2012. június 29., péntek

Urbán László (szerk.): Megszólal a telefon

A moly.hu-n lévő tartalom:

A magyar irodalom legjobbjai írtak novellát, karcolatot, jelenetet, sőt még verset is a telefonról. Szerzőink között szerepelnek többek közt Karinthy Frigyes, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Krúdy Gyula, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Örkény István (stb.).

Olvasás után:

Már az is érdekes dolog, miként jutottam hozzá ehhez a könyvhöz. 5 évig dolgoztam diákmunkásként a pécsi tudakozóban, ahol egyszer mondták, hogy valami karácsonyi buliról megmaradtak ezek a könyvek, el lehet őket vinni. Hát én vittem is. Mondjuk elég meglepő volt számomra, hogy a rendes dolgozók ilyen ajándékokat kapnak, ugyanis ezt a könyvet maga a MATÁV adta ki, gondolva a kedves munkatársakra.
Technikatörténeti szempontból nagyon érdekes novellák voltak benne, amellett, hogy szépirodalomról van szó. Többnyire mindegyik a 20. század első feléről szól, mert hát mikor lett volna érdekes novellát írni a telefonról, mikor az épphogy elterjedt. Sokszor érdekes telefonos történetek voltak leírva, telefonbetyárkodások, amikor ez még a felnőtt embereknek is örömet okozott, ugyanis nem volt mindennapi az, ha valakinek telefonja van. Ide kapcsolódnak azok a novellák is, melyek úgy beszéltek a telefonkészülékről, mint egy földöntúli találmányról, melytől vagy rettegni kell, vagy isteníteni.
A legizgalmasabban számomra mégsem ezek voltak, hanem a telefonközpontos novellák. Konkrétan a telefonos kisasszonyokat örökítettek meg benne. Mindig is izgatott, hogy régen hogyan is működött egy ilyen központ, konkrétan mi volt a dolga egy telefonos hölgynek és most már abszolút felvilágosult vagyok. Két szemszögből is be lettek mutatva: belülről, a központ felől, és kívülről, a telefonáló felől. Az a novella volt a csúcs, mikor a központban összegyűjtött érdekességnek számító hívásokat elevenítették fel. Bármilyen hihetetlen, az emberek egy évszázad alatt nem változtak: tudakozós élményeimből ehhez nagyon hasonló érdekes hívásokat őrzök az emlékeimben. Jó volt olvasni ezeket.


2012. június 10., vasárnap

Jósika Miklós - Abafi

A moly.hu-n írt tartalom:

A rossz társaságba keveredett, korhelykedő lovag úrfit egy fogadalma jó útra téríti. Rádöbben arra, mivel tartozik hazájának, és meg is tesz Erdélyért mindent, mind a közéletben, mind a csatamezőn. Derekasságáért el is nyeri három asszony és egy lány szerelmét. A törökellenes harcok és a lovagi párbajok hősének a szíve azonban Christierna fejedelemasszonyé… Hogyan áll helyt a szilárd jellemű, vitéz nemesifjú ebben a minden eddiginél veszélyesebb helyzetben? Hogyan sietnek segítségére szerelmei, ezek az áldozatos szívű, kitűnő teremtések? Nem kétséges: a kedves, szép, romantikus történet ma is szórakoztat és tanulságul szolgál, számíthat a fiatal olvasók érdeklődésére. Hiszen valamikor – csaknem százötven éve – hatalmas sikert aratott, és nemzedékek nevelkedtek rajta egy évszázadon át. Most felújított és megfrissített szövegével ismét népszerű olvasmánya lehet közönségünknek.

Olvasás után:

Valószínűleg nem a legalkalmasabb pillanatban vettem a kezembe ezt a könyvet. Nem tagadás, nagyon sok türelem kell hozzá, és ha az ember olyan időszakában olvassa, mikor esetleg két munkahelye is van egyidejűleg, akkor lehet, hogy időnként elveszti a türelmét. 
Nagyon-nagyon nehéz a szövege és nem csak a régies nyelvezete miatt. Merem állítani, hogy a könyv tartalmának fele csak leírás. Jósika mindent szépen leír nekünk: a tájat, az épületeket, a szobákat, az öltözetet, a jellemeket, tényleg mindent, csak emellett az ember már alig várja, hogy végre történjen is valami. És az író nem csak ebben körülményes, hanem az egész történet felvezetésében is. Körülbelül a könyv 2/3-áig nem történik lényegi, izgalmas dolog. Pontosabban történik, de minden olyan állottnak és mozdulatlannak hat, ami miatt unalmassá is válhat. Csak azért nem raktam le, mert  eddigre már elkezdett érdekelni, hogyan is akarja kanyarintani a szálakat, mit is akar kihozni belőle. Valószínűleg ez az állottság annak is köszönhető, hogy sok történetről nem 'első kézből' értesülünk, hanem akkor, mikor a szereplők egymás között cserélnek információkat. Viszont a történet végére ez átfordul valódi történésekké, így azért izgalmasabb lesz valamivel. 
A történet első kétharmadában olyan apró jeleneteket olvashatunk el, melyek arra szolgálnak, hogy felvezetik a végkifejletet. Amellett, hogy Jósika a legtöbb szereplőjének jellemrajzát, előnyeit és hátrányait expliciten is kifejezi, azért cselekvésekkel is biztosít minket róla. Például a mű felénél lévő lovagi tornának semmi más jelentőséget nem találok, minthogy biztosítsa az olvasókat Abafi mérhetetlen erejéről és lovagi ügyességéről.  
Ha egy rövid mustrát tartanánk a szereplőkről, egyből megmondhatnánk, hogy egy romantikus regénnyel állunk szembe. Minden negatív szereplő kívülről-belülről csúf, míg a pozitív szereplők (amikből nagyon-nagyon sok van) olyan gyönyörűségesek, hogy olyat még az ég nem is látott. Szépek, erősek, ha kell, bírják az alkoholt, ha kell, elpirulnak, ha kell, erős lélekjelenlétet tanúsítanak, egyszóval tényleg tökéletesek. Nekem csak annyi volt ezzel a bajom, hogy nagyon tömény volt ez már a végére.