2011. augusztus 18., csütörtök

Ahol olvasok

Olvasás 7 hete - Hetedik hét

Olvasási szokások: hol, mikor olvasol szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)

Sajnos otthon nem sok időm van arra, hogy leüljek olvasni, maximum ilyenkor, nyáron, mikor nincs az az égtelen rohanás, hogy mindent időben megcsináljak, minden házit és beadandót időben elkészítsek. Bár azért ilyenkor is előfordul (mint például mostanság), hogy nincs időm otthon olvasgatni, mert van kb. este fél 10, mire le tudom tenni a kis hátsómat valami kényelmesebb bútorra.

Az időm nagy részében buszon olvasok. Már 10 éve napi szinten buszozom (falun lakom, de Pécsen tanulok és dolgozom), a korosztályom szinte már nem is buszozik, mert ők már végeztek a sulival, szóval az utazóközönség jóval fiatalabb nálam, akikkel már nem találom a közös hangot, ezért más foglalatosságot kell keresnem a beszélgetés helyett. Ezért van az, hogy a táskámban mindig van egy könyv, még akkor is, ha nem is biztos, hogy fogok tudni olvasni belőle. Bármikor jól jöhet a buszozás mellett is, mondjuk közbejön egy lyukasóra az egyetemen, vagy valahol várakoznom kell sokat, akkor olvasok.

Még egy időszak/hely van, mikor szoktam olvasni, de az is szituációhoz kötött. Este, lefekvés előtt imádok könyvvel befeküdni az ágyba. Bár ezt csak akkor szoktam, ha nem túl leterhelt a napom, vagyis nem zsong a fejem a nap eseményeitől. Ez a szokás amúgy elaltatáshoz is kiváló, mert negyed óránál többet nem tudok így olvasni, hamar leragad a szemem, de akkor legalább biztosan jót alszom. :)

Majdnem kifelejtettem a legjobbat, a nyaralást. Nah, akkor van az, mikor tényleg napi időtöltés nálam az olvasás, és mondjuk a strandon kifejezetten élvezet olvasni. Vagy kiülni a teraszra, ahol nagyon meleg van, mert hát a meleg az jó, nekem sosincs vele semmi bajom. :)

Carol Shields - Jane Austen

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Sokat halljuk, hogy a napjainkban reneszánszát élő Jane Austen magánélete unalmas volt, ám ez nagy tévedés. Elmezavar, árulás, többszöri költözés, törvénytelenség és lányszöktetés zavarták meg életét. A fiatal Jane falta a korabeli ponyvákat, álnéven olvasói leveleket irkált a lapoknak, „gyűlölöm és szeretem” kapcsolat fűzte nővéréhez, és alig tizenkét órával azután, hogy odaígérte kezét egy dúsgazdag birtokosnak, váratlanul felbontotta az eljegyzését. Austen kitűnő érzékkel formálta át életének hétköznapjait zseniális regényekké.
Az amerikai Carol Shields, a páratlanul népszerű írónő művein keresztül tárja a rajongók elé, milyen volt és hogyan élt a Büszkeség és balítélet, az Értelem és érzelem, a Meggyőző érvek és A klastrom titka titokzatos szerzőnője, akinek könyvei ismét bestsellerek lettek világszerte.

Olvasás után:


Szerintem a fülszöveg túloz. Mindent összevetve elég unalmas élete volt Jane Austen-nek, de ha nem így lett volna, lehet meg sem születnek a könyvei. Ez a sok minden, ami történt vele, életének 42 évében történt, ami arányos elosztva nem túl sok. Ettől függetlenül ez, az életéről szóló leírás nagyon részletes és izgalmas volt.
Mindig is érdekelt, főként az utóbbi időben, hogy hogy válik valaki íróvá. Ez a könyv pedig mintapéldánya ennek. A legrészletesebb leírás pont azé a korszaké, amikor bontogatja a szárnyait, felolvassa a családjának, kikéri mások véleményét, hogy mégis megtudja, tényleg olyan jó-e a műve, mint ő gondolja - ugyanis neki magának nagyon tetszettek az irományai. A későbbi évek szinte csak úgy rohannak, mikor már tényleg a könyvek kiadásáról szól az élete, és már a közönségnek akar megfelelni, aki viszont nem tudja, ki írhatja ezeket a regényeket, mert névtelenül jelenteti meg. Utólag szerintem bánta is, hogy nem tett szert hírnévre, mert akkor esélye lett volna más írókkal is megismerkedni, ugyanis ez nagy bánata volt, hogy egyetlen írót sem ismert, akivel a szakmáról tudott volna beszélgetni.
Egy nagyon furcsa dolog volt egyébként ebben a könyvben. Carol Shields úgy beszélt a Jane Austen által alkotott karakterekről, mintha azok is élő személyek lennének, akik maguk irányítják a sorsukat. Ez egy igen érdekes meglátás, mert hát az írónő teremti őket, mégis úgy beszél róla, mintha Jane Austen barátai lettek volna. Volt akit jobban kedvelt, volt akit kevésbé. Ez számomra furcsa, mintha maga az írónő sem tudná elválasztani a képzeletet a valóságtól. Ez nem volt szimpatikus.
Összességében egy nagyon alapos és pontos korképpel rendelkező műről van szó, amit minden rajongónak és nem rajongónak muszáj elolvasnia. :)

2011. augusztus 9., kedd

Szakmába vág

Olvasás 7 hete - Hatodik hét

Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Mit olvastatnál az ifjúsággal?

Leendő magyartanár lévén muszáj volt ezt a témát választanom erre a hétre, hogy kifejthessem egy kicsit bővebben a nézeteim. :) A kérdés igen összetett, úgyhogy minden részére igyekszem válaszolni.

Az irodalomórák abszolút tanárfüggőek. Mostanában elterjedt a 'new wave' az irodalomtanárok körében, hogy mégis hogyan lehet közelebb hozni a diákokhoz a régen íródott műveket. E módszer sikerességét nem vitatom, mert láttam nem egyszer, hogy hasznos lehet, de úgy gondolom, hogy egy tanár akkor is lehet jó irodalomtanár, ha nem újhullámos. Nem egy olyan esetről hallottam, mikor a tanár a régi, 'jól bevállt' módszerrel dolgozott és a diákjai rajongtak érte, ezáltal az óráiért és a tantárgyáért is. Szóval visszakanyarodva a kérdéshez, egy irodalomóra akkor bátorít vagy tántorít, ha a tanár személyiségéből ez adódik. Ezzel viszont az a legnagyobb baj, hogy az ilyen tanári stílust megtanulni nem lehet, ez vagy van, vagy nincs...

Nézzük csak, miért is olvasnak keveset a fiatalok. Sokan mondják, hogy a 21. század egy elvadult időszak, főleg a kamaszok életében hoz komoly változásokat, már csak a számítógép, az okostelefon érdekli őket, nem pedig olyan esemény, mint például Rómeó szerelmi vallomása. Ebben nyilván van valami, hiszen manapság már praktikus is megtanulni a számítógépet, így nem árt, ha azt már kicsi kortól ismeri az ember, mert akkor sokkal könnyebben megy. Viszont szerintem a probléma nem innen eredeztethető. Valamikor (amire még nem tudtam rájönni, hogy mikor is) az emberek egyre kevésbé érdeklődtek a könyvek iránt, és mikor szülőkké váltak, az már meg sem fordult a fejükben, hogy a gyereküknek is meséljenek arról, milyen jó dolog az olvasás, mennyi érdekes és vicces dolgot lehet 'megtanulni' belőlük. Ha pedig egy gyerek úgy nő fel, hogy a szüleitől szinte semmit nem hallott a témáról (bár esetleg a szülők olvasnak, de az olyan felnőttes dolog), akkor őt nem fogja érdekelni. Ezzel az egésszel a legnagyobb baj, hogy a probléma saját magát generálja. Minél több ilyen figyelmetlen szülő csak minél több olvasásmentes szülőt fog megalkotni, és így tovább. Magyarán kiment a divatból az olvasás. Már nem menő elolvasni a kötelezőket, talán még a Pál utcai fiúkat, mert az vicces, de ennél többet már nem, minek, elolvassuk a rövidítését, vagy megnézzük filmen. Már ha a szülő legalább felveti ezt a lehetőséget a gyereknek, mert sajnos sok helyen még ez sem hangzik el. Pedig az alapműveltségbe szilárdan beletartoznak az iskolában tanult klasszikusok, sokan pedig még azok tartalmát sem ismerik. Azt hiszem, erről a témáról még órákat tudnék írni, úgyhogy inkább itt befejezem.

Az utolsó kérdés, hogy én mit olvastatnék. Nyilván a klasszikusokat, mert azok valamiért csak klasszikusok lettek, és legalább (ha fogcsikorgatva is), de igenis ismerje őket az a diák, aki a 'szárnyaim alól repül ki'. Emellett, a választható részben olyan műveket olvastatnék, amik nekem tetszettek. Nem egoizmusról van itt szó, vagy hogy nekem sokkal jobb az ízlésem másoknál, hanem arról, hogy a tanár rajongása egy mű iránt felkeltheti az érdeklődést a diákban, hogy mégis mi az, ami megfogta az ő tanárát, ezáltal jobban meg tudja ismerni - az pedig nem kérdés, hogy a diákok mindig szeretnék a tanárjuk nem tanári énét is megismerni, vagy legalább is valami hasonlót tapasztaltam eddig. Ha pedig véletlenül még neki is tetszene az a mű, akkor már el lehet indítani egy irányba, hogy saját maga szórakoztatására olvasson, és akkor már eljutottunk oda, hogy legalább olvas. Igen, tudom, lila köd, majd felébredek, de azért egy próbát megér. ;)

2011. augusztus 7., vasárnap

Jostein Gaarder - A történetárus

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Vannak írók, akik kifogynak belőlük, neki azonban állandóan új ötletek jutnak az eszébe. Már az iskolában virágzó kereskedelmet folytat: dolgozatokat cserél édességekre, később a lányok csókjaira. A tapasztalat, miszerint a lányok szeretik a meséket, egész életében elkíséri. Mégis abszurdnak tartja a gondolatot, hogy író legyen belőle. Nem vágyik a nyilvánosságra. Úgy dönt, megmarad az irodalom szürke eminenciásának, történetárus lesz. Ez az üzleti ötlet egészen új, a siker hatalmas.

Olvasás után:

Fura egy könyv, meg kell állapítsam. Olyan szempontból különleges számomra, hogy az első olyan olvasmányom, amely főszereplőjét, elbeszélőjét kifejezetten nem kedveltem. Egy arrogáns fickóról van szó, aki már gyerekkorában is többre tartotta magát a korosztályánál, hát még felnőtt korában! És ez a fölényeskedő hangnem az egész könyvön végig érződik, ami számomra kifejezetten ellenszenvessé tette.
A tartalom alapján a történetet sem ilyennek képzeltem, olyan hétköznapi volt, pedig a fülszövegben egy kicsit olyan varázslatosság érződött, de lehet, hogy csak én értettem félre valamit.
Gondolnánk, hogy a történetárusról lehet mesélni úgy is, hogy a történeteit nem hallgatnánk meg, de sajnos nem. Elég sok történet van leírva benne, melyek a főhős fantáziája által születtek, amik nekem olyanok voltak, mintha egy mesekönyvet olvasnék, nem pedig egy regény-alapanyagot. Pedig állítása szerint az írók remek regényeket írtak belőle, nekem viszont már a Panina Manina nevű hősnő nevétől viszolyognom kellett.
Összességében én többet vártam ettől a könyvtől, de az is lehet, hogy már túl sokat beleképzeltem és emiatt kellett csalódnom.

2011. augusztus 4., csütörtök

Ha írnék

Olvasás 7 hete - Ötödik hét

Milyen könyvet írnál legszívesebben?

Ha egyszer könyvet írnék, akkor azt nagy valószínűséggel magamról írnám. Egoizmus ide vagy oda, úgy gondolom ez az egyetlen téma, amiről hitelesen tudnék nyilatkozni. A fantáziám annyira nem szárnyal, hogy egy olyan könyvet alkothatnék, ahol minden részletet korrektül össze tudnék rakni, meg hát annyira járatos sem vagyok egyik témában sem, hogy bennfentesként számolhatnék be róla. A saját történetem pedig előfordulhat, hogy másokat is érdekelhet, legalább is én személy szerint szeretem a hétköznapi emberek hétköznapi történeteit olvasni, mert azokból lehet igazán tanulni, vagy következtetéseket levonni, tapasztalatokat gyűjteni.

Most hirtelen más eszembe sem jut a témáról, röviden, tömören kifejtettem a lényeget, még talán annyit elmondanék, hogy az egyetemen egyszer kellett írnom novellát, és természetesn itt is saját magam témája voltam, amit ITT el is lehet olvasni.