2012. február 12., vasárnap

Déry Tibor - Vidám temetés

Fülszöveg:

Az ötvenes évek történelmi eseményeinek emléke olyan kisregények, novellák megírására késztette Déry Tibort, amelyek nem csupán ezeknek az eseményeknek embertelen, törvénytelen, szorongató világát örökítették meg, hanem fölmutatják az emberi tartalékot, amely biztosítékot jelent az író hősei – és az olvasók – számára is, hogy az erőszak testet-lelket pusztító újjászületése ellenére mégis léteznek tartós kapcsolatok, sérülés nélküli érzelmek, emberség, tisztesség, tisztaság hangját hallató hősök.
Törvénytelenség, embertelenség és tisztán megőrzött érzelmek egymással feleselve viszik előre a kötetünkben közölt öt kisregény és novella történetét. Az 1955 és 1962 között született Déry-írásokat ez a tartalmat is kifejező szerkesztési elv kapcsolja össze. Az ártatlanul bebörtönzött hősök és a szabadulásukat otthon váró társaik; a játékból ketrecbe zárt kisgyerek és a kiszabadításáért szót emelő fiú; a haláltusa utolsó óráiban számvetést készítő haldokló és a halált leső környezet olyan ellentéteket szembesít, amelyekből a történetek záróakkordjaként mindenkor a tiszta emberség hangja csendül ki.

Olvasás után:

Szeretem Déry Tibort. Már önmagában azt is jó ötletnek tartom azt, amiről ír, pláne ahogy kivitelezi. Minden írása olyan kifejező, hogy szinte magam előtt látom játszódni a történetet, mintha én is ott lennék, és így teljesen bele tudom magam élni a szocializmus világába. Valószínűleg ezért is szeretem: sokan meséltek már nekem róla, szülők, ismerősök, de mivel én akkor nem éltem (pontosabban kisbaba voltam), ezért teljesen megérteni sosem tudom az akkori életet, így most már kicsit könnyebb.
Mikor megrendeltem ezt a könyvet, nem tudtam, de ez egy gyűjtemény, egy kisregény és négy novella található meg benne. Vegyük ezeket sorra:

Niki (kisregény): korábban már olvastam és írtam is róla, itt megtekinthető.

Vidám temetés (novella): Egy rákos férfi utolsó stádiumát írja le. Két vetülete is van a dolognak: egyrészt ahogy az 'özvegy' viselkedik, másrészt a beteg gondolatai. Nagyjából így két részre is oszlik a novella, persze átfedések vannak. Még sosem voltam egy haldokló szobájában, de itt most lehetőségem volt rá - mondjuk nem vágyom rá újra. Csak dicsérni tudom Déry leírásait.

Szerelem (novella): A kedvenc novellám. Nem csak Dérytől, hanem a novellák tömkelege közül. Egy börtönből szabaduló politikai elítélt első napja, pontosabban a börtöntől hazáig vezető út leírása. Fantasztikus! Tényleg el tudtam képzelni mindent. A legjobb benne, hogy mindenről csak úgy ír, ahogyan megtörtént, az okokat nem tárja fel, az olvasóra bízza, így hagyva egy kis teret neki.

A cirkusz (novella): Lehet, hogy furcsán hangzik, de féltem tőle. Egy falu gyerekeiről szól, akik egyik nap kitalálják, hogy cirkuszosat fognak játszani, de már a novella elején érezni lehet, hogy a 'vezetők' nagyon kegyetlenek és nem riadnak vissza semmitől. Nem szeretek gyerekkori kegyetlenségekről egyáltalán tudomást venni, nem számít, hogy velük tették, vagy ők tették, mindenhogyan borzasztó. Igazából nem volt olyan vészes a végkimenetele a történetnek, sokkal rosszabbra számítottam, valószínűleg azért is féltem tőle annyira.

Két asszony (novella): Egy haldokló, 96 éves anyós és menye, akik minden nap azt várják, hogy újra láthassák az őket összekötő férfit. A legfurcsább az benne, hogy itt is azt éreztem, mintha én is ott ülnék a néni szobájában és figyelném őket. Megrendítő a történet, főleg azok után, hogy a szereplők teljesen megfeleltethetőek az író anyjának és feleségének (erről a könyv utószavában olvastam).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése