2012. október 31., szerda

Esterházy Péter - Fancsikó és Pinta

A moly.hu-n lévő tartalom:

"Fancsikóékat először 1951-ben találtam ki – szól a kötet bevezetője.
– Egy szék a fal felé fordult. A karfán a fehér festék fölrepedezett, mintha megsértődött volna. Álltam a széken, és három szót selypegtem a világnak: fancsikó, kalokagatijja, pinta.
A három szó, mint három üveggolyó elgurult, s a felnőttek, ha volt idejük, mosolyogtak. Pedig én azt hiszem, hogy ezek a történetek már akkor bent voltak a szép üveggolyókban."
Esterházy Péter 1974-ben mutatkozott be az Alföldben hat novellával, amelyek aztán bekerültek az „írások egy darab madzagra fűzve” alcímű novellaciklusba, amely egy gyermek szemszögéből mutatja meg a világot, két „elválaszthatatlan jó barátja”, Fancsikó és Pinta főszereplésével. A kötet a későbbi Esterházy-prózák minden jellemzőjét felvonultatja: a mese- és anekdotaelemeket, a narráció (az elmondhatóság) nehézségének felismerését, a (család)történet széttagolását, a nyelvközpontúságot, a humort és a személyességet.

Olvasás után:

Még az egyetem alatt került látóterembe Esterházy (addig nem is hallotam róla, még az iskolában sem!), nem kellett feltétlenül elolvasnom egy könyvét sem, mert csak azt kutattam, hogy jön elő nála a matematikus mivolta. Mert ugyebár ő matematikus volt. (Megjegyzendő, ebben a könyvében is több helyütt előfordul a matematika.)
Mikor kutattam utána, időhiány miatt csak beleolvasni tudtam műveibe, azt hiszem, hogy főként a Termelési regényt olvastam. Akkor borzasztónak találtam. Valószínűleg nem is nagyon értettem, hogy mi van, mert nem igazán éltem a szocializmusban, sok minden nehezen volt értelmezhető a számomra, de az a vontatottság is untatott, ahogyan leírta. A jellegzetes Esterházy-hangvételről nem is beszélve.
Ezt a könyvet most úgy vettem a kezembe, hogy fel voltam készülve erre a hangnemre. Emellett tudtam róla, hogy ezt feladják középiskolában, tehát magyartanári egyetemi képzésem során hiába sikerült Őt kikerülnöm, mégis csak ajánlott ismernem. Egy kicsit ebből a szempontból is olvastam, hogy vajon mit szólna ehhez egy 18 éves diák.
Valójában ez a könyv jobban tetszett már az elején is, mint a Termelési regény. Pláne, mire a végére értem. Két lehetőség van. Vagy az én szemem és agyam állt rá a végefelé közeledvén az Esterházy-hangvétel befogadására, vagy a mű a végére tényleg sokkal érthetőbb lett, amit azzal tudnék magyarázni, hogy a pici fiúból nagyobbacska fiú lett és máshogy (jobban?) fejezi ki magát.
A mű mondanivalója azonban nem mindennapi. A kisfiú érzékeli a szülei közt húzódó feszültséget, és hogy a lelke túlélje ezt, kitalálja magának Fancsikót és Pintát. Később válásra is kerül a sor, az apuka becsajozik (ráadásul a kisfiú tanárnőjével), ami nagy törés lehet, de szerencsére a két jó kis barátnak mindenre vannak frappáns megjegyzéseik és elbagatelizálják a dolgot, segítenek feldolgozni. És mindez a kisfiú szemszögéből, úgy, hogy sokszor elmosódik a határvonal a fantázia és a valóság között, ezért ennek kibogarászása az olvasóra vár.
Hogy adnám-e 18 évesek kezébe? A mondanivalója miatt feltétlenül és az sem árt, ha ezt a hangvételt is megismerik. Viszont mindenképpen csak jobb képességű osztályban / csoportban.
Meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok nagy irodalmár, sőt. Minden megjegyzésem csak és kizárólag intuíción alapul, ezért előfordulhatnak tárgyi tévedések is. :)

2012. október 27., szombat

Ransom Riggs - Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Hajdanában egy szigeten, a világ túlsó felén igen különös gyerekek éltek. Mind együtt egy nagy, öreg házban, egy elvarázsolt helyen, ahol senki sem lelhetett rájuk. Nem olyanok voltak, mint más emberek. Káprázatos dolgokra voltak képesek.
És mindre vigyázott egy bölcs, vén madár...
Egy családi tragédia után a tizenhat esztendős Jacob egy távoli, Wales partjainál lévő szigetre kerül, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy az itt rejtegetett árvák többek voltak különösnél. Talán veszélyesek. Lehet, hogy jó okból zárták őket el egy kietlen szigeten. És valamiképpen – legyen ez bármilyen valószínűtlen is – talán még mindig élnek.
A Vándorsólyom kiasszony különleges gyermekei nyugtalanító, réges- régi fényképekkel illusztrált regénye élvezetes olvasmány mindazoknak, akik kedvelik a meghökkentő történeteket és a hátborzongató kalandokat.


