2011. augusztus 7., vasárnap

Jostein Gaarder - A történetárus

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Vannak írók, akik kifogynak belőlük, neki azonban állandóan új ötletek jutnak az eszébe. Már az iskolában virágzó kereskedelmet folytat: dolgozatokat cserél édességekre, később a lányok csókjaira. A tapasztalat, miszerint a lányok szeretik a meséket, egész életében elkíséri. Mégis abszurdnak tartja a gondolatot, hogy író legyen belőle. Nem vágyik a nyilvánosságra. Úgy dönt, megmarad az irodalom szürke eminenciásának, történetárus lesz. Ez az üzleti ötlet egészen új, a siker hatalmas.

Olvasás után:

Fura egy könyv, meg kell állapítsam. Olyan szempontból különleges számomra, hogy az első olyan olvasmányom, amely főszereplőjét, elbeszélőjét kifejezetten nem kedveltem. Egy arrogáns fickóról van szó, aki már gyerekkorában is többre tartotta magát a korosztályánál, hát még felnőtt korában! És ez a fölényeskedő hangnem az egész könyvön végig érződik, ami számomra kifejezetten ellenszenvessé tette.
A tartalom alapján a történetet sem ilyennek képzeltem, olyan hétköznapi volt, pedig a fülszövegben egy kicsit olyan varázslatosság érződött, de lehet, hogy csak én értettem félre valamit.
Gondolnánk, hogy a történetárusról lehet mesélni úgy is, hogy a történeteit nem hallgatnánk meg, de sajnos nem. Elég sok történet van leírva benne, melyek a főhős fantáziája által születtek, amik nekem olyanok voltak, mintha egy mesekönyvet olvasnék, nem pedig egy regény-alapanyagot. Pedig állítása szerint az írók remek regényeket írtak belőle, nekem viszont már a Panina Manina nevű hősnő nevétől viszolyognom kellett.
Összességében én többet vártam ettől a könyvtől, de az is lehet, hogy már túl sokat beleképzeltem és emiatt kellett csalódnom.

1 megjegyzés:

  1. Manina Paninától nekem is herótom volt. Érdekesek voltak a sztorik, de egy idő után uncsi volt a cirkuszos történet másodjára előadva. Tényleg egyezik a véleményünk :)

    VálaszTörlés