2012. december 27., csütörtök

Gönczi Gábor-Csikós Balázs - Bazi nagy esküvőskönyv

A kiadó honlapján lévő tartalom:

A nő tökéletes esküvőt akar. A férfinak elég, ha valahogy túléli. De hogyan lesznek mégis mindketten boldogok? Hogyan kerüljék el a legtipikusabb hibákat? Hogy a vőlegény idő előtt berúgjon... Hogy a násznép éjfél előtt lelépjen... Hogy a család mindenbe beleszóljon... Hogy a párt rábeszéljék felesleges, drága programokra... Hogy még azelőtt elváljanak, mielőtt összeházasodtak volna... És hogy életük legszebb és legdrágább napja siralmasan unalmas legyen...
A világ első pimaszul szókimondó kötete, a "Bazi nagy esküvőskönyv" ott kezdődik, ahol az összes többi véget ér. Humoros, pikáns és kíméletlenül őszinte stílusban magyarázza el az esküvőbiznisz titkos játszmáit, mindenre kitér, amiről nem illik beszélni, és ami kínossá válhat. A könyvnek garantáltan egyetlen szereplője sem fog örülni. Sem az esküvőszervező, sem az étterem, sem a szálloda, sem a zenekar, sem a fotós, sem a videós. De még a teremfőnök és a ruhakölcsönző sem.
Egyvalaki fog örülni - és az ön, kedves olvasó! Aki házasodni szeretne, és még nem rontott el mindent. Vagy akit ez az egész biznisz nem érdekel, de szeretné megtudni, hogyan csinálják a nagyokosok, a törtetők, a lúzerek és a sztárok meg a milliárdosok. Mert ők is házasodnak ám, de még hogy!
Marsi Anikó, Palik László, Héder Barna, Rubint Réka, Schobert Norbi, Tatár Csilla, Gönczi Gábor, Batiz András, Németh Kristóf, Radnai Péter, Doszpot Péter, Holló Márta, Papp Gergő és Sophia Loren fia, Carlo Ponti esküvőjének igaz története, valamint fény derül a táncolós Gyurcsány-videóra is!

Gönczi Gábor az RTL Klub Fókusz című műsorának szerkesztője és műsorvezetője. Csikós Balázs mérnökként telekommunikációs vállalatot vezet. Közös zenekaruk, a Smile Rock Circus - csakúgy, mint barátságuk - immár több mint húszéves. Túl sok ezer sikeres koncerten, rendezvényen, lemezen és videoklippen, úgy döntöttek, leírják élményeiket, tapasztalataikat az emberekről és a világ működéséről. Elsőként az esküvőket választották. Csak mert amit ők a saját szemükkel láttak, azt rajtuk kívül még nem látta senki. Vagy legalábbis nem mert róla könyve írni.

Olvasás után:

Én vagyok a fülszövegben említett kedves olvasó, aki házasodni szeretne és nem szeretne mindent elrontani.
Már karácsony előtt újságolta Anyukám, hogy nagyon jó könyvet vett nekem karácsonyra és egyből rájöttem, hogy ez lesz az (persze az is segített, hogy pont ott volt nyitva a Nők Lapja). És végül is nagyon jól tette, hogy ezt a könyvet választotta. Most pont abban az időszakban vagyunk, hogy amit előre el kellett intézni, azt elintéztük, a többi pedig még nem esedékes, ezért egy kicsit háttérbe szorult az esemény.
Nem volt egy nagy durranás ez a könyv, de abban segített maximálisan, hogy ráhangolódjak, és bele tudjam magam élni, sőt végre látom magam a házasságkötőben, táncolni a nagy rokonsággal, esetleg elrabolva. Eddig sosem sikerült.
A könyv célja egyébként az, hogy a házasodni készülők figyelmét ráirányítsák néhány kritikus pontjára az esküvőnek, amik egyébként nem eldobandó ötletek. De azért kicsit meg is nyugtatott: azt hiszem, hogy a helyszín, a fotós és a videós nagyon jó választás volt, leginkább a helyszínnel vagyok megelégedve, ahol egy helyen van a tánctér, a bárpult, mindenki, van klíma, van az esetleges vetítésnek megfelelő berendezés és ami a legfontosabb, hogy gyönyörű.
Emellett a könyv még szórakoztat néhány pikáns sztorival is, amiket jókat mulattam. Hogy bevétele is legyen, sok sztár esküvőjének részletei is benne vannak, de ettől csak sokkal emberibbnek látszódtak - leszámítva a rengeteg pénzüket, mert a rongyrázás nem ismer határokat. De! Ha úgy olvassuk, hogy tudjuk, mit enged meg a pénztárcánk, akkor nincs gond, irigykedni pedig nem szabad! Vagyis tudom, hogy ez szép magyar szokás, pont emiatt viszik a celebekről szóló cuccokat, de én inkább nem élek vele: ismerem magam és a határaimat, bőven elég, ha ezek közelednek valami széphez, amire majd mindig emlékezni fogok / fogunk. :)

2012. december 26., szerda

Paul James - II. Erzsébet királynő titkos naplója

A moly.hu-n lévő tartalom:

Ritka szerencséje az olvasónak, hogy Lady Crabtree, a királynő belső komornája egy napon felfedezte az uralkodó titkos naplóját, melyben II. Erzsébet csupán csak a maga számára rögzítette immár negyven éves uralkodásának hétköznapi és ünnepi eseményeit, minden gondját és örömét, őszinte, hiteles véleményeit. Lady Crabtree ebből a naplóból válogatott egy kötetre valót, amely hazájában nagy sikert aratott.

 Olvasás után:

Kérem szépen, én be lettem csapva. Nem szokásom ilyen körültekintetlenül nekiesni könyvnek, viszont most sikerült. Éreztem én, hogy valami bibi van ezzel a könyvvel, hogy büntetlenül nem lehet ilyet közzétenni, de azt azért nem gondoltam volna, hogy az egész csak vicc és kitaláció. Onnantól kezdve már annyira nem is érdekelt a dolog, de rávettem magam, hogy akkor próbálom úgy olvasni, hogy vajon mi lehet belőle a tény. Ugyanis:
- engem tényleg érdekelt a királynő élete,
- még az is, hogy az egy-egy nyilvános eseményen való részvételét konstatáljam magamban,
- a többivel pedig nem foglalkoztam.
Mármint nyilván nem igaz, hogy a királynő zoknit ad mindenkinek karácsonyra, Fülöp pedig olyan idióta poénokat tol egész nap, hogy nem lehet elviselni. Én bírom a brit humort, de nehezen hiszem el, hogy a királyi család ilyen szintű kifigurázása olyan nagy sikert hozott volna. Szerintem inkább kínos a dolog.
Következő cél: keresni olyan regényszerű könyveket, amelyek tényleg a királyi családról szólnak. :)

2012. november 20., kedd

Torey Hayden - Egy gyerek

A moly.hu-n lévő tartalom:


Egy hatéves lány fához kötözte és felgyújtotta hároméves társát. A kisfiú válságos állapotban került kórházba. Van-e élet ezek után a kislány számára?

„Ez a könyv csak egyetlen gyermek története. Nem azért íródott, hogy sajnálatot ébresszen. Nem is azzal a szándékkal, hogy egy tanárt megdicsérjenek a munkájáért. Még kevésbé azért, hogy riogassa a békés és boldog tudatlanságban élőket. Nem. Ez a könyv csupán válasz szeretne lenni arra a kérdésre, vajon frusztráló dolog-e mentálisan beteg gyerekekkel dolgozni. Egy dal szeretne lenni, amely az emberi lélek tiszteletére íródott, egy kislány tiszteletére, aki olyan, mint valamennyi gyermekem. Mint mi mindannyian. Valaki, aki élni akar.” (a Szerző)

Olvasás után:

Kellett egy pár nap, mire össze tudtam szedni a gondolataimat és azokat 'papírra' is tudom vetni. Ezalatt a pár nap alatt arra is rájöttem, hogy ennek a könyvnek a jellemzésére csak egy jó szó van: szívbemarkoló. Adott egy 6 éves kislány, aki hihetetlen rossz háttérrel kerül egy rendezett osztályba és minden cselekedetéből látszik, hogy próbált meg eddig élni, vagyis inkább túlélni. 6 éves korára több lelki sérülése van, mint egy átlagos embernek egész életében és ezt megtanulta kezelni - gyermeki logikával ugyan, de mégis védve a lelki világát.
A leghihetetlenebb számomra, hogy ilyen háttérrel jött és átlagon felüli, már-már zseniszámba menő IQ-ja van. Nem ástam bele magam sosem abba, mitől lesz egy gyerek zseni, de feltételezné az ember, hogy nem nagyon kicsi IQ-jú szülők gyerekeként születik ilyen. Nyilván a hatalmas intelligenciája is segített neki túlélni a szörnyű eseményeket. És nem kellett egészen a könyv közepéig sem olvasni, hogy kiderüljön, hogy igazából ő egy nagyon szerethető és értelmes, álagresszív kisgyerek. A tanárnője sokszor megkapta a feletteseitől, hogy túlságosan is beleártotta magát dolgokba, hiszen csak átmenetileg tartják nála a kislányt, de azt hiszem, én is ugyanennyire megszerettem volna, hiszen csak a szeretetével tudta benne elindítani a pozitív gondolatokat, megmutatni, hogy van másfajta élet is.
Az írónő előző regénye, a Szellemlány nem tetszett ennyire (attól egy kicsit féltem, ettől nem), de egy dolog sokkal jobb volt benne: megtudtuk, milyen felnőtt vált az érzelmileg sérült gyerekből, akit ő jobb irányba terelt. Itt a könyv végén csak egy vers van, amit a felnőtt Sheila-tól kapott, de ott is csak a gyerekkorára utal, nem pedig arra, hogy mi is lett vele. Erre nagyon kíváncsi lennék.

2012. november 4., vasárnap

Galgóczi Erzsébet - Vidravas

A moly.hu-n lévő tartalom:

A vidravas tányér alakú, nyeles, gyilkos szerszám, az apró háziállatokat pusztító kisvadak ellen használják.
Az egyik téli reggel ilyen csapóvas csípi be a regény hősnőjének, Rév Orsolyának a kezét. Orsolya szüleit kuláknak nyilvánították, őt ezért kizárták a Képzőművészeti Főiskoláról. Szülőfalujában várja, hogy folytathassa tanulmányait. Hozzájuk kerül, egy Pestről kitelepített idős asszony, a nemzetközi hírű geológus felesége. A tudóst szabotázs vádjával először halálra, majd életfogytaglani börtönre ítélik.
1952-t írnak. Embertelen rendelkezések nyomorítanak és tesznek próbára öreget és fiatalt, falusit és városlakót egyaránt.
Van aki nem bírja elviselni az új, megváltozott körülményeket, és elpusztul, fizikailag vagy erkölcsileg megsemmisül. És van aki, aki addig ismeretlen erőforrásokat tud fölfedezni magában.
Galgóczi Erzsébet József Attila- és Kossuth díjas író gazdag életismerettel tárja elénk a korszak iszonyatát.

Olvasás után:

Valamiért nagyon nehéz írnom erről a könyvről. Csak halogatom a véleményformálást. Pedig ha megkérdezne szóban valaki, valószínűleg csak ontanám a pozitív jelzőket. Az tény, hogy mint írás, tökéletes. A felépítettsége, a megvilágításai, szóval az egész. Pedig én még nem is hallottam ezelőtt Galgóczi Erzsébetről. Tény, hogy a szocialisták nem nagyon szerették, pont az ilyen művei miatt, de a rendszerváltás már 20 éve volt...
Már jó ideje nem tanultam történelmet, és eléggé megkoptak az emlékeim, hogy mégis ki volt Rákosi pontosan, meg Horty, és főként hogy mikor. De most már tisztán látok. És ami a legjobban tetszett, hogy a történtek vonatkozásában ismerjük csak meg a történelmet, mintegy mellékesen, ahogyan valószínűleg akkoriban az emberek is tapasztalták.
A főszereplő, Orsolya pedig egy nagy jól eltalált karakter. Nincsenek benne túlzások, vannak negatív és pozitív tulajdonságai, érzései, mint minden embernek, ráadásul velem egykorú, úgyhogy nagyon közel is éreztem őt magamhoz. A legfőbb közös vonásunk az, hogy ő sem veti meg a fizikai munkát, hisz falun lakik, ahol az ilyesmi mindennapos, de emellett egyetemre jár és mindent megtesz azért, hogy szép karriert csináljon magának. Ami pedig vele történt, az tényleg nem mindennapi és nagyon jól bemutatja a Rákosi-korszakot.
Sok helyen nagyon megrökönyödtem és azon gondolkodtam, hogy vajon mennyi az ember tűréshatára, ameddig még elviseli az elnyomást. Nyilván, nem volt sok választásuk, de én ép ésszel nem éltem volna túl. A legjobban pedig a beszolgáltatás intézményén vagyok felháborodva. Teljesen mindegy, hogy milyen és mennyi volt a termés, a beszolgáltatás az első, nem számít, hogy otthon a kisgyerekek éheznek. Ha pedig valaki véletlenül előbbre tartja a gyerekei életét, akkor szabotál és irány a börtön. Képzelhetjük, utána mi lesz a gyerekekkel. Rákosi elvtárs megérdemelte, amit kapott, csak hát előbb is megkaphatta volna, nem kellett volna 20 évig hagyni vezetőnek.

2012. október 31., szerda

Esterházy Péter - Fancsikó és Pinta

A moly.hu-n lévő tartalom:

"Fancsikóékat először 1951-ben találtam ki – szól a kötet bevezetője.
– Egy szék a fal felé fordult. A karfán a fehér festék fölrepedezett, mintha megsértődött volna. Álltam a széken, és három szót selypegtem a világnak: fancsikó, kalokagatijja, pinta.
A három szó, mint három üveggolyó elgurult, s a felnőttek, ha volt idejük, mosolyogtak. Pedig én azt hiszem, hogy ezek a történetek már akkor bent voltak a szép üveggolyókban."
Esterházy Péter 1974-ben mutatkozott be az Alföldben hat novellával, amelyek aztán bekerültek az „írások egy darab madzagra fűzve” alcímű novellaciklusba, amely egy gyermek szemszögéből mutatja meg a világot, két „elválaszthatatlan jó barátja”, Fancsikó és Pinta főszereplésével. A kötet a későbbi Esterházy-prózák minden jellemzőjét felvonultatja: a mese- és anekdotaelemeket, a narráció (az elmondhatóság) nehézségének felismerését, a (család)történet széttagolását, a nyelvközpontúságot, a humort és a személyességet.

Olvasás után:

Még az egyetem alatt került látóterembe Esterházy (addig nem is hallotam róla, még az iskolában sem!), nem kellett feltétlenül elolvasnom egy könyvét sem, mert csak azt kutattam, hogy jön elő nála a matematikus mivolta. Mert ugyebár ő matematikus volt. (Megjegyzendő, ebben a könyvében is több helyütt előfordul a matematika.)
Mikor kutattam utána, időhiány miatt csak beleolvasni tudtam műveibe, azt hiszem, hogy főként a Termelési regényt olvastam. Akkor borzasztónak találtam. Valószínűleg nem is nagyon értettem, hogy mi van, mert nem igazán éltem a szocializmusban, sok minden nehezen volt értelmezhető a számomra, de az a vontatottság is untatott, ahogyan leírta. A jellegzetes Esterházy-hangvételről nem is beszélve.
Ezt a könyvet most úgy vettem a kezembe, hogy fel voltam készülve erre a hangnemre. Emellett tudtam róla, hogy ezt feladják középiskolában, tehát magyartanári egyetemi képzésem során hiába sikerült Őt kikerülnöm, mégis csak ajánlott ismernem. Egy kicsit ebből a szempontból is olvastam, hogy vajon mit szólna ehhez egy 18 éves diák.
Valójában ez a könyv jobban tetszett már az elején is, mint a Termelési regény. Pláne, mire a végére értem. Két lehetőség van. Vagy az én szemem és agyam állt rá a végefelé közeledvén az Esterházy-hangvétel befogadására, vagy a mű a végére tényleg sokkal érthetőbb lett, amit azzal tudnék magyarázni, hogy a pici fiúból nagyobbacska fiú lett és máshogy (jobban?) fejezi ki magát.
A mű mondanivalója azonban nem mindennapi. A kisfiú érzékeli a szülei közt húzódó feszültséget, és hogy a lelke túlélje ezt, kitalálja magának Fancsikót és Pintát. Később válásra is kerül a sor, az apuka becsajozik (ráadásul a kisfiú tanárnőjével), ami nagy törés lehet, de szerencsére a két jó kis barátnak mindenre vannak frappáns megjegyzéseik és elbagatelizálják a dolgot, segítenek feldolgozni. És mindez a kisfiú szemszögéből, úgy, hogy sokszor elmosódik a határvonal a fantázia és a valóság között, ezért ennek kibogarászása az olvasóra vár.
Hogy adnám-e 18 évesek kezébe? A mondanivalója miatt feltétlenül és az sem árt, ha ezt a hangvételt is megismerik. Viszont mindenképpen csak jobb képességű osztályban / csoportban.
Meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok nagy irodalmár, sőt. Minden megjegyzésem csak és kizárólag intuíción alapul, ezért előfordulhatnak tárgyi tévedések is. :)

2012. október 27., szombat

Ransom Riggs - Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Hajdanában egy szigeten, a világ túlsó felén igen különös gyerekek éltek. Mind együtt egy nagy, öreg házban, egy elvarázsolt helyen, ahol senki sem lelhetett rájuk. Nem olyanok voltak, mint más emberek. Káprázatos dolgokra voltak képesek.
És mindre vigyázott egy bölcs, vén madár...
Egy családi tragédia után a tizenhat esztendős Jacob egy távoli, Wales partjainál lévő szigetre kerül, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy az itt rejtegetett árvák többek voltak különösnél. Talán veszélyesek. Lehet, hogy jó okból zárták őket el egy kietlen szigeten. És valamiképpen – legyen ez bármilyen valószínűtlen is – talán még mindig élnek.
A Vándorsólyom kiasszony különleges gyermekei nyugtalanító, réges- régi fényképekkel illusztrált regénye élvezetes olvasmány mindazoknak, akik kedvelik a meghökkentő történeteket és a hátborzongató kalandokat.


Olvasás után:

Nagyon véletlenül került hozzám. Nem szokásom ifjúsági irodalmat olvasni, de ezt most nem lehetett kihagyni. Egy barátnőmnek keresgéltem könyvet születésnapjára és mivel nagyon furcsa ízlése van, gondoltam, fura könyvet is fogok neki választani. Valamiért ez mellett döntöttem. (Biztos azért, mert olyan szép a könyv - ugyanis a kiadó gyönyörű munkát végzett, öröm ilyet kézbe venni.)
Nem terveztem, hogy elolvasom, de a bevezetőt elolvastam, csak hogy megnyugtassam magam, hogy tetszeni fog-e Szandinak, hát és onnantól kezdve nem lehetett letenni. Nagyon magával ragadott. Először az, hogy vannak hozzá képek és nem csak el kell olvasnunk a leírást róla. Amúgy is mániám, hogy ha egy könyvet elolvasok, akkor utána rákeresek az interneten és mindenféléket elolvasok, megnézek róla, hogy tényleg el tudjam helyezni a mentális polcomon.
A moly.hu-n nagyon sok bírálója van a könyvnek, többnyire az idősebb korosztályból. Főként az írót kritizálják, hogy nagyon erőltetetten akart a fényképek mellé történetet kerekíteni, de hát könyörgöm: már az ötlet is nagyon jó. Arról nem beszélve, hogy egy nagyon fiatal, elsőregényes íróról van szó - és rögtön best seller lett a könyve. Tény, hogy sok elvarratlan szál van benne, a felépített világ nem teljesen logikus (amiért viszont szerettem volna lelkesedni), viszont nagyon-nagyon élvezhető. Csak hagyni kell magunkat sodortatni az árral és akkor nagyon kellemes időtöltés. Én amúgy nem szoktam rettegős regényeket olvasni, és tudom, hogy elsősorban ez sem az, de végigizgultam az egészet, az pedig pozitívum.
Aki tényleges kikapcsolódásra vágyik, az igenis olvassa el ezt a könyvet, nem fog csalódni. :)

2012. október 13., szombat

Solomon Marcus - A nyelvi szépség matematikája

A moly.hu-n lévő fülszöveg:

Solomon Marcus román professzor, a matematikai nyelvészet egyik úttörője. Tudományos pályája, érdeklődési köre színes és változatos. Foglalkozik matematikai nyelvészeti és matematikai poétikai kérdésekkel, a gépi fordítással, a másodlagos szemiotikai rendszerekkel, a formális nyelvekkel, az orvosi diagnózisok nyelvével, sikeresen alkalmazza a matematikai nyelvészeti módszereket a drámaelemzésben, vizsgálja a tündérmesék grammatikáját stb. Kötetünk tehát sokoldalú, nemzetközi hírnévnek örvendő tudós munkásságát mutatja be.

Olvasás után:

Matek-magyar szakos hallgató voltam az egyetemen, most már ilyen párosítású tanár néni vagyok. Mindig is tudtam, hogy a matematika és a nyelvészet közel áll egymásból, de ezt csak abból értettem, hogy láttam, mennyivel könnyebben megértem a logikus részét a dolognak, míg az igazi magyarosoknak ez komoly gondot jelent. Aztán szabadon választható kurzusként fel is vettem a Matematika nyelvészeknek tárgyat, szinte hibátlanra le is vizsgáztam belőle, de még akkor sem állt össze a fejemben a tényleges kapcsolat a két tudományterület között.
Ez a könyv már az elején lenyűgözött, hiszen annyira alaposan és óvatosan vezeti be az embereket a matematikai nyelvészet világába, hogy tökéletesen összeállt a fejemben a sok pici részlet és most már tisztán látok. Sok apróságban látszik csak igazán, hogy mennyire rokontudományok, amelyek fölött elsiklik az ember szeme elsőre.
Külön tetszett az a fejezet, amely a matematika nyelvét vizsgálja. Pontosabban csak a szavait, nem ássa magát jobban bele, de már az is nagyon izgalmas - főleg nekem, aki 5 évig a matematika nyelvével (is) éltem. Már egy ideje keresgélek ilyen jellegű írásokat, de nem sokat találtam, legalább is magyarul. Azt meg nem is mertem volna remélni, hogy a matematika nyelve is él a metaforákkal, pedig tényleg! Sok-sok érdekesség van benne!
A könyv nyelvezete egy darabig nagyon barátságos, de mikor eljutunk a matekos részig, ott már durvul. Nehéz rá koncentrálni. Így egy kicsit elveszti az olvasmányos jellegét, de nem győzöm hangsúlyozni az alaposságát és precizitását.

2012. október 6., szombat

Szobotka Tibor - Megbízható úriember

 A moly.hu-n lévő tartalom:

Megtorpantam. Az egyik kávéház teraszán ott ült Karola. Nem volt egyedül, sőt nagy társaság vette körül, szemüveges férfiak, talán orvosok, tanárok. Az asztalukon újságok hevertek, sőt könyvek is, láthatóan valami élénken foglalkoztatta őket, vitatkoztak.
Karola figyelmesen nézte a vitatkozókat, mindig azon pihentette a tekintetét, aki éppen szólott, így a pillantása ide-oda járt. Most nem volt olyan szép, mint lent a Balaton partján, de azért a kísértés erős volt bennem, hogy odamenjek hozzá, megmondjam neki: holnaptól… holnaptól minden más lesz…

Olvasás után:

Furcsa fülszövegnek ez az idézetválasztás, én nem ezt választottam volna. Ez már szinte az utolsó oldalon szerepel. Sokkal inkább választottam volna az első mondatokat: "Hogyan lesz az ember stici? Nem úgy, hogy a nők szeretik őt, hanem úgy, hogy ő szereti a nőket." Engem ez az első két mondata fogott meg igazán. Még sosem olvastam stricikről.
Mellesleg én is azért vettem a kezembe ezt a könyvet, amiért ma a legtöbb ember: mert Szabó Magda annyit dícsérte a férjét és még saját magánál is nagyobb írónak tartotta. Megjegyzem, ez utóbbiban nem volt igaza, de tény, hogy Szobotka Tibort olvasni lebilincselő élmény. Egy tőle egészen különböző ember szemével mutatja be a világot totálisan elhihetőnek, még a gondolkodásmódjában is minden logikus. Ez a strici egyébként sokat beszél magáról, nem kertel kimondani a negatív tulajdonságait, ugyan is ő azokat nem tartja negatívnak: vannak és kész.
Még sosem olvastam a második világháborút megelőző időszakról, itt konkrétan 1938. nyarától 1939. szeptember 1-jéig olvassuk a történteket. Eközben a főszereplő él Budapesten, Londonban (vonattal megy, úgyhogy bemutatja Németországot is, Hollandiát is), Párizsban, Zürichben, nyaral több hetet a Balatonnál és újra visszatér Budapestre. Nem meglepő, hogy mindenhol be is számol arról, milyennek látják az emberek a közelgő háborút, vagy milyen a közhangulat ott, ahol éppen él. Ilyenkor lehetne ebből idézni a történelem órákon, sokkal teljesebb lenne a kép.
A szereplő rövid életszakaszának különböző államosaiból volt egy, ami nagyon belém égett. Ekkor a barátnőjével, vagyis a kurvájával, Lolával a lány szülei lakásában laknak, ami nem más, mint az egyik budai ház pincéje, ahol a lány apja, annak felesége, lánya, az előbb említett pár és még két albérlő is lakik. Annak a nyomornak a tényszerű leírása teljesen letaglózott engem, nagyon nehezen megy még annak az elképzelése is, hogy tényleg vannak emberek, akik ilyen helyen laknak / laktak.
A kedvenc szereplőm amúgy Lola. Mondjuk a történet elején sokkal jobban érdekelt, mint a végére, ennek több oka is volt. Az egyik, hogy az elején ő volt az, aki önként vállalta a kurválkodást a megélhetésért és cserébe ezért nem várt el semmit, sőt még adott is. Az ilyen felfogást sem tudom megérteni, ezért is volt annyira érdekes. A másik, hogy a könyv végére már inkább a főszereplő személye foglalkoztatott jobban, reméltem, hogy észhez tér (persze, ez nem történt meg). Szívesen elolvasnám azt a könyvet, amelyik ugyanezt a történetet írja le, csak Lola szemszögéből.
Még egy apróságot jegyzek csak meg: újdonság volt az is, hogy a végkifejlet rosszabb volt, mint a történet egyes részei, ráadásul előre sejtetett egy még rosszabb kimenelt, konrkétan a háborút és a rasszizmus totális elfajulását.

ITT olvasható egy kisebb elemzése a műnek.

2012. szeptember 17., hétfő

E. T. A. Hoffmann - Az arany virágcserép

A wikipedia.hu-n lévő tartalom:

Anselmus szolid polgári karrierről álmodozik, egy napon azonban különös események történnek vele: az Elba-parti bodzafa lombjai között játszadozó arany-zöld kígyókisasszonyok képében betör a poézis mesebirodalma Anselmus kicsinyes gondok és szegényes örömök láncolatából álló, nyomorúságos életébe. Pontosabban: ekkor fedezi fel az életben a csodásat, a meséset, a költőit – mindazt, ami a józan hétköznapokban megrekedt filiszter számára nem létezik. Innentől megkezdődik a harc Anselmus lelkéért a két ellentétes világ, a metaforikus és a realista hatalmai között. Csodálatos kalandok és fantasztikus élmények után a küzdelem a szellem javára dől el: Anselmus feleségül veszi Serpentinát, s vele elnyeri a boldogságot jelképező, csodatevő arany virágcserepet.

Olvasás után:

Az első könyv, amit e-bookban olvastam. Pontosabban számítógépen már olvastam elektronikus könyvet, de hordozható olvasón még nem. Nemrég pedig kaptam ajándékba egy okostelefont, amire egyből telepítettem is a programot. Az okostelefonon olvasásnak amúgy van egy nagy előnye a e-book-kal szemben: van fényereje, így majd télen, amikor már korán besötétedik, hazafelé a buszon is tudok mit olvasni. :)
Az arany virágcserép egyébként egy kicsit sem tetszett. Értem én, hogy fikció és valóság, és ez valószínűleg akkor, mikor íródott, tényleg nagy szó lehetett, de most már nem volt élvezhető számomra. Ami nagyon zavart, hogy nem volt átmenet a valóság és a fikció között - feltételezem, hogy emiatt tartják nagyra ezt a művet, de ez nekem nem jött be. Még ha el lett volna valamilyen módon választva a kettő, akkor mesének éreztem volna, így viszont csak egy nagy betűmasszának, amit bármerre nyújthatunk, majd lesz belőle valami.
A főszereplővel is volt gondom. Érdemes lett volna egy olyan alakot megformálni, aki a való életben egy két lábon járó, racionális ember, mert ha vele esnek meg ezek a dolgok, akkor az tényleg nagy durranás. Viszont Anselmus a való életben is félnótás volt, legalább is ez derült ki számomra már a történet elején a magában beszéléséből: már a tény is, hogy magában beszél, pláne, hogy mit.
A német irodalomból eddig sem sokat olvastam, valószínűleg ezek után sem fogok sokat.

2012. szeptember 9., vasárnap

Illyés Gyula - Puszták népe

A moly.hu-n lévő tartalom:

1936-ban jelent meg először a „Puszták népe”. A kötetet Illyés Gyula a következő ajánlással fejezte be:
„Természetesen nem mondtam el mindent. Így is túl sokat markoltam. Akárhol nyúltam az "anyagba” ezerfelől tekeredtek ujjamra a szálak – hogyan kössek most befejezésül tetszetős bogot belőlük? Az olvasó megszokta, hogy a legfájdalmasabb kérdéseket felvető művek végén is lel valami útmutatást vagy ajánlatot a megoldásra, amely felvert lelkiismeretét megnyugtatja, ha csak annyira is, hogy még nincs veszve minden, mert lám, ha akadt, aki felfedte a bajt, lesznek, akik meg is gyógyítják. A közösségérzet, amely fölizgatta, egyben el is lustítja. Én nem merem olcsó hiedelmekbe ringatni, magam sem vagyok hiszékeny. Látom a baj nagyságát, előre látom következményeit is. Egy nép élete forog kockán. Mi az orvosság? Az az olvasóra is tartozik annyira, mint az íróra, hisz ő is tudja már, amit az író tud. Akik a „megoldás” nélkül a könyvet csonkának érzik és folytatást várok azoktól én is. Nekik ajánlom munkámat."