Olvasás után:

Nagyon véletlenül került hozzám. Nem szokásom ifjúsági irodalmat olvasni, de ezt most nem lehetett kihagyni. Egy barátnőmnek keresgéltem könyvet születésnapjára és mivel nagyon furcsa ízlése van, gondoltam, fura könyvet is fogok neki választani. Valamiért ez mellett döntöttem. (Biztos azért, mert olyan szép a könyv - ugyanis a kiadó gyönyörű munkát végzett, öröm ilyet kézbe venni.)
Nem terveztem, hogy elolvasom, de a bevezetőt elolvastam, csak hogy megnyugtassam magam, hogy tetszeni fog-e Szandinak, hát és onnantól kezdve nem lehetett letenni. Nagyon magával ragadott. Először az, hogy vannak hozzá képek és nem csak el kell olvasnunk a leírást róla. Amúgy is mániám, hogy ha egy könyvet elolvasok, akkor utána rákeresek az interneten és mindenféléket elolvasok, megnézek róla, hogy tényleg el tudjam helyezni a mentális polcomon.
A moly.hu-n nagyon sok bírálója van a könyvnek, többnyire az idősebb korosztályból. Főként az írót kritizálják, hogy nagyon erőltetetten akart a fényképek mellé történetet kerekíteni, de hát könyörgöm: már az ötlet is nagyon jó. Arról nem beszélve, hogy egy nagyon fiatal, elsőregényes íróról van szó - és rögtön best seller lett a könyve. Tény, hogy sok elvarratlan szál van benne, a felépített világ nem teljesen logikus (amiért viszont szerettem volna lelkesedni), viszont nagyon-nagyon élvezhető. Csak hagyni kell magunkat sodortatni az árral és akkor nagyon kellemes időtöltés. Én amúgy nem szoktam rettegős regényeket olvasni, és tudom, hogy elsősorban ez sem az, de végigizgultam az egészet, az pedig pozitívum.
Aki tényleges kikapcsolódásra vágyik, az igenis olvassa el ezt a könyvet, nem fog csalódni. :)

2012. október 13., szombat

Solomon Marcus - A nyelvi szépség matematikája

A moly.hu-n lévő fülszöveg:

Solomon Marcus román professzor, a matematikai nyelvészet egyik úttörője. Tudományos pályája, érdeklődési köre színes és változatos. Foglalkozik matematikai nyelvészeti és matematikai poétikai kérdésekkel, a gépi fordítással, a másodlagos szemiotikai rendszerekkel, a formális nyelvekkel, az orvosi diagnózisok nyelvével, sikeresen alkalmazza a matematikai nyelvészeti módszereket a drámaelemzésben, vizsgálja a tündérmesék grammatikáját stb. Kötetünk tehát sokoldalú, nemzetközi hírnévnek örvendő tudós munkásságát mutatja be.

Olvasás után:

Matek-magyar szakos hallgató voltam az egyetemen, most már ilyen párosítású tanár néni vagyok. Mindig is tudtam, hogy a matematika és a nyelvészet közel áll egymásból, de ezt csak abból értettem, hogy láttam, mennyivel könnyebben megértem a logikus részét a dolognak, míg az igazi magyarosoknak ez komoly gondot jelent. Aztán szabadon választható kurzusként fel is vettem a Matematika nyelvészeknek tárgyat, szinte hibátlanra le is vizsgáztam belőle, de még akkor sem állt össze a fejemben a tényleges kapcsolat a két tudományterület között.
Ez a könyv már az elején lenyűgözött, hiszen annyira alaposan és óvatosan vezeti be az embereket a matematikai nyelvészet világába, hogy tökéletesen összeállt a fejemben a sok pici részlet és most már tisztán látok. Sok apróságban látszik csak igazán, hogy mennyire rokontudományok, amelyek fölött elsiklik az ember szeme elsőre.
Külön tetszett az a fejezet, amely a matematika nyelvét vizsgálja. Pontosabban csak a szavait, nem ássa magát jobban bele, de már az is nagyon izgalmas - főleg nekem, aki 5 évig a matematika nyelvével (is) éltem. Már egy ideje keresgélek ilyen jellegű írásokat, de nem sokat találtam, legalább is magyarul. Azt meg nem is mertem volna remélni, hogy a matematika nyelve is él a metaforákkal, pedig tényleg! Sok-sok érdekesség van benne!
A könyv nyelvezete egy darabig nagyon barátságos, de mikor eljutunk a matekos részig, ott már durvul. Nehéz rá koncentrálni. Így egy kicsit elveszti az olvasmányos jellegét, de nem győzöm hangsúlyozni az alaposságát és precizitását.

