2013. szeptember 23., hétfő

Gerald Durrell - Családom és egyéb állatfajták

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Mit lehet tenni, ha Angliában mindig esik az eső, köd van, mindenki náthás, és Margo pattanásai nemhogy elmúlnának, hanem egyre sokasodnak?... A megoldás: át kell költözni melegebb ég alá, pontosabban a görög szigetvilág paradicsomi fészkébe: Korfura. A nem is kissé excentrikus Durrell család tagjai - a gondterhelt konyhaművész mama, és gyermekei: a kiterjedt baráti körrel rendelkező és rosszkedvű író, Larry, a fegyvergyűjtő és -szakértő Leslie, a szerelmes hajlandóságú Margo, végül pedig - de nem utoljára! - minden rendű és rangú élőlény szenvedélyes barátja: Gerry - mind megtalálják a hajlamaiknak legjobban megfelelő éghajlatot és elfoglaltságot ezen a gyönyörű szigeten, ahol csodával határos módon mindig sikerül emberi és nem emberi állatseregletüket újabb, egyre érdekesebb pédányokkal gyarapítani...

Olvasás után:

Már mikor a kezembe vettem a könyvet és nekiláttam az olvasásnak, tudtam, hogy nem fogom megbánni. Durrel családjának elege lett az esős Angliából, ezért fogták magukat és Korfura költöztek! Tudom, hogy ez a könyv nem mostanában jelent meg eredetileg, de akkor is: milyen jó ötlet már. Egyszer majd én is így csinálok, komolyan mondom! :) Mellesleg Görögországban játszódó történetről sem olvastam még sosem, pedig már kétszer is nyaraltam ott, így legalább újra visszatérhettem oda egy kicsit. De azért ez a görög sziget elég unalmas lehet: mindenhol kopár hegyek, maximum néhány olajfa, amik egyébként nem is nőnek nagyra, szóval nem egy szívderítő látvány. Ez valahogy áthatotta azért az egész könyv hangulatát nekem.
Gerald Durrel nagyon cuki kisfiú volt, valahogy mindannyiunknak ilyennek kellene lennünk. Nem félni az állatoktól, hanem szépen hosszasan tanulmányozni őket, esetleg játszani velük, így megismerni a személyiségüket, ez az igazi gyerekkor!
Nem tudom, hogy az író mennyire játszott rá a dolgokra, de ilyen őrült családot sem minden nap lát az ember. Az anya és a négy gyerek külön-külön is megérne egy könyvet, nem ám így egyben. Tényleg nagyon vicces dolgok történtek velük, a végére már meg sem lepődtem, mikor megint előálltak valami esztelen ötlettel. A könyv elején még a történetnek azok a részei tetszettek jobban, amik a család életéről szóltak, de a vége felé jobban kezdtek az állatok viselkedését leíró részek érdekelni, mert azokon sokszor tényleg lehidaltam. Például a gyík és a hatalmas sáska (talán jól emlékszem az állatok pontos fajtájára) harca! Ha élőben láthatnék egy ilyet, biztos nem zavarna, hogy viszolygok mindkettőtől, megnézném. Kedvenc állatkáim amúgy a szarkák voltak! Félek, hogy túl sok emberi tulajdonsággal ruházta fel őket és ők valójában nem is ilyen vicces madarak, de róluk nagyon szívesen olvastam! Ha már madár, akkor fecske: a másik blogomban muszáj volt egy nagyobb részt idéznem ebből a könyvből, ez megtekinthető ITT.
Összességében kellemes szórakozás ez a könyv és a hangvétele is tényleg vicces, de sok hosszas leírásnál unatkoztam, az ilyen részek altatónak kiválóak voltak.