2011. június 13., hétfő

Gabriel Garcia Márquez - Baljós óra

Fülszöveg:

A rothadás bűze lengi be a híres-nevezetes Macondótól nem messze fekvő falut, amely a kolumbiai polgárháború után néhány évvel látszólag békésen szunnyadozik. Ezt a feszült csendet, a baljós nyugalmat zavarják meg a rejtélyes falragaszok, amelyek reggelente megjelennek itt-ott a házak falán, s bár titkot nem árulnak el senkiről csupa olyasmit tesznek közhírré, ami már úgyis jó ideje közszájon forog –, ezek a falragaszok indítják el az események végzetes láncolatát. „Nem a falragaszok okoznak álmatlanságot az embereknek, hanem a falragaszoktól való félelem” – mondja az egyik szereplő, s lassanként azt is megtudjuk, mi is táplálja igazából a falubeliek félelmeit: a rothadás bűze (melyet egy bozótban fennakadt tehén áraszt) már-már emberi alakot ölt, amikor az elöljáró, a véres polgárháborúban győztes új hatalom helyi képviselője rászabadítja a terrort a falura.

Olvasás után:

A Száz év magány magávalragadósága után döntöttem úgy (csak úgy hirtelen, mikor megláttam a könyvtárban), hogy érdemes lenne más könyvet is olvasni Márqueztől, ezért esett a választásom erre a könyvre - és persze még a rövidsége miatt is. Most ilyenre vágytam.
Nem egészen olyan lett, mint amire számítottam. Már a cím is felkeltette az érdeklődésem amúgy, de egy elejtett megjegyzésen kívül nem tudtam kötni a történethez. Viszont az a megjegyzés tényleg annyira semmitmondó volt a történet szempontjából, hogy nagyon.
A szereplőkkel is voltak bajaim. Míg a Száz év magányban több kedvenc szereplőm is volt, itt egy sem, sőt, utáltam őket. Mindegyik nagyon ellenszenves volt, bár sejtem, hogy pont ez volt a cél. Csak felvetődik bennem a kérdés, hogy miért? Nincs konkrét főszereplő sem benne, akihez kötődnénk, bár az elöljárónak kitűntetett szerepe van, viszont érdekes vele kapcsolatban, hogy a mű 2/3-ánál jutott eszembe, hogy nem ismerem a nevét. Ő egy teljesen név nélküli szereplő. Máskor máshol találkoztam már olyannal, hogy nem rögtön derül ki a (fő)szereplő neve, de a történet előrehaladtával valamilyen úton-módon tudomásunkra hozza az író, viszont Márquez ezzel totálisan szembemegy. Ebből a szempontból a mellékszereplők kezelése is érdekes. Szinte minden alkalommal (ami engem külön idegesített) nem is vezeti be az új szereplőt, hanem csak közli a nevét, és hogy mi történik vele. A nevek tengerében időnként el kellett gondolkodnom, hogy róla vajon olvastam-e már, vagy sem. A mű végéig jönnek új szereplők, és valakit e módon ismerünk meg, valakit meg a főszereplőhöz hasonlóképpen: nincs neve, csak beszél róla, mit cselekedett.
Ha a regény légkörét kellene jellemeznem, egy szóval tudnám megtenni: gusztustalan. Ahogy leírja a színeket, főként a szagokat, tapintásokat, az emberek hozzáállását, gondolatait, viselkedését, és főként azokat a tevékenységeit, amikről nem szoktunk beszélni, szó szerint gusztustalanságról van szó. Emiatt egyébként többször el is ment a kedvem tőle.
A történetet /sztorit tekintve: nincs. Kerek egy hetet ölel fel a regényidő, amikor is elkezdődik ugyan valami, amitől a falu retteg, de az egy hét leteltével magától megszűnik, és a falu újra fellélegezhet. Ezalatt az egy hét alatt pedig történik mindenféle (rossz) dolog, ami általában egy faluban meg szokott történni, váltogatva a nézőpontkat a szereplők között. Ez a váltogatás egyébként teljesen véletlenszerűnek hat.
Szerintem Márqueznek egy célja volt ezzel a regénnyel: az olvasó elgondolkozzon rajta, hogy mi is volt Márquez célja ezzel a regénnyel. Tényleg, ez csak egy jó vicc lehetett tőle. :) Én még nála absztraktabb írót nem nagyon olvastam, azt hiszem. Most már csak a Szerelem a kolera idejént kellene elolvasnom, és nagyjából teljesen képbe kerülnék őt illetően. :)

2011. június 10., péntek

Múzsa lettem

Képzeljétek, múzsa lettem. Nemrég kaptam e tényről az e-mailt, csak eddig nem volt időm (zárószigorlat magyarból) megírni ezt itt. :)

Emlékeztek még, hogy tavaly az egyik postomhoz a könyv írója is kommentált? Ez Az utolsó magyartanár feljegyzései című postom volt az, aki nem ismeri, kattintson rá, érdemes, ugyanis az utána lévő post már az írótól kapott levelet tartalmazta, ami szintén érdekesre sikeredett. Ezek után egy évig semmi sem történt az ügyben, de a napokban kaptam egy e-mailt, amiben kiderült, hogy múzsa lettem, pont ennek a postnak a kapcsán.

Tavaly indult a A 12 legszebb magyar vers konferenciasorozat, melyben felkérték Dreff Jánost, hogy vegyen részt a Ki viszi át a Szerelmet-állomáson, amiből nemrég jelent meg az előadást tartalmazó kötet, ugyan a honlapon (www.12legszebbvers.hu) még nincs fent, de az az, ami az én szemszögemből érdekes. Várni fogom és majd el is olvasom, talán majd még abból is lesz egy bejegyzés itt. :)