2012. október 6., szombat

Szobotka Tibor - Megbízható úriember

 A moly.hu-n lévő tartalom:

Megtorpantam. Az egyik kávéház teraszán ott ült Karola. Nem volt egyedül, sőt nagy társaság vette körül, szemüveges férfiak, talán orvosok, tanárok. Az asztalukon újságok hevertek, sőt könyvek is, láthatóan valami élénken foglalkoztatta őket, vitatkoztak.
Karola figyelmesen nézte a vitatkozókat, mindig azon pihentette a tekintetét, aki éppen szólott, így a pillantása ide-oda járt. Most nem volt olyan szép, mint lent a Balaton partján, de azért a kísértés erős volt bennem, hogy odamenjek hozzá, megmondjam neki: holnaptól… holnaptól minden más lesz…

Olvasás után:

Furcsa fülszövegnek ez az idézetválasztás, én nem ezt választottam volna. Ez már szinte az utolsó oldalon szerepel. Sokkal inkább választottam volna az első mondatokat: "Hogyan lesz az ember stici? Nem úgy, hogy a nők szeretik őt, hanem úgy, hogy ő szereti a nőket." Engem ez az első két mondata fogott meg igazán. Még sosem olvastam stricikről.
Mellesleg én is azért vettem a kezembe ezt a könyvet, amiért ma a legtöbb ember: mert Szabó Magda annyit dícsérte a férjét és még saját magánál is nagyobb írónak tartotta. Megjegyzem, ez utóbbiban nem volt igaza, de tény, hogy Szobotka Tibort olvasni lebilincselő élmény. Egy tőle egészen különböző ember szemével mutatja be a világot totálisan elhihetőnek, még a gondolkodásmódjában is minden logikus. Ez a strici egyébként sokat beszél magáról, nem kertel kimondani a negatív tulajdonságait, ugyan is ő azokat nem tartja negatívnak: vannak és kész.
Még sosem olvastam a második világháborút megelőző időszakról, itt konkrétan 1938. nyarától 1939. szeptember 1-jéig olvassuk a történteket. Eközben a főszereplő él Budapesten, Londonban (vonattal megy, úgyhogy bemutatja Németországot is, Hollandiát is), Párizsban, Zürichben, nyaral több hetet a Balatonnál és újra visszatér Budapestre. Nem meglepő, hogy mindenhol be is számol arról, milyennek látják az emberek a közelgő háborút, vagy milyen a közhangulat ott, ahol éppen él. Ilyenkor lehetne ebből idézni a történelem órákon, sokkal teljesebb lenne a kép.
A szereplő rövid életszakaszának különböző államosaiból volt egy, ami nagyon belém égett. Ekkor a barátnőjével, vagyis a kurvájával, Lolával a lány szülei lakásában laknak, ami nem más, mint az egyik budai ház pincéje, ahol a lány apja, annak felesége, lánya, az előbb említett pár és még két albérlő is lakik. Annak a nyomornak a tényszerű leírása teljesen letaglózott engem, nagyon nehezen megy még annak az elképzelése is, hogy tényleg vannak emberek, akik ilyen helyen laknak / laktak.
A kedvenc szereplőm amúgy Lola. Mondjuk a történet elején sokkal jobban érdekelt, mint a végére, ennek több oka is volt. Az egyik, hogy az elején ő volt az, aki önként vállalta a kurválkodást a megélhetésért és cserébe ezért nem várt el semmit, sőt még adott is. Az ilyen felfogást sem tudom megérteni, ezért is volt annyira érdekes. A másik, hogy a könyv végére már inkább a főszereplő személye foglalkoztatott jobban, reméltem, hogy észhez tér (persze, ez nem történt meg). Szívesen elolvasnám azt a könyvet, amelyik ugyanezt a történetet írja le, csak Lola szemszögéből.
Még egy apróságot jegyzek csak meg: újdonság volt az is, hogy a végkifejlet rosszabb volt, mint a történet egyes részei, ráadásul előre sejtetett egy még rosszabb kimenelt, konrkétan a háborút és a rasszizmus totális elfajulását.

ITT olvasható egy kisebb elemzése a műnek.