Olvasás után:

Az iskolában megtanult kötelező ismereteken kívül semmit sem tudtam Illyés Gyuláról és mikor anyósom könyvespolcán kiszúrtam ezt a könyvet, úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy megismerkedjünk.
A könyv elején kicsit megbántam, hogy most következett be az olvasása, ugyanis időben egyezik, műfajban pedig nagyon hasonlít a kettővel ezelőtt olvasott könyvemhez, a Régimódi történethez (még könyv színe is majdnem ugyanolyan volt). Ezzel pedig nagyon elteltem, vagyis tökéletesen kielégültem egy időre az ilyen dokumentumszerű szépirodalomtól, így erre most annyira nem volt igényem.
Ráadásul a könyv felénél majdnem le is tettem. Értem én, hogy ez szociográfia, de a könyv közepéig tartott, míg a kötelező köröket lefutotta: hitvilág, munkarend, munkamorál stb., amik engem nagyon untattak. Aztán valamiért erőt vettem magamon, nem tettem le és egy kicsit sem bánom. A végére olyan szaftos sztorik jutottak, hogy sok helyen szó szerint sokkot kaptam olvasás közben. Gondolok itt például a lányok uraságokhoz való bekéretésére, a gyerekek nemlétező (hiszen túl korai) felvilágosítására, vagy a gyógyítások módjaira. Voltak olyan történetek, amelyeken napokig járt az eszem.
Ami nagyon a varázsa alatt tartott, az a könyv hangvétele. Kedves, szeretetteljes, de mégis enyhén megspékelve humorral a megfelelő helyeken és persze irónia. Enélkül viszont nem is lenne ez a könyv ennyire jó.
Már mikor a könyv elején jártam, rájöttem, hogy konkrétan Illyés Gyula családjáról fogok olvasni, nehezen képzeltem el, hogy ő itt lakott a cselédek között, mégis ekkora irodalmi alak vált belőle. Utána kellett olvasnom, hogy is történt ez, de kár volt elsietnem a dolgot, mert a könyv vége már nem szociográfia: csak arról szól, hogy került ő ki a cselédség sorából és milyen megpróbáltatás volt ez a családja számára.
Még egy plusz pont a könyv mellett: végre nem az Alföldön játszódó pusztáról van szó, hanem a Dunántúlon, ráadásul tőlünk nem messze, a szomszédos megyéről szól.

2012. augusztus 16., csütörtök

Oscar Wilde - Dorian Gray arcképe

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Dorian gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz; a pincében elrejtett képmás életre kel… Oscar Wilde egyetlen regénye az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. Görbe tükörben mutatja be azt a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, amely bármeddig képes lesüllyedni az élvezetek hajhászásáért, amelyben a felszínes szépség az élet értelme, amiért bűnt elkövetni művészet.

Olvasás után:

Kb. egy évvel ezelőttig nem is hallottam ennek a könyvnek a létezéséről, pedig azt tudtam, hogy Oscar Wilde-ról tanultunk az irodalom órákon. A moly.hu ismertetett meg ezzel a könyvvel és a rukkola.hu-nak köszönhetem, hogy enyém lett - ez volt az első könyv, amit happoltam az oldalról.
Nem volt ismeretlen a világ, amelyben játszódott, hiszen még idén olvastam a A hercegnő c. könyvet, ami ugyanezt volt hivatott bemutatni. Azt azért csendben megjegyzem, hogy az angol arisztokrácia történeteit nem lehet soha megunni.
A történet elején Dorian Gray egy nagyon bűbájos kis fiúcska volt, nem is értettem azt a listát, amelyen besorolták a legidegesítőbb / leggyűlöltebb főszereplők közé. A könyv végére valóban azzá vált, de az már nem is ugyanaz az ember volt, vagy legalább is én nehezen kapcsolom össze a kettőt. Amíg nem értem el a legutolsó fejezetig, addig azt gondoltam, hogy kár volt belekeverni a festményt a sztoriba, mert anélkül is egy kerek egész lett volna. De aztán elolvastam az utolsó fejezetet, ami nagyon-nagyon jó sikerült, csak ezért az egy momentumért megérte beleszőni az öregedő arcképet.
Negatívum volt viszont a sok mellébeszélés. Volt például egy egész fejezet, amit tovább lapoztam, mert semmi másról nem szólt, csak hogy Dorian milyen ékszereket, szőnyegeket, csecsebecséket kezdett el gyűjteni, kiegészítve ezeknek a művészeti, történeti taglalásukkal. Értem én, hogy telik közben az idő, de azt oda is lehet írni. :)
Nagy örömöm igazán akkor lett a könyvben, mikor megtudtam, hogy filmet is forgattak belőle és be tudtam szerezni DVD-n 1000 Ft-ért (gyűjtöm az irodalmi alkotásokból készült filmeket). Alig várom már, hogy megnézhessem!

Update: megnéztem a filmet! Felháborodásom elolvasható ITT.

2012. augusztus 12., vasárnap

Szabó Magda - Régimódi történet

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Az írónő egyik legnépszerűbb művében édesanyjának, Jablonczay Lenkének életét és sorsát, valamint egy család és egy egész korszak történetét írta meg dokumentumregény formájában: naplók, háztartási könyvek, a szereplők versei, elbeszélései, levelek, szóbeli és írásbeli visszaemlékezések feldolgozásával.


Olvasás után:

Hiába volt annyira hosszú és annyira tömör, alig tudtam letenni. Biztos most élem Szabó Magda-korszakomat, de ez nekem ismét nagyon-nagyon tetszett.
Az eleje kicsit döcögősen indult, de minden Szabó Magda-regény így indul (lehet, hogy van valami célja ezzel), de utána szinte repültek az események. Először kicsit távolinak éreztem, hogy Jablonczay Lenke nagyszüleinél kezdődik a történet, de ahogy haladtunk előre, egy kicsit sem bántam, mert annyira magával ragadó - vagy az, ahogy ír róla, vagy az, ami történt velük. És persze kiderül, hogy ott kellett kezdeni, hogy mindent megérthessünk, ami később kihat az írónő édesanyjának életére. Hihetetlen történetek, családi sztorik, amik történtek az ősökkel és a legjobban az tetszett, hogy amikor szomorú résznél jártam, én is átéreztem, mikor pedig boldogságnál, akkor szinte mosolyogva olvastam.
A könyv felénél végre el is érkezünk Jablonczay Lenke életéhez, akinek gyerekkorát senkinek sem kívánhatom, de nem csak azt, egész életét, hiszen nagyanyja haragja miatt élete végéig hazugságban élt, konkrétan azt hitte, hogy az anyja eldobta őt, mikor ez korántsem így történt. Azért egy ilyen teherrel a vállán felnőve csodálkozom, hogy épelméjű felnőtt nő vált belőle. A fiatalságának leírása pedig olyan álomba illő történet, amilyet a lányregényekben szoktak megeleveníteni. Arra tökéletes, hogy az akkori kor minden társadalmi elvárását, illendőségét megismerjük, tökéletes korrajz, akit érdekel a századforduló 'arisztokráciájának' élete, ezt a könyvet vegye a kezébe. A rózsaszín köd után viszont jön az első házasság, amelynél borzasztóbbat még életemben nem láttam / olvastam, nem is tehettek jobbat, mint hogy elválnak. Ha együtt maradnak, megcsömörlenek mindketten.
A könyv végére még egy kis háború hátterébe való betekintés is jutott. Pontosabban az, hogyan élhettek az emberek egy háború alatt - vagy inkább hogyan nem. A felsőbb körök azért még elevickéltek a mindennapokban, de ők is rosszul, csodának számított, ha a asztalt meg tudták teríteni mindennel, ami szükséges egy kiadós étkezéshez. Érdekes olvasmány ez is.
Sajnálom, most ez egy ilyen ömlengős könyvkritika lett, de így talán tudtam érzékeltetni, mennyire imádtam ezt a könyvet.

2012. július 22., vasárnap

Antoine de Saint-Exupéry - A kis herceg

A kiadó honlapján lévő tartalom:

A klasszikussá vált mesét szerzője barátjának, Leon Werthnek ajánlotta, ki mindent meg tud érteni, még a gyerekeknek szóló könyvet is. Az ajánlásban irónia bújkál, az írói szándék azonban világos: a mű nemcsak gyerekeknek szól. A kerettörténet (kényszerleszállás a sivatagban, megismerkedés egy rejtélyes kisfiúval, a visszatérés) valóságba oltott mese, megtörtént események költői változata. Az igazi mesevilág a B-612-es kisbolygón tárul elénk. Ezen a gyermekkort idéző játékbolygón él a címszereplő, s innen indul el látogatóba, a szomszédos planéták lakóihoz. E különös mesefigurák - köztük a király, akinek mindenki alattvaló; a hiú ember, aki csak csodálókat ismer; az iszákos, aki azért iszik, hogy elfelejtse szégyenét és szégyenkezik, mert részeges - valamennyien a valóság visszásságairól beszélnek. A gyermekmesén belül ott van egy másik, voltaire-i filozófikus mese: egy gyermek utazásának története, aki ártatlan szemével értetlenül figyeli a felnőttek világát. Hat bolygón tett látogatás tanítja meg a kis herceget, miképpen nem szabad élni.A Földön az első kissé keserű figyelmeztetést a kígyótól kapja, amikor magányosságról panaszkodik; Az emberek között is egyedül van az ember. A nagy titkot a rókától tudja meg, aki elárulja neki, hogy az élet értelme a szeretetben, a kapcsolatteremtésben rejlik. Ez az egyetlen módja, hogy az emberek kitörjenek magányuk börtönéből. A rókától tudja meg azt is, hogy mi köt erős szálakkal az élethez: Örökre felelős leszel azért, mert megszelidítettél. A kis herceg halála jelképes; elhagyja a Földet, hogy visszatérjen bolygójára, miután megtanulta, hogyan kell élni.

Hallgatás után: 

Már nagyon kicsi korom óta megvolt könyvben, még a Postabank-os kiadás, amit nagyon szerettem. Sokszor forgattam, nézegettem a képeket benne, tetszett az egész világ, amelyben a  kis herceg él. Nem is értem, miért nem olvastam még el. Nemrég viszont elém került hangoskönyvben és úgy döntöttem, ez lesz a tökéletes alkalom, hogy végig érjek rajta. 
Hallgatás közben azon morfondíroztam, hogy sokkal jobban ismerem ezt a könyvet, mint gondoltam. Az összes eseményét ismertem, sőt nagyon sokszor a konkrét szófordulatait is. Megdöbbentő élmény volt. 
Tartalmát tekintve egy nagyon aranyos kis történet, viszont elég erősen érződik benne az Író azon törekvése, hogy az emberek szemét rányissa a szeretet fontosságára. Gyerekeknek ideális. Engem viszont maga a kis herceg személye idegesített. Sokszor úgy csinál, mint aki nem teljesen komplett, néha meg úgy, mint aki többet tud a világról bárkinél és a 'bajsza alatt' mosolyog az embereken. Ennél kicsit őszintébb főszereplőt is el tudtam volna képzelni, ha már tényleg az őszinteségről és a szeretetről van szó. 
Összegezve: nagyon kedves mese, de nekem egy kicsit keveset adott, nem véletlenül gyerekkoromban ragadott meg annyira a kis herceg világa.

