2012. november 20., kedd

Torey Hayden - Egy gyerek

A moly.hu-n lévő tartalom:


Egy hatéves lány fához kötözte és felgyújtotta hároméves társát. A kisfiú válságos állapotban került kórházba. Van-e élet ezek után a kislány számára?

„Ez a könyv csak egyetlen gyermek története. Nem azért íródott, hogy sajnálatot ébresszen. Nem is azzal a szándékkal, hogy egy tanárt megdicsérjenek a munkájáért. Még kevésbé azért, hogy riogassa a békés és boldog tudatlanságban élőket. Nem. Ez a könyv csupán válasz szeretne lenni arra a kérdésre, vajon frusztráló dolog-e mentálisan beteg gyerekekkel dolgozni. Egy dal szeretne lenni, amely az emberi lélek tiszteletére íródott, egy kislány tiszteletére, aki olyan, mint valamennyi gyermekem. Mint mi mindannyian. Valaki, aki élni akar.” (a Szerző)

Olvasás után:

Kellett egy pár nap, mire össze tudtam szedni a gondolataimat és azokat 'papírra' is tudom vetni. Ezalatt a pár nap alatt arra is rájöttem, hogy ennek a könyvnek a jellemzésére csak egy jó szó van: szívbemarkoló. Adott egy 6 éves kislány, aki hihetetlen rossz háttérrel kerül egy rendezett osztályba és minden cselekedetéből látszik, hogy próbált meg eddig élni, vagyis inkább túlélni. 6 éves korára több lelki sérülése van, mint egy átlagos embernek egész életében és ezt megtanulta kezelni - gyermeki logikával ugyan, de mégis védve a lelki világát.
A leghihetetlenebb számomra, hogy ilyen háttérrel jött és átlagon felüli, már-már zseniszámba menő IQ-ja van. Nem ástam bele magam sosem abba, mitől lesz egy gyerek zseni, de feltételezné az ember, hogy nem nagyon kicsi IQ-jú szülők gyerekeként születik ilyen. Nyilván a hatalmas intelligenciája is segített neki túlélni a szörnyű eseményeket. És nem kellett egészen a könyv közepéig sem olvasni, hogy kiderüljön, hogy igazából ő egy nagyon szerethető és értelmes, álagresszív kisgyerek. A tanárnője sokszor megkapta a feletteseitől, hogy túlságosan is beleártotta magát dolgokba, hiszen csak átmenetileg tartják nála a kislányt, de azt hiszem, én is ugyanennyire megszerettem volna, hiszen csak a szeretetével tudta benne elindítani a pozitív gondolatokat, megmutatni, hogy van másfajta élet is.
Az írónő előző regénye, a Szellemlány nem tetszett ennyire (attól egy kicsit féltem, ettől nem), de egy dolog sokkal jobb volt benne: megtudtuk, milyen felnőtt vált az érzelmileg sérült gyerekből, akit ő jobb irányba terelt. Itt a könyv végén csak egy vers van, amit a felnőtt Sheila-tól kapott, de ott is csak a gyerekkorára utal, nem pedig arra, hogy mi is lett vele. Erre nagyon kíváncsi lennék.

2012. november 4., vasárnap

Galgóczi Erzsébet - Vidravas

A moly.hu-n lévő tartalom:

A vidravas tányér alakú, nyeles, gyilkos szerszám, az apró háziállatokat pusztító kisvadak ellen használják.
Az egyik téli reggel ilyen csapóvas csípi be a regény hősnőjének, Rév Orsolyának a kezét. Orsolya szüleit kuláknak nyilvánították, őt ezért kizárták a Képzőművészeti Főiskoláról. Szülőfalujában várja, hogy folytathassa tanulmányait. Hozzájuk kerül, egy Pestről kitelepített idős asszony, a nemzetközi hírű geológus felesége. A tudóst szabotázs vádjával először halálra, majd életfogytaglani börtönre ítélik.
1952-t írnak. Embertelen rendelkezések nyomorítanak és tesznek próbára öreget és fiatalt, falusit és városlakót egyaránt.
Van aki nem bírja elviselni az új, megváltozott körülményeket, és elpusztul, fizikailag vagy erkölcsileg megsemmisül. És van aki, aki addig ismeretlen erőforrásokat tud fölfedezni magában.
Galgóczi Erzsébet József Attila- és Kossuth díjas író gazdag életismerettel tárja elénk a korszak iszonyatát.

Olvasás után:

Valamiért nagyon nehéz írnom erről a könyvről. Csak halogatom a véleményformálást. Pedig ha megkérdezne szóban valaki, valószínűleg csak ontanám a pozitív jelzőket. Az tény, hogy mint írás, tökéletes. A felépítettsége, a megvilágításai, szóval az egész. Pedig én még nem is hallottam ezelőtt Galgóczi Erzsébetről. Tény, hogy a szocialisták nem nagyon szerették, pont az ilyen művei miatt, de a rendszerváltás már 20 éve volt...
Már jó ideje nem tanultam történelmet, és eléggé megkoptak az emlékeim, hogy mégis ki volt Rákosi pontosan, meg Horty, és főként hogy mikor. De most már tisztán látok. És ami a legjobban tetszett, hogy a történtek vonatkozásában ismerjük csak meg a történelmet, mintegy mellékesen, ahogyan valószínűleg akkoriban az emberek is tapasztalták.
A főszereplő, Orsolya pedig egy nagy jól eltalált karakter. Nincsenek benne túlzások, vannak negatív és pozitív tulajdonságai, érzései, mint minden embernek, ráadásul velem egykorú, úgyhogy nagyon közel is éreztem őt magamhoz. A legfőbb közös vonásunk az, hogy ő sem veti meg a fizikai munkát, hisz falun lakik, ahol az ilyesmi mindennapos, de emellett egyetemre jár és mindent megtesz azért, hogy szép karriert csináljon magának. Ami pedig vele történt, az tényleg nem mindennapi és nagyon jól bemutatja a Rákosi-korszakot.
Sok helyen nagyon megrökönyödtem és azon gondolkodtam, hogy vajon mennyi az ember tűréshatára, ameddig még elviseli az elnyomást. Nyilván, nem volt sok választásuk, de én ép ésszel nem éltem volna túl. A legjobban pedig a beszolgáltatás intézményén vagyok felháborodva. Teljesen mindegy, hogy milyen és mennyi volt a termés, a beszolgáltatás az első, nem számít, hogy otthon a kisgyerekek éheznek. Ha pedig valaki véletlenül előbbre tartja a gyerekei életét, akkor szabotál és irány a börtön. Képzelhetjük, utána mi lesz a gyerekekkel. Rákosi elvtárs megérdemelte, amit kapott, csak hát előbb is megkaphatta volna, nem kellett volna 20 évig hagyni vezetőnek.