2013. február 20., szerda

Nyáry Krisztián - Így szerettek ők

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenhatezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához.
40 történet sok képpel Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, hitvesekről, múzsákról, szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.

Olvasás után:

Minden porcikámmal vágytam erre a könyvre úgy, hogy csak 1-2 Facebook-bejegyzést olvastam el. Már maga a tudat, hogy a valós szerelmi sztorikat meg lehet ismerni, teljesen felcsigázott. Aztán végül is otthon kiharcoltam, hogy megkaphassam Valentin-napra, amit egyébként meg sem szoktunk tartani.
A könyv kinézete, arculata valami fantasztikusan gyönyörű. Egyszerűen rajongani tudok az ilyen szép munkákért, bár ennek volt egy hátránya: túl nagy és ezáltal túl nehéz, így nem lehet bedobni a válltáskába és csak úgy magunkkal vinni bárhova (pontosabban lehet, próbáltam, csak az embernek leszakad a válla). Arra nem sikerült rájönnöm, hogy a fotókkal mi történt. Nagyon sok írónál, költőnél ugyanazok a képek voltak, amik a tankönyvekben is szerepelnek, de most valamiért másnak láttam őket, sokkal élethűbbnek, élesebbnek, maibbnak. Aztán felvetődött bennem, hogy talán ezeket a képeket ilyen jól feljavították, és így már tényleg látszódnak az arcvonások, az öltözék, de az is lehetséges, hogy csak attól, hogy emberibb oldalukról ismertem meg a felmagasztalt művészeket, más szemmel néztem a képekre, és így már sokkal jobban láttam Őket.
Mert az tény, hogy most már hús-vér embereknek gondolom Szerb Antalt, Benedek Eleket, Pilinszky Jánost, sorolhatnám, akik eddig csak életrajzi adatok voltak, illetve egy-egy mű, amit nem lehetett hova kötni. Itt is szeretném megköszönni Nyáry Krisztiánnak, hogy ezt lehetővé tette, mert az egyetem 5 éve alatt magyar szakon ezt nem sikerült elérni. És hát az is tény, hogy csak úgy lehet igazán jól megtanítani valamit, ha az ember közel érzi magához, nem pedig egy adat-tengernek. (Olvastam is a moly.hu-n egy észlelést, ahol az egyik diák mesélte, hogy a magyartanáruk ezt a könyvet vitte be irodalomórára és felolvasta azt a részt, amelyik köthető volt a tananyaghoz. Nagyon jó ötlet, így legalább a diákok is embernek képzelik majd az írókat / költőket.)
A könyv legnagyobb pozitívuma az, ami a fülszöveg utolsó pár szava: "a szerelem sokféle arcáról". Nem csak a botrányos szerelmek, nem csak a gyönyörű szerelmek voltak itt leírva, hanem minden! Izgalmas, unalmas, fura - de egy biztos, hogy mivel irodalmi alakokról szólt, nagyon érdekes volt mindegyik. Minden fejezetet nagy-nagy izgalommal kezdtem el olvasni, mert sosem tudhattam előre, hogy ez most hogy fog végződni.
Egy szó mint száz: ez a könyv eszméletlen jó ötlet volt!

2013. február 7., csütörtök

Szabó Magda - Álarcosbál

A moly.hu-n lévő tartalom:

A nyolcadikos Krisztina álarcosbálra készül: fontos nap ez az életében. Cigánylánynak öltözve, álarcosan és minden eddigi kötöttségtől szabadulva arra készül, megkéri feleségül kedves tanárnőjét édesapja számára… Krisztina árván nőtt fel, édesanyja a háború alatt meghalt, és tudja, hogy édesapja és a tanárnő szeretik egymást, csak a körülmények és a felnőttek érzékenysége megakadályozza kettőjük kapcsolatának kiteljesedését. A szerző egyéb könyveire is jellemző izgalmas fordulatok, plasztikusan megformált jellemek sora teszi élvezetessé ezt az újabb olvasói nemzedékek körében is sikeres lányregényt.

Olvasás után:

Én nem gondoltam volna, hogy egy ifjúsági regény lehet ennyire jó! Ez nem is ifjúsági csak, az több annál. A mondanivalója bármelyik felnőtteknek szóló mai filmben vagy könyvben elmenne, de közben meg a tálalás olyan, hogy a kamaszok is könnyedén megérthetik, sőt élvezhetik is. A moly.hu-n volt egy értékelés a könyvről, mely azt írta, hogy Szabó Magda nagy mesélő, folyton csak ez jár a fejemben, de ez mennyire igaz!
Mikor rájöttem, hogy ez a történet félig-meddig egy tanárnőről szól, már rájöttem, hogy nem nyúltam mellé. Ráadásul Szabó Magda egy olyan tanárnőt alkotott meg, akiért mindenki odavan, még az olvasó is, nekem pedig rögtön előlépett példaképnek. Hiszen milyen jó már az, hogy valaki csak a gyerekek iránti szeretetéből táplálkozva fiatal korára kitűntetett figyelmet kap a kollégáitól, a tanítványaitól és mindenki csak szépeket tud róla mondani. Ha lenne rá lehetőségem, én is ilyen szeretnék lenni. Ami nagyon tetszett, hogy sok szó esett a gyerekek neveléséről: sok osztályfőnöki órát azzal töltött, hogy mesélt a gyerekeknek a világ dolgairól, a felnőttek gondolatairól, céljairól, a gyerekek szerepéről, gondolatairól, ami nagyon-nagyon jó, de nehezen tudnám elképzelni, hogy ezt ma meg lehetne tenni a gyerekekkel. Kivéve talán egy válogatott suliban.
A könyv felépítése is nagyon tetszett. Úgy ismerjük meg a háttértörténetet, hogy a két főszereplő egy álarcosbálon beszélget és az álarcaik elmesélik egymásnak a sztorit. Ebből nagyon nehéz lehet jól kijönni, direkt kerestem azokat a pontokat, ahol elbukhatott volna a sztori, de annyira pontosan lett felépítve, hogy nem volt ilyen.
És hát ugye a történet mondanivalója... Még ma sem sokan vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy a szülők nem azért vannak, hogy a gyereküknek szenteljék az életüket, nekik is van saját életük, amelyben csak egy epizód, amíg a gyerekek felnőnek. De ezt a 60-as években kimondani, sőt be is bizonyítani: nagy bátorság és megfontolt döntés, az már biztos.
Néha sajnálom, hogy pont Szabó Magdának nem volt gyereke: sokat és jókat mesélt volna neki és valószínűleg ő is fantasztikus író vagy irodalmár lett volna.