszódik. Még nem olvastam a mai korban, mai technikai háttérrel megírt krimit. Nekem a krimi eddig a Miss Marple-féle krimit jelentette, valahogy a modernkori kimaradt az olvasmányaimból. Ettől függetlenül (vagy pont ezért) nagyon tetszett.
Az érződik nagyon, hogy az író igenis jártas rendőri, nyomozói és nagykövetségi körökben, mert abszolút hitelesnek tűnnek a leírásai, pontosan tudja az eljárásrendeket. Habár sajnos negatívum is van az íróval kapcsolatban: szerintem érződik, hogy ez még az első könyve, vagy legalább is a következő észrevételemet ennek tudom be. Egy krimi nagyvonalakban úgy épül fel, hogy a történet elején történik valami, ami elindítja az eseményeket, a nyomozást, aztán mindenféle apró információkat kapunk, ami alapján a főhőssel együtt rájövünk, hogy ki követte el a bűncselekményt. Ezt a részt (ahol megkapjuk az apró információkat) nem éreztem elég gördülékenynek. Túl sok szál futott össze és ezeket nagyon elszeparáltnak éreztem, vagy nem is tudom, elmondani sem tudom rendesen. Az erőltetett szót nem szeretném rá használni, mert azért az nem igaz, de valahogy még csiszolódnia kell. Viszont a történet végi akció nagyon izgalmasra sikeredett. Arra úgy kell számítani, hogy az embernek legyen elég ideje olvasni, mert ott nem fogja tudni letenni a könyvet. És valóban összefutnak a szálak és egy izgalmas bűncselekmény bontakozik ki belőle.
Sokszor előfordult már velem, hogy az ilyen típusú főhősöket nem szoktam kedvelni: magányos farkas, nagyon sportos, nagyon eszes, tehát egy ideál. Viszont Hugo Marstont mégis kedveltem. Talán kicsit spontánabb volt, mint ahogy azt ettől a karaktertől vártam és ez egy jó pont. A haverjáról már nem is beszélve, aki első ránézésre szintén egy tipikus karakternek tűnt (nem lövöm le a poént, hogy milyen), de ő is sokkal spontánabb volt, szeretem az ilyet.
Van még egy pozitívum a könyv mellett: Párizs. Egyszer jártam Párizsban, de csak turistaként és végigrohantunk mindent, hogy abba a pár napba beleférjen az összes látnivaló, így a tényleges párizsi létet nem sikerült magamba szívnom. Ebben a könyvben viszont kaptam ebből egy kis ízelítőt. Sok apróságból lehet következtetni a párizsi atmoszférára, ami körüllengi a történetet és hát az ilyet ki ne szeretné?
És még egy pozitívum, amit nem is lehet kihagyni belőle: a könyvek. Jelen pillanatban annyira késztetést érzek arra, hogy elmehessek a Szajna-partra a könyvárusok portékáit nézegetni, hogy nagyon! Kitudja, talán még valami különlegességre is rábukkannék! ;)