2012. július 1., vasárnap

Marton Mária - Tájképre nincs idő

A kiadó honlapján lévő tartalom:

A regény nem akarja áltatni olvasóját: szó sincs benne a szocializmus védelmezéséről, mint ahogy távol áll szándékától e korszak utólagos, dühös leleplezése is. Sőt, jótékonyan nélkülözi a visszatekintő elbeszélések feledékenységét és édes-keserű fűszerét, a nosztalgiát. Akkor hát mit akar ez a regény? Talán nem többet, de nem is kevesebbet: visszanézni egy korra – amit jobb híján szocializmusnak nevezünk –, hogy éltek, szenvedtek és szerettek itt emberek… 
A regény nem akarja áltatni olvasóját: szó sincs benne a szocializmus védelmezéséről, mint ahogy távol áll szándékától e korszak utólagos, dühös leleplezése is. Sőt, jótékonyan nélkülözi a visszatekintő elbeszélések feledékenységét és édes-keserű fűszerét, a nosztalgiát. Akkor hát mit akar ez a regény? Talán nem többet, de nem is kevesebbet: visszanézni egy korra – amit jobb híján szocializmusnak nevezünk –, hogy éltek, szenvedtek és szerettek itt emberek… 

Olvasás után: 

Szocialista lányregény. Engem az alcíme ragadott meg. A szocializmus korára amúgy is vevő vagyok, a lányregény pedig könnyed, laza, időnként pedig kedvem van a könnyedebb olvasmányokhoz. Az alcím egyik szavában sem csalódtam.
Viszont tényleg úgy álltam neki, mint egy lányregénynek és körülbelül a feléig hittem is ebben. Mind a gördülékenysége miatt, mind a karakterek miatt, mind az események miatt. Vegyük is ezeket sorra.
Gördülékeny az olvasata, ami sokszor nem hátrány, de ennél a témánál szívesen elidőztem volna jobban is. Sokszor annyira tőmondatokban fogalmaz az írónő, hogy az ember szeme akaratlanul is elsiklik a nehezebb mondanivaló felett is. A tőmondatok zavartak. A párbeszédek majdnem kivétel nélkül ilyenek voltak, de sokszor a  leíró rész is.
A karakterek. A főhős, Anna karaktere az elején még idegesített, de a végére annyira közel kerültem hozzá, hogy nagyon megkedveltem. Megsebzett, de mégis erős női karakter, és emellett még izgalmas is, főként a férfiak számára. Igen, jó sok férfi megfordult ebben a rövidke történetben, akiket ráadásul bármelyik nőolvasó az életben is szívesen látna. Természetesen Annának szinte mindegyikhez volt némi köze, ami miatt ismét közelebb állunk a lányregény kategóriához. Érdekes viszont, hogy míg a férfikarakterek ilyen csábítóak voltak, addig az Annán kívüli női karakterek nekem mind ellenszenvesnek tűntek.
Az eseményeket én sokszor túlzónak találtam, tényleg olyan lányregényesnek: váratlanok, a szerencse játszik közre dolgokban és sokszor hihetetlenek.
És akkor most jön a DE. Az egész könyv egy hihetetlen nagy korrajz. Igen, a szocializmusé, melynek minden társadalmi szintje bemutatást nyer. Az elején még idegesített az a direkt módszer, ahogyan ezt teszi az írónő, de a végére már vártam, hogy kiről mit is fogunk megtudni. A módszer pedig az, hogy aki Anna életében ebben a rövid időszakban szerepel, azt az elbeszélő egy rövid kitérővel be is mutatja. Mindenkiről mindent tudunk. Legalább is mi olvasók, mert a szereplőkre viszont nagyon is jellemző az a fajta tudatlanság, ami az információ visszatartásából származik. Végig az az érzésem volt, hogy tudok mindent, de mégsem tudok semmit, ezt jól eltalálta.
A könyvben egy dolog nagyon tetszett: a hétköznapisága, vagy hogy is fejezhetném ki magam. Minden annyira életközeli volt, annyira magyar és annyira múltbéli, hogy nagyon könnyű volt elképzelni, pont ilyen történetekre vágyom mindig (kivéve, mikor fantasy-t olvasok :D).

2012. június 29., péntek

Urbán László (szerk.): Megszólal a telefon

A moly.hu-n lévő tartalom:

A magyar irodalom legjobbjai írtak novellát, karcolatot, jelenetet, sőt még verset is a telefonról. Szerzőink között szerepelnek többek közt Karinthy Frigyes, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Krúdy Gyula, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Örkény István (stb.).

Olvasás után:

Már az is érdekes dolog, miként jutottam hozzá ehhez a könyvhöz. 5 évig dolgoztam diákmunkásként a pécsi tudakozóban, ahol egyszer mondták, hogy valami karácsonyi buliról megmaradtak ezek a könyvek, el lehet őket vinni. Hát én vittem is. Mondjuk elég meglepő volt számomra, hogy a rendes dolgozók ilyen ajándékokat kapnak, ugyanis ezt a könyvet maga a MATÁV adta ki, gondolva a kedves munkatársakra.
Technikatörténeti szempontból nagyon érdekes novellák voltak benne, amellett, hogy szépirodalomról van szó. Többnyire mindegyik a 20. század első feléről szól, mert hát mikor lett volna érdekes novellát írni a telefonról, mikor az épphogy elterjedt. Sokszor érdekes telefonos történetek voltak leírva, telefonbetyárkodások, amikor ez még a felnőtt embereknek is örömet okozott, ugyanis nem volt mindennapi az, ha valakinek telefonja van. Ide kapcsolódnak azok a novellák is, melyek úgy beszéltek a telefonkészülékről, mint egy földöntúli találmányról, melytől vagy rettegni kell, vagy isteníteni.
A legizgalmasabban számomra mégsem ezek voltak, hanem a telefonközpontos novellák. Konkrétan a telefonos kisasszonyokat örökítettek meg benne. Mindig is izgatott, hogy régen hogyan is működött egy ilyen központ, konkrétan mi volt a dolga egy telefonos hölgynek és most már abszolút felvilágosult vagyok. Két szemszögből is be lettek mutatva: belülről, a központ felől, és kívülről, a telefonáló felől. Az a novella volt a csúcs, mikor a központban összegyűjtött érdekességnek számító hívásokat elevenítették fel. Bármilyen hihetetlen, az emberek egy évszázad alatt nem változtak: tudakozós élményeimből ehhez nagyon hasonló érdekes hívásokat őrzök az emlékeimben. Jó volt olvasni ezeket.


2012. június 10., vasárnap

Jósika Miklós - Abafi

A moly.hu-n írt tartalom:

A rossz társaságba keveredett, korhelykedő lovag úrfit egy fogadalma jó útra téríti. Rádöbben arra, mivel tartozik hazájának, és meg is tesz Erdélyért mindent, mind a közéletben, mind a csatamezőn. Derekasságáért el is nyeri három asszony és egy lány szerelmét. A törökellenes harcok és a lovagi párbajok hősének a szíve azonban Christierna fejedelemasszonyé… Hogyan áll helyt a szilárd jellemű, vitéz nemesifjú ebben a minden eddiginél veszélyesebb helyzetben? Hogyan sietnek segítségére szerelmei, ezek az áldozatos szívű, kitűnő teremtések? Nem kétséges: a kedves, szép, romantikus történet ma is szórakoztat és tanulságul szolgál, számíthat a fiatal olvasók érdeklődésére. Hiszen valamikor – csaknem százötven éve – hatalmas sikert aratott, és nemzedékek nevelkedtek rajta egy évszázadon át. Most felújított és megfrissített szövegével ismét népszerű olvasmánya lehet közönségünknek.

Olvasás után:

Valószínűleg nem a legalkalmasabb pillanatban vettem a kezembe ezt a könyvet. Nem tagadás, nagyon sok türelem kell hozzá, és ha az ember olyan időszakában olvassa, mikor esetleg két munkahelye is van egyidejűleg, akkor lehet, hogy időnként elveszti a türelmét. 
Nagyon-nagyon nehéz a szövege és nem csak a régies nyelvezete miatt. Merem állítani, hogy a könyv tartalmának fele csak leírás. Jósika mindent szépen leír nekünk: a tájat, az épületeket, a szobákat, az öltözetet, a jellemeket, tényleg mindent, csak emellett az ember már alig várja, hogy végre történjen is valami. És az író nem csak ebben körülményes, hanem az egész történet felvezetésében is. Körülbelül a könyv 2/3-áig nem történik lényegi, izgalmas dolog. Pontosabban történik, de minden olyan állottnak és mozdulatlannak hat, ami miatt unalmassá is válhat. Csak azért nem raktam le, mert  eddigre már elkezdett érdekelni, hogyan is akarja kanyarintani a szálakat, mit is akar kihozni belőle. Valószínűleg ez az állottság annak is köszönhető, hogy sok történetről nem 'első kézből' értesülünk, hanem akkor, mikor a szereplők egymás között cserélnek információkat. Viszont a történet végére ez átfordul valódi történésekké, így azért izgalmasabb lesz valamivel. 
A történet első kétharmadában olyan apró jeleneteket olvashatunk el, melyek arra szolgálnak, hogy felvezetik a végkifejletet. Amellett, hogy Jósika a legtöbb szereplőjének jellemrajzát, előnyeit és hátrányait expliciten is kifejezi, azért cselekvésekkel is biztosít minket róla. Például a mű felénél lévő lovagi tornának semmi más jelentőséget nem találok, minthogy biztosítsa az olvasókat Abafi mérhetetlen erejéről és lovagi ügyességéről.  
Ha egy rövid mustrát tartanánk a szereplőkről, egyből megmondhatnánk, hogy egy romantikus regénnyel állunk szembe. Minden negatív szereplő kívülről-belülről csúf, míg a pozitív szereplők (amikből nagyon-nagyon sok van) olyan gyönyörűségesek, hogy olyat még az ég nem is látott. Szépek, erősek, ha kell, bírják az alkoholt, ha kell, elpirulnak, ha kell, erős lélekjelenlétet tanúsítanak, egyszóval tényleg tökéletesek. Nekem csak annyi volt ezzel a bajom, hogy nagyon tömény volt ez már a végére.

2012. május 16., szerda

Valentini Zsuzsa - Nekünk már csengettek!

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Van-e izgalmasabb pálya, mint a tanáré? Mindegyik napja különbözik az előzőtől, mert a diákok gondoskodnak róla, hogy mindig újabb és újabb élményekben legyen része. A pedagógus ismeri a gyermeket, ismeri a tanártársat és a szülőt, ismeri az élet iskolában is megjelenő mindenféle problémáját. Ha egy tanár leül, és mesélni kezd - s ha még humora is van - érdemes odafigyelni rá. Most Valentini Zsuzsa mesél hosszú és változatos tanári pályájáról kritikusan és önkritikusan, bölcsességgel és derűvel, szellemesen. Nemcsak tanárnak, de szülőnek és diáknak is érdemes kezébe vennie a könyvet - itt az alkalom, hogy bepillantson a kulisszák mögé…

Olvasás után:

Nekem mint kezdő tanárnak, hihetetlenül sokat adott ez a könyv. Az elejét azért élveztem, mert minden problémáját pontosan ismertem, hiszen a pályája kezdetét meséli el. Jó érzés, hogy a problémáimmal nem vagyok egyedül. :) És ráadásul mindketten egy egész alacsony színvonalú iskolában kezdtünk, úgyhogy szépen mellbe vágott minket a sok társadalmi probléma, ami ilyen iskolákban nagyon kiütközik.
A későbbi fejezetek pedig azért tetszettek, mert olyan eseményeket írt le (versenyeztetés, szerenád, osztályfőnökség, stb.), amikben még nem volt részem, és egy kicsit ciki megkérni egy tapasztalt (magáról ezt éreztető) tanárt, hogy mesélje el, úgy rendesen, pedagógiailag. Mert tudvalevő - legalább is ezt vettem észre - hogy a gyakorlott tanár a pedagógiát mint tudományágat vagy beszédtémát abszolút hülyeségnek tartja. Hiába alkalmazza a mindennapokban, bevallani ezt ciki. Különösen tetszett az írónőben, hogy ő ezt nem így gondolja, valahogy sokkal hitelesebb ez a kép.
Biztos az érettség beszél az írónőből, de hihetetlen módon árad a könyvéből a diákok iránt érzett szeretete. Ez átjárta az egész könyv hangulatát is - valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy nem tudtam letenni. Apropó érzelmek. Egyáltalán nem szoktam könyvön sírni, de Valentini Zsuzsának sikerült megríkatnia. A halál az iskolában című fejezetnél annyira bensőségesen, meghitten, tisztelettel beszél a dolgokról, hogy bizony sikerült könnyeket csalogatnia a szemembe.
Olvastam volna még. Az az érzésem van, hogy nagyon sok minden mondanivaló szorult az írónőbe, amit nem adott ki magából ebben a könyvben, és én kíváncsi természet vagyok. Főként a vicces és / vagy meghökkentő történeteit hallgatnám napestig, mert úgy tűnt, hogy ezekből kiapadhatatlan a forrása.
Egy szó mint száz, örülök, hogy ráakadtam egy internetes antikváriumban erre a könyvre. :)
Ja, és Valentini Zsuzsa oktatáspolitikai nézeteivel is abszolút egyet értek - főként a 100%-os fizetésemeléses résszel. :)

2012. május 10., csütörtök

Torey Hayden - Szellemlány

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Jadie sohasem beszélt. Nem nevetett, nem sírt, és nem adott ki semmilyen hangot. Akárhogy próbáltak közeledni hozzá, bezárva maradt saját zavaros világába, ahol a szellemek beszéd nélkül is megértik egymást. Az osztályba érkező energikus új tanárnak végre sikerül megtörnie a hallgatást. Ő tudja, hogy szóra bírni egy sérült lelkű gyermeket sokszor könnyebb, mint szembenézni azzal, ami elől a némaságba menekült, Jadie történetei mégis megdöbbentik. Feldolgozásukhoz minden korábbi tapasztalata kevés. Amiről a kislány mesél, túl borzasztó ahhoz, hogy bárki komolyan vegye – az elmondottak csak egy zavart elme víziói lehetnek. Vagy talán mégsem...
A könyv szerzője gyermekpszichológus, aki pályáját fejlesztő pedagógusként kezdte. Dolgozott általános iskolák speciális osztályaiban, kutatóintézetekben és magánklinikákon. Tanácsadója és együttműködője több gyermekbántalmazás ellen küzdő szervezetnek. 1979 óta írja visszaemlékezéseit az osztálytermekben, illetve terápiás csoportokban vívott küzdelmekről. Megrázó gyermeksorsokat bemutató könyvei sorra kerülnek fel a sikerlistákra.

Olvasás után:

Sok helyen olvastam, hogy nehéz erről a könyvről véleményt alkotni, és mivel már 2 hete befejeztem, de post még nem született, ezért ezt megerősíthetem. Még mindig kavarognak bennem az érzelmek. Most megpróbálom összeszedni a gondolataimat.
Rettegtem Jadietől. Nem is értem, hogy lehet egy nőnek annyi lélekjelenléte, mint amennyi a tanárnőnek volt. Borzasztó élményeken mentek keresztül mindketten és nagyon erősnek kellett lenniük ahhoz, hogy ezt ép ésszel átvészeljék. Jadie-nek nem is nagyon sikerült. Bár a könyv nem ad igazi feloldozást, megoldást, de már az is éppen elegendő, hogy az drasztikus beavatkozást követően Jadie szemlátomást jól érezte magát a bőrében és jól volt, többet nem kellett kisegítő osztályba járnia. Az egyik legmeghatározóbb jelenet benne pont az, mikor elhagyja ezt az osztályát - körülbelül 10 perc alatt. Az osztálytársak is értetlenül figyelik a történteket, de valahogy örömet is kiéreztem abban, ahogyan integettek neki az ablakból.
Meglepően jó a nyelvezete a könyvnek, hihetetlenül olvasmányos, pedig nem ezt vártam. Mind az írónő, mind a fordítás előtt kalapemelés. Sokszor olvastam értékelésben, hogy nagyon vontatott, de ez nem igaz, inkább életszerű. Mivel majdnem 1 év történéseit írja le, kellett a sok apró információ, pont úgy, ahogyan az tanárnő találkozott velük, ahhoz, hogy mi olvasók is megpróbáljuk kitalálni, mi válthatja ki Jadie különös beszámolóit.
Ezelőtt még sosem olvastam olyan könyvet, amely belülről láttat egy osztálytermet, az ott lévő munkát, és nekem, mint kezdő tanárnak ez nagyon nagy élmény volt. Még azok az apróságok is, amik megragadták a fantáziámat; például minden tanulónak lehetősége van igazi festőállványon festeni, kikeveri magának a színeket és nagyban fest. Mennyivel másabb ez, mint papíron, az asztalon. Érdemes lenne ezt Magyarországon is elterjeszteni. :) Egy szó, mint száz: ha valaki ismer olyan könyvet, amelyik belülről láttatja a tanórákat, legyen kedves és jelezze ezt felém. :)

2012. április 21., szombat

Szabó Magda - Az őz

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Az őz gyilkosok és áldozatok regénye. Gyikolt Józsi, a Három Huszár kocsmárosa, és gyilkolt Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel. De a két gyilkos mögött ott lapul a harmadik is, a legveszedelmesebb: a kor, amelyben a színésznő született, amely iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, aknamezőre küldte Emilt, korai sírba a munkára képtelen, virágait babusgató édesapát, s örökre kipusztított Encsy Eszterből minden hitet, bizalmat, örülni tudást. Mindaz, amit az élettől kap, későn érkezik: sem siker, sem elismerés, sem pénz, még szerelem se váltja meg többé iszonyú önmagától. És Encsy Eszter, ahogy attól a társadalomtól tanulta, amelyben él, amely fölnevelte, öl: megöli az egyetlen embert, aki valaha szerette, és tettével halálra ítéli önmagát is.

Olvasás után:

Szabó Magda könyvéről nyilatkozni sosem könnyű. Mindig úgy meg tudja lepni az embereket, főként engem, hogy kell két-három nap, mire leülepednek bennem a gondolatok, és érzések kavalkádja. Mert abból mindig jut bőven.
Ezzel a könyvével az elején nagyon küzdöttem. Nyilván célja van azzal, hogy nem árulja el rögtön, hogy ki beszél, kikről beszél és kinek beszél. Minden csak sokkal később derül ki, de ameddig nem tudjuk kötni valahova azt, amiről olvasunk, addig nehéz is azt értelmezni, én szerintem rengeteg, később hasznos információ felett elsiklottam.
Aztán végre sikerült megismerni a főhőst, Encsy Esztert, akitől az elején nagyon idegenkedtem, mert csodabogárnak tartottam, akinek mindenről más a véleménye, mint másoknak és minden szituációban más a reakciója, mint azt gondolnánk. Később rájöttem, hogy semmi rendkívüli nincs ezekben a tettekben, csak nincs agyonmagyarázva, hogy mit érez és miért, ezért tűnhet annak, de ha az ember beleképzeli magát a szituációba, hirtelen értelmet nyernek a tettek. És ezt Szabó Magda így akarta. Mármint úgy írta meg Esztert, mintha egy rendkívüli lény lenne, pedig csak átlagos lány, nem mindennapi gondolatokkal.
A történet vége felé már kezdtem magam nagyon hasonlónak érezni a főhőshöz, egy fontos dolgot leszámítva: nekem nem kellett ennyit szenvednem gyermekként, mint neki. Nem embernek való az, ahogyan ő élt gyermekkorában. A szülei annyira el voltak foglalva egymással, hogy ő csak kívülállónak érezte magát abban a családban, nem mellesleg ő végzett minden házimunkát, míg az édesanyja a megélhetést nyújtó zongoraórákat adta, az apja pedig a kedvenc növényeit gondozta. Kicsit az volt az érzésem, mintha sokszor a Für Elise-ben írt kislányról olvasnék, aki ugye maga az írónő. Sokban hasonlít a főhős kislánykori énjére.
A könyv befejezése lehetett volna kicsit sejtetőbb, hogy elképzelhessem, mi lesz Eszterrel a későbbiekben, de olyan homályban maradtam, mint a könyv elején, amikor nem ismertem semmit.
Ami viszont nagyon-nagyon csillagos ötös a könyvben, az a nyelvezete. Nem írás volt ez, hanem beszéd, és ahogy olvastam, szó szerint hallottam. Nem volt megkomponálva, mint egy írás, hanem laza volt, csapongott és valahogy mégis mindig tudtam követni, de sosem tudtam, mikor kanyarodtunk el a témától - pont mint egy jó beszélgetésben.

2012. április 7., szombat

Philosztratosz - Erósz szárnyai

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Az ógörög Philosztratosz szerelmeslevél-gyűjteménye gazdag metaforarendszerekkel dolgozó, költői telítettségű, frappáns, olykor gnómikus vagy epigrammaszerű szövegeket tartalmaz, melyek a korabeli retorikai gyakorlatok szellemében fogantak. Philosztratosznál azonban mégsem a szónokiasság kerül előtérbe, levelei inkább szépirodalmi ihletettségűek, szinte modern prózaverseknek hatnak, mesteri érzékkel tud lelki alkatokat, beállítottságokat, de felvett pózokat is bemutatni, így nem egyszer egész történetek kerekednek a levelek köré. Ennek a fajta ábrázolásmódnak az intimitás mellett a finom, szinte észrevehetetlen irónia a fő jellemzője, melynek segítségével a szerző meggyőzően tudja bemutatni ugyanannak a dolognak két ellentétes értelmezését is.

