2012. május 16., szerda

Valentini Zsuzsa - Nekünk már csengettek!

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Van-e izgalmasabb pálya, mint a tanáré? Mindegyik napja különbözik az előzőtől, mert a diákok gondoskodnak róla, hogy mindig újabb és újabb élményekben legyen része. A pedagógus ismeri a gyermeket, ismeri a tanártársat és a szülőt, ismeri az élet iskolában is megjelenő mindenféle problémáját. Ha egy tanár leül, és mesélni kezd - s ha még humora is van - érdemes odafigyelni rá. Most Valentini Zsuzsa mesél hosszú és változatos tanári pályájáról kritikusan és önkritikusan, bölcsességgel és derűvel, szellemesen. Nemcsak tanárnak, de szülőnek és diáknak is érdemes kezébe vennie a könyvet - itt az alkalom, hogy bepillantson a kulisszák mögé…

Olvasás után:

Nekem mint kezdő tanárnak, hihetetlenül sokat adott ez a könyv. Az elejét azért élveztem, mert minden problémáját pontosan ismertem, hiszen a pályája kezdetét meséli el. Jó érzés, hogy a problémáimmal nem vagyok egyedül. :) És ráadásul mindketten egy egész alacsony színvonalú iskolában kezdtünk, úgyhogy szépen mellbe vágott minket a sok társadalmi probléma, ami ilyen iskolákban nagyon kiütközik.
A későbbi fejezetek pedig azért tetszettek, mert olyan eseményeket írt le (versenyeztetés, szerenád, osztályfőnökség, stb.), amikben még nem volt részem, és egy kicsit ciki megkérni egy tapasztalt (magáról ezt éreztető) tanárt, hogy mesélje el, úgy rendesen, pedagógiailag. Mert tudvalevő - legalább is ezt vettem észre - hogy a gyakorlott tanár a pedagógiát mint tudományágat vagy beszédtémát abszolút hülyeségnek tartja. Hiába alkalmazza a mindennapokban, bevallani ezt ciki. Különösen tetszett az írónőben, hogy ő ezt nem így gondolja, valahogy sokkal hitelesebb ez a kép.
Biztos az érettség beszél az írónőből, de hihetetlen módon árad a könyvéből a diákok iránt érzett szeretete. Ez átjárta az egész könyv hangulatát is - valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy nem tudtam letenni. Apropó érzelmek. Egyáltalán nem szoktam könyvön sírni, de Valentini Zsuzsának sikerült megríkatnia. A halál az iskolában című fejezetnél annyira bensőségesen, meghitten, tisztelettel beszél a dolgokról, hogy bizony sikerült könnyeket csalogatnia a szemembe.
Olvastam volna még. Az az érzésem van, hogy nagyon sok minden mondanivaló szorult az írónőbe, amit nem adott ki magából ebben a könyvben, és én kíváncsi természet vagyok. Főként a vicces és / vagy meghökkentő történeteit hallgatnám napestig, mert úgy tűnt, hogy ezekből kiapadhatatlan a forrása.
Egy szó mint száz, örülök, hogy ráakadtam egy internetes antikváriumban erre a könyvre. :)
Ja, és Valentini Zsuzsa oktatáspolitikai nézeteivel is abszolút egyet értek - főként a 100%-os fizetésemeléses résszel. :)

1 megjegyzés:

  1. A könyvről nem tudok nyilatkozni, viszont nagyon el vagyok ájulva a blogod új kinézetéről. Mikor legutóbb itt jártam tökre nem így nézett ki! IMÁDOM! :*

    VálaszTörlés