2011. április 10., vasárnap

Gabriel Garcia Márquez - Száz év magány

A kiadó honlapján lévő fülszöveg (valójában idézet):

A szép Remedios... soha nem tudta meg, amíg e világban élt, hogy megmásíthatatlan sorsa, a lázító nőiesség mindennapos katasztrófát jelent. Valahányszor Ursula tilalmát megszegve az ebédlőbe lépett, páni kétségbeesésbe sodorta az idegeneket. Nagyon is szembeötlő volt, hogy a durva ing alatt teljesen pucér, és senki sem látta be, hogy nem kacérságból borotválja kopaszra tökéletes fejét, s az sem bűnös kihívás, ha a meleg miatt szemérmetlenül feltárja a combját, vagy ha élvezettel szopogatja az ujjait, miután puszta kézzel a szájába rakta a falatot. Azt viszont egyik családtag sem tudta, amit az idegenek tüstént érzékeltek: a szép Remedios valami izgató levegőt, kínzó fuvallatot áraszt, amely órák múlva is érződik mindenütt, ahol megfordult. Szerelmi viharokban edzett férfiak, akik a világ minden próbáját kiállták, megesküdtek rá, hogy még soha nem éreztek olyan gyötrő vágyat, mint amit a szép Remedios természetes szaga vált ki belőlük.

Olvasás után:

Pont ez az idézet, ami fülszövegben is szerepel, a kedvencem... Vannak szereplők, akiket jobban kedveltem a műben, vannak, akiket kevésbé. Remedios a kedvencem volt. De ez tipikusan az