Olvasás után:

Nem tudom, hogy ilyesmire számítottam-e, de meglepett a hihetetlenül jól szerkesztettség. Mármint a levelek tartalmi megszerkesztettségére gondolok. Mindegyik olyan volt, mintha egy előre megtervezett szónoklatot hallanánk. Mindenhez, amiről írni szeretett volna Philosztratosz, volt vagy egy tucat mitológiai példája, melyeket mindig a legjobb fordulatoknál vetett be.
Ekkor jutott eszembe, hogy mennyit változott már az évezredek óta az írás kultúrája. Néha elnézem a mai fiatalok leveleit, amiben egy helyesen leírt szó nincs, de szinte teljesen kivesztek belőle az írásjelek is. Az ókori és a mai levél is olyan, mintha beszédet hallanánk, de mindkettő egészen más okból - ráadásul az egyik jó értelemben, a másik rossz értelemben.
Még ami meglepő volt, hogy milyen érdekes hasonlatokat használt. Például a fiúkat hasonlította a rózsákhoz, mert szépségük ugyanolyan értékű. És nem vetette meg a pajzán gondolatokat sem, teljesen természetes dolog, ha valaki hűtlen, vagy a testéből él, hiszen az istenek is csinálnak ilyeneket... :)

2012. április 2., hétfő

Kertész Erzsébet - Szonya professzor

A kiadó honlapján lévő tartalom:

1868 tavaszán három izgatott fiatal lány siet titkos találkozóra a pétervári Vaszilij-sziget kis, tömjénszagú templomába. Nem kalandot keresnek, hanem férjet. Olyan férfit, aki hajlandó névházasságot kötni valamelyikükkel, így mindhármuk előtt megnyílna a vágyva vágyott lehetőség: külföldre mehetnek tanulni. Hazájukban ugyanis egyetlen felsőfokú intézmény sem vesz fel nőt a hallgatók sorába, Nyugat-Európában több az esély. A templomban már várakozik a férjjelölt, akinek csak választania kell a lányok közül. Vlagyimir Kovalevszkij a legfiatalabb kisasszonyt, a szürke kis verébfiókát, Szonyát választja. És Szonya elindul az úton, amely sok gáncsot, buktatót és nagyon kevés boldogságot ígér. De ő konok kitartással eléri a célját, nő létére szerelmes hivatásának élhet: világhíres matematikus, a stockholmi egyetem professzora lesz. „Boldog vagyok, ha Szonyáról beszélhetek, írhatok. Életrajzsorozatom legkedvesebb alakja” – vallja hősnőjéről Kertész Erzsébet.

Olvasás után:

Valami nagyon könnyed olvasmányra vágytam, ezért vettem kezembe ezt a szerzeményemet. A jóslatom bevált, valóban könnyed olvasmány, amit az elején nagyon élveztem is, hiszen már régóta nem olvastam olyan könyvet, ahol csak sodortatnom kell magam a betűkkel, semmin nem kell gondolkodnom, mert minden feketén-fehéren, könnyed kifejezésekkel le van írva. Az akkori zűrös napjaimhoz ez tökéletesen megfelelt. Viszont pár nap múlva már felettem is kiderült az ég, és kezdett zavarni, hogy még az is le van írva, amit jó lenne sejtetni. Gondolok itt olyanra, hogy ha valaki tettei alapján jószándékú, azt magamban is meg tudom fogalmazni, nem kell leírva látnom ahhoz, hogy menjen.
Voltak még meglepően jó fogások a könyvben, és érdekesek is. Jó fogásnak tartottam például, mikor már annyit olvashattam a közelgő várva várt bálról és már tényleg vártam is a fejleményeket, egyszer csak kiderült, hogy már lezajlott, mi csak visszaemlékezésekből szerzünk róla tudomást. Végre valami nem lineáris! De kicsit az az érzésem, mintha a lineáris időben az írónő megfeledkezett volna róla, és mikor eszébe jutott, így számolt be róla.
Az írónő 1984-ben elnyerte a Szocialista Kultúráért díjat, amit egyáltalán nem csodálok. A szocializmus minden szépsége, előnye, benne foglaltatik Szonya életében, lényegében ő is egy szocialista állampolgár, csak még a szocializmus előtt. És nagyon érdekes az is, ahogyan a női egyenjogúságot összehozza a szocializmussal. Mintha azt akarná érzékeltetni, hogy ők találták ezt fel (ezt szebben megfogalmazni nem tudom, bocsánat).
Volt még egy érdekes dolog, amitől egy kicsit viszolyogtam a történetben. Rengeteg híres tudóst vonultat fel az írónő a történetben, például Dosztojevszkijt, Ibsent vagy Weierstrasst (utóbbi matematikus) és olyan hétköznapi, magánéleti dolgokról mesél velük kapcsolatban, mintha ezt maga is jól ismerné. Itt olyan dolgokra gondolok, amiket életrajzok, cikkek nem tartalmaznak, csak az tudhatja őket, aki jól ismeri ezeket az embereket, de mivel ők az írónővel nem voltak kortársak, ezért kétlem, hogy ismerte volna őket. Még előfordulhat, hogy volt valami megbízható forrása, de tényleg olyan sok híres ember jelenik meg a történetben, hogy ezt nehezen tudom elhinni.
A könyv vége felé úgy gondoltam, hogy végül is egy jó befejezéssel még helyrehozhatja az apró hibákat, de ezt hiába vártam. A végkifejlet nekem egyáltalán nem tetszett. Szonya egész életében a boldogságért küzdött és mikor végre kilátása van rá, meghal. Ez az esetben megállja a helyét, ha Szonya valós személy volt, de ha nem, akkor ez annyira nem szép befejezés.

Update: Köszönöm kai-nak a hozzászólását, amiből megtudhattam, hogy Szonya élő személy volt, itt olvashatunk róla. :)

2012. március 6., kedd

Sofi Oksanen - Sztálin tehenei

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Noha Anna egészségesnek tűnik, mégsem tipikus finn kamasz lány – anyja a vasfüggöny mögül került az 1970-es évek nyugati világába, más szokások, más viszonyok közé. Anna lakóhelyén, a „tősgyökeres finn kisvárosban” az emberek gyanakodva tekintenek a keleti blokkból menekült emberekre – legyen az bármilyen nemzetiségű, ők már csak ruszkik maradnak. A nők pedig kurvák…
E bélyeg beleégett Anna lelkébe, s hogy lemossa magáról származása „szégyenét” anyjával együtt a titkolózást választja – soha ki ne derüljön semmi! Anna hallgatásra kényszeríti magát: eltompítja lelkét, s csak az éberség fenntartására, a tökéletesség megszerzésére figyel.

A Sztálin teheneiben különböző generációkhoz tartozó nők életét követhetjük nyomon a háborútól a második ezredfordulóig – a nagyanyától az anyán át az unoka sorsáig kígyózik e megrendítő saga, melynek hősei a lelki elveszettség, az otthontalanság s a történelem viharai közt próbálják meglelni, ha nem is a boldogságot, de legalább a biztonságot.

Vad szexualitás, bulimia – mint jellegzetes civilizációs betegség – és a vasfüggöny mögötti történelem drámai természetességgel fonódik egybe Sofi Oksanen regényében, a Sztálin teheneiben. Oksanen az első nyugati író, aki egyszerre belülről s mégis kívülről ír a szovjet időkről.

Olvasás után:

A moly.hu egyik kihívása miatt kölcsönöztem ki ezt a könyvet, de már korábban is felfigyeltem az írónő nevére, főként a Tisztogatás című könyve miatt (jó volt a marketingje). Ennek a címe pedig nagyon csalogató volt számomra.
A könyv szerkezete nagyon tetszett. Az első rész 420 oldalon keresztül tartott, és mikor láttam, hogy jön a második rész, akkor jutott csak eszembe, hogy jé, tényleg, én eddig az első részt olvastam. És akkor már meg is nyugodtam, mert a 400. oldal környékén kezdtem kétségbe esni, hogy ennek a könyvnek milyen befejezést szánt az írónő. Az egész könyv a kilátástalanságról szól, szinte minden szereplője valamilyenfajta kilátástalan helyzetben van, de a végére sikerült valamelyest lezárni a történetüket. A kilátástalanság nem szűnt meg, csak enyhült. Ettől én is megnyugodtam.
Bulimiáról vagy anorexiáról még sosem olvastam. Igazából még csak nem is nagyon ismertem ezeket a betegségeket, mindig elzárkóztam előle. Emiatt több ponton is nagyon megrökönyödten, már csak azért is, mert láttatja belülrő a dolgot. Egy bulimiás szemszögéből éljük át vele a gondolatait, amit így könnyebb is elfogadni, de azért nagyon megrendítő és elgondolkodtató.
A könyvből én azért mindig azokat a részeket vártam, amelyek az észt szocializmust mutatták be. Az írónő volt olyan kedves, hogy nem a pozitív oldalát mutatta be, hanem a hibáit, kegyetlenségeit, pont azokat a dolgokat, amikre én szomjaztam. Ellentmondás egyébként, hogy a két főszereplő, anya és lánya egyébként sóvárog ezután az élet után, pedig elmenekültek onnan. Mindenben a régi észt dolgokat keresik, amik mindkettejük számára az észt kommunizmus időszakát jelentik, amitől egyébként rettegnek.
A hangvétele még nagyon tetszett a könyvnek. Talán folyószövegnek nevezik ezt a fajta írásmódot, de tessék kijavítani, ha nem. Valahogy úgy sikerült ezt megoldania, hogy sehol sem éreztem túlzásnak, pedig attól féltem.

2012. február 12., vasárnap

Déry Tibor - Vidám temetés

Fülszöveg:

Az ötvenes évek történelmi eseményeinek emléke olyan kisregények, novellák megírására késztette Déry Tibort, amelyek nem csupán ezeknek az eseményeknek embertelen, törvénytelen, szorongató világát örökítették meg, hanem fölmutatják az emberi tartalékot, amely biztosítékot jelent az író hősei – és az olvasók – számára is, hogy az erőszak testet-lelket pusztító újjászületése ellenére mégis léteznek tartós kapcsolatok, sérülés nélküli érzelmek, emberség, tisztesség, tisztaság hangját hallató hősök.
Törvénytelenség, embertelenség és tisztán megőrzött érzelmek egymással feleselve viszik előre a kötetünkben közölt öt kisregény és novella történetét. Az 1955 és 1962 között született Déry-írásokat ez a tartalmat is kifejező szerkesztési elv kapcsolja össze. Az ártatlanul bebörtönzött hősök és a szabadulásukat otthon váró társaik; a játékból ketrecbe zárt kisgyerek és a kiszabadításáért szót emelő fiú; a haláltusa utolsó óráiban számvetést készítő haldokló és a halált leső környezet olyan ellentéteket szembesít, amelyekből a történetek záróakkordjaként mindenkor a tiszta emberség hangja csendül ki.

Olvasás után:

Szeretem Déry Tibort. Már önmagában azt is jó ötletnek tartom azt, amiről ír, pláne ahogy kivitelezi. Minden írása olyan kifejező, hogy szinte magam előtt látom játszódni a történetet, mintha én is ott lennék, és így teljesen bele tudom magam élni a szocializmus világába. Valószínűleg ezért is szeretem: sokan meséltek már nekem róla, szülők, ismerősök, de mivel én akkor nem éltem (pontosabban kisbaba voltam), ezért teljesen megérteni sosem tudom az akkori életet, így most már kicsit könnyebb.
Mikor megrendeltem ezt a könyvet, nem tudtam, de ez egy gyűjtemény, egy kisregény és négy novella található meg benne. Vegyük ezeket sorra:

Niki (kisregény): korábban már olvastam és írtam is róla, itt megtekinthető.

Vidám temetés (novella): Egy rákos férfi utolsó stádiumát írja le. Két vetülete is van a dolognak: egyrészt ahogy az 'özvegy' viselkedik, másrészt a beteg gondolatai. Nagyjából így két részre is oszlik a novella, persze átfedések vannak. Még sosem voltam egy haldokló szobájában, de itt most lehetőségem volt rá - mondjuk nem vágyom rá újra. Csak dicsérni tudom Déry leírásait.

Szerelem (novella): A kedvenc novellám. Nem csak Dérytől, hanem a novellák tömkelege közül. Egy börtönből szabaduló politikai elítélt első napja, pontosabban a börtöntől hazáig vezető út leírása. Fantasztikus! Tényleg el tudtam képzelni mindent. A legjobb benne, hogy mindenről csak úgy ír, ahogyan megtörtént, az okokat nem tárja fel, az olvasóra bízza, így hagyva egy kis teret neki.

A cirkusz (novella): Lehet, hogy furcsán hangzik, de féltem tőle. Egy falu gyerekeiről szól, akik egyik nap kitalálják, hogy cirkuszosat fognak játszani, de már a novella elején érezni lehet, hogy a 'vezetők' nagyon kegyetlenek és nem riadnak vissza semmitől. Nem szeretek gyerekkori kegyetlenségekről egyáltalán tudomást venni, nem számít, hogy velük tették, vagy ők tették, mindenhogyan borzasztó. Igazából nem volt olyan vészes a végkimenetele a történetnek, sokkal rosszabbra számítottam, valószínűleg azért is féltem tőle annyira.

Két asszony (novella): Egy haldokló, 96 éves anyós és menye, akik minden nap azt várják, hogy újra láthassák az őket összekötő férfit. A legfurcsább az benne, hogy itt is azt éreztem, mintha én is ott ülnék a néni szobájában és figyelném őket. Megrendítő a történet, főleg azok után, hogy a szereplők teljesen megfeleltethetőek az író anyjának és feleségének (erről a könyv utószavában olvastam).

2012. február 1., szerda

Aghata Christie - Rejtély az Antillákon

Fülszöveg:

– Van kedve megnézni egy gyilkos fényképét? – kérdezte a szederjes képű Palgrave őrnagy. Ám Miss Marple még nem is válaszolhatott, amikor a háta mögül közeledő léptek zaja hallatszott…
Csodálatosan ragyog a Karib-tenger azúrkéksége fölött a nap, gondtalanul sütkéreznek a strand meleg fövenyén az Arany Pálma-szálló vendégei, aki pedig színvonalasabb szórakozásra vágyik, kedvére tanulmányozhatja a nyugat-indiai szigetek egzotikus állat- és növényvilágát, mint az elválaszthatatlannak tűnő baráti négyesfogat: a higgadt, jó modorú Edward és Evelyn, meg a hangos Greg és a vidám Lucky. Este zene szól, hangulatvilágításnál táncolnak a párok: a szálloda újdonsült ifjú tulajdonosai, Tim és Molly nem kímélik a fáradságot, ha vendégeik kényelméről van szó.
És mégis…?
És mégis. Rejtély az Antillákon! Avagy: ki elégelte meg a szószátyár őrnagy szűnni nem akaró történeteit…? Kinek volt az útjában a szép fekete Victoria? ki zavarja meg a békés nyaralók éjszakai álmát…?
Rejtély az Antillákon!
De sebaj: mindenkit megnyugtathatunk – Miss Marple fölött eljárt az idő, de a bájos öreg hölgy mégsem hagyja magát. Kötögetés, csevegés, némi kis finom hallgatózás – és a rejtély nem marad örökre Rejtély!

Olvasás után:

Életem első Aghata Christie-jével Anita barátnőm ismertetett meg, aki már egy jó ideje függő lett, és aki karácsonyra meglepett egy példánnyal, konkrétan ezzel. Amint befejeztem A hercegnőt, rögtön neki is álltam ennek.
Az elején kicsit zavarban voltam, mert nem tudtam pontosan, hol játszódik. Nyilván az Antillák Közép-Amerikánál van, de többször emlegette benne Nyugat-Indiát is. Kisebb internetes kutatás után rájöttem, hogy az Antillák Hollandiához tartozó részét régebben Holland Nyugat Indiának hívták. Ahogy erre rájöttem, zavartalanul olvashattam tovább.
Első benyomásom Aghataról, hogy szereti nagyon összekuszálni a szálakat, pont azért, hogy az olvasóit elbizonytalaníthassa és a gyilkos leleplezésekor lehessen egy Aha-érzése, hiszen nyilvánvaló is volt, hogy ki a gyilkos. Jelentem, engem nem sikerült teljesen félrevezetnie, úgyhogy büszkén állíthatom, jól vettem az első akadályt. :)
Miss Marple személye nagyon elragadó. Nagyon jól játsza ebben a könyvben a csacsogós öreglányt, akinek minden szükségletét kielégíti, ha másokról pletykálkodhat, de közben az olvasó tudja, hogy ennél többről van szó. Különösen kedves jelenetem az, amelyet én csak 'kommandózásnak' hívok: elvetődik, hogy bekukucskálhasson az üvegajtón, de arra azért figyel, ha valaki észreveszi, akkor csak egy elbotlott vénlányt láthasson. :D Zseniális. :)
Valamiért a Miss Marple-s filmek is kimaradtak az életemből és ahogy keresgéltem az interneten, láttam, hogy ebből a könyvből is készült filmváltozat, úgyhogy majd igyekszem azt is beszerezni. És még az sem kizárt, hogy a jövőben több Aghata Christie-t fogok elolvasni, de úgy érzem, egyelőre még nem lettem elvakult követője.

2012. január 23., hétfő

Amanda Foreman - A hercegnő

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Georgiana mindenekelőtt az ellentmondások asszonya. Elismert szépség, de férje mégsem értékeli. Az emberek rajongnak érte, mégis annyira bizonytalan, vajon képes-e másokból szeretetet kiváltani, hogy végül férjének szeretője, lady Elizabeth Foster gyanús rajongásától válik függővé. Ír, de sosem publikál a saját neve alatt. Elkötelezett anya, aki feláldozta egyik gyermekét, hogy a másik hármat megmentse. Híresség és a művészetek támogatója egy olyan korban, amikor a házas nőktől még megtagadnak minden jogi státuszt. Politikus választójog nélkül, és képzett taktikus egy emberöltővel a professzionális pártpolitika kialakulása előtt.Különös és boldogtalan szerelmi élete csupán egy szál ebben az izgalmas életrajzban, mely bepillantást enged a 18. századi angol arisztokrácia szövevényes politikai világába.

Olvasás után:

Nem is tudom, hogy mi vitt rá az elolvasásra, mert alapvetően nem rajongok az ilyen könyvekért. Viszont kicsit sem bántam meg, hogy elolvastam, az alatt az idő alatt teljesen a hatása alatt voltam és ha nem úgy jöttek össze a dolgaim, akkor elvonási tüneteim voltak. Ha jobban belegondolok, nem is a főszereplőért rajongtam, inkább a korért és szokásokért, amik jellemzőek voltak a 18-19. század Angliájában.
Tény, hogy azért megszerettem Georgiana-t. Az egész regény alatt azt vártam, mikor lesz már végre boldog, mikor nő be a feje lágya és hagy fel az egészségét romboló szórakozásokkal. Sokat izgultam amiatt is, hogy végre sikerül-e fiút szülnie, vagy hogy alakul lányainak a sorsa. A nem kicsi kutatómunka, ami a könyv mögött áll, segítségével sikerült elég pontos jellemrajzot készíteni a szereplőkről, és tényleg olyan lett, mint egy regényben.
Talán kicsit sok a politizálás a könyvben. Nyilván enélkül nem ismerhetnénk meg Georgiana kiváló érzékét a témához, de az egész whig párt bemutatását egy kicsit túlzónak találom. Érdekes lehetett egyébként ez a pár: Georgiana és a férje. Míg a feleség élt halt a politikáért és nem is játszott rosszul, addig a férjét nagyon hidegen hagyta az egész és nem is tudott érvényesülni benne (az ő családja elvárta volna, hogy a nevével sokra vigye).
Elég kuszák a gondolataim a könyvről, lehet várnom kellett volna még ezzel a bejegyzéssel. Tömény impulzusokat kaptam tőle, ami éppenséggel nem hátrány.
Egy dolgot még szeretnék megemlíteni: a magyar kiadás borzasztó. Ahogy néztem, igyekeznek is kiadni az újabbat, ami egy helyes lépés tőlük. Ennyi helyesírási és szerkesztési hibát még egy könyvben sem találtam. A fülszövegben hiba van, valahol a főhős nevét elírták, valahol az idézőjel sosem zárul le, a lábjegyzetek jelölve vannak, de nincs ott semmi, vagy nincs vége a lábjegyzetnek. Arról már nem is beszélve, hogy az évszámokat is rendesen összekutyulták, ami viszont durva hiba, mert ezzel már a tartalmat is csorbították.
Amint eljutok oda, a filmet is szeretném megnézni belőle, kiváncsi vagyok ennyi adatból mit is használtak fel benne.