2012. április 2., hétfő

Kertész Erzsébet - Szonya professzor

A kiadó honlapján lévő tartalom:

1868 tavaszán három izgatott fiatal lány siet titkos találkozóra a pétervári Vaszilij-sziget kis, tömjénszagú templomába. Nem kalandot keresnek, hanem férjet. Olyan férfit, aki hajlandó névházasságot kötni valamelyikükkel, így mindhármuk előtt megnyílna a vágyva vágyott lehetőség: külföldre mehetnek tanulni. Hazájukban ugyanis egyetlen felsőfokú intézmény sem vesz fel nőt a hallgatók sorába, Nyugat-Európában több az esély. A templomban már várakozik a férjjelölt, akinek csak választania kell a lányok közül. Vlagyimir Kovalevszkij a legfiatalabb kisasszonyt, a szürke kis verébfiókát, Szonyát választja. És Szonya elindul az úton, amely sok gáncsot, buktatót és nagyon kevés boldogságot ígér. De ő konok kitartással eléri a célját, nő létére szerelmes hivatásának élhet: világhíres matematikus, a stockholmi egyetem professzora lesz. „Boldog vagyok, ha Szonyáról beszélhetek, írhatok. Életrajzsorozatom legkedvesebb alakja” – vallja hősnőjéről Kertész Erzsébet.

Olvasás után:

Valami nagyon könnyed olvasmányra vágytam, ezért vettem kezembe ezt a szerzeményemet. A jóslatom bevált, valóban könnyed olvasmány, amit az elején nagyon élveztem is, hiszen már régóta nem olvastam olyan könyvet, ahol csak sodortatnom kell magam a betűkkel, semmin nem kell gondolkodnom, mert minden feketén-fehéren, könnyed kifejezésekkel le van írva. Az akkori zűrös napjaimhoz ez tökéletesen megfelelt. Viszont pár nap múlva már felettem is kiderült az ég, és kezdett zavarni, hogy még az is le van írva, amit jó lenne sejtetni. Gondolok itt olyanra, hogy ha valaki tettei alapján jószándékú, azt magamban is meg tudom fogalmazni, nem kell leírva látnom ahhoz, hogy menjen.
Voltak még meglepően jó fogások a könyvben, és érdekesek is. Jó fogásnak tartottam például, mikor már annyit olvashattam a közelgő várva várt bálról és már tényleg vártam is a fejleményeket, egyszer csak kiderült, hogy már lezajlott, mi csak visszaemlékezésekből szerzünk róla tudomást. Végre valami nem lineáris! De kicsit az az érzésem, mintha a lineáris időben az írónő megfeledkezett volna róla, és mikor eszébe jutott, így számolt be róla.
Az írónő 1984-ben elnyerte a Szocialista Kultúráért díjat, amit egyáltalán nem csodálok. A szocializmus minden szépsége, előnye, benne foglaltatik Szonya életében, lényegében ő is egy szocialista állampolgár, csak még a szocializmus előtt. És nagyon érdekes az is, ahogyan a női egyenjogúságot összehozza a szocializmussal. Mintha azt akarná érzékeltetni, hogy ők találták ezt fel (ezt szebben megfogalmazni nem tudom, bocsánat).
Volt még egy érdekes dolog, amitől egy kicsit viszolyogtam a történetben. Rengeteg híres tudóst vonultat fel az írónő a történetben, például Dosztojevszkijt, Ibsent vagy Weierstrasst (utóbbi matematikus) és olyan hétköznapi, magánéleti dolgokról mesél velük kapcsolatban, mintha ezt maga is jól ismerné. Itt olyan dolgokra gondolok, amiket életrajzok, cikkek nem tartalmaznak, csak az tudhatja őket, aki jól ismeri ezeket az embereket, de mivel ők az írónővel nem voltak kortársak, ezért kétlem, hogy ismerte volna őket. Még előfordulhat, hogy volt valami megbízható forrása, de tényleg olyan sok híres ember jelenik meg a történetben, hogy ezt nehezen tudom elhinni.
A könyv vége felé úgy gondoltam, hogy végül is egy jó befejezéssel még helyrehozhatja az apró hibákat, de ezt hiába vártam. A végkifejlet nekem egyáltalán nem tetszett. Szonya egész életében a boldogságért küzdött és mikor végre kilátása van rá, meghal. Ez az esetben megállja a helyét, ha Szonya valós személy volt, de ha nem, akkor ez annyira nem szép befejezés.

Update: Köszönöm kai-nak a hozzászólását, amiből megtudhattam, hogy Szonya élő személy volt, itt olvashatunk róla. :)

1 megjegyzés:

  1. A szomorú befejezést nem Kertész Erzsébet találta ki, Sonya vagyis Szofija Kovalevszkaja valós személy volt.

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Szofja_Kovalevszkaja


    Szerintem a legtöbb életrajzi regénynek ez a furcsasága amit te is említesz, hogy vajon honnan tudhatná az író több száz év távlatából, hogy valaki hogy érzett, gondolkodott. Persze bele kell rakni ilyeneket is, ettől lesz közeli, átélhető a regény, de mindig elgondolkodom, hogy vajon valóban így volt-e.

    De szerintem Kertész Erzsébet volt annyira igényes író, hogy mikor példaképeiről, a nagy női alakokról írt, utánanézett mindennek aminek lehetett.

    VálaszTörlés