2011. október 6., csütörtök

Mary Shelley - Frankenstein

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Victor Frankenstein, a szépreményű tudós ifjú elhatározza, hogy embert alkot a tudomány eszközeivel. Az eredmény irtózatos: torz teremtmény születik.
A sorsára hagyott lény szenved a magánytól, a megalázottságtól, de műveli magát, szeretetre, megértésre vágyik, amit nem kap meg.
Bosszút esküszik tehát, hogy számon kérje szörnyű sorsát teremtőjén…

Mary Shelley, korának kiemelkedő tehetsége alig tizenhét évesen írja meg minden idők legeredetibb rémtörténetét, amelyből azóta számtalan világhírű filmadaptáció készült. A Frankenstein alapkérdései nem is lehetnének időszerűbbek: mindenható-e a tudomány? Teremthetünk-e embert, saját képünkre? Kell-e határt szabni a vágyainknak?

Olvasás után:

Már október van, ezt a könyvet pedig még augusztusban olvastam, de nethiány miatt nem tudtam írni róla, így most próbálom összeszedni a gondolataimat róla.
Már olvasás közben folyton egy jelző járt a fejemben: sótlan. És sajnos a könyv végéig meg is maradt bennem ez az érzés. A történet nagyon jó lenne, de a tálalás nagyon erőtlen. Rengeteg benne az elmélkedés, 4-5 oldalon keresztül képes a főszereplő ugyanazon dolgon elmélkedni. Ráadásul legtöbbször ez az elmélkedés azt ecsetelte, hogy Frankensteinnek milyen nyomorúságos élete van. Ettől az egész könyv hangulata nagyon mélabús és szenvedős lett.
Tény, hogy 16-17 évesen megírni egy könyvet nagy teljesítmény lehetett, mert látszik, hogy mennyi dologban jártas az írónő, amit nem is gondolnánk egy ilyen idős hölgytől. Lehet, hogy az ő korában ez egy igazán rémisztő könyv lehetett, a mai világban ez inkább már csak érdekesség, de eredeti funkcióját elvesztette - amit nyilván a korunk intézett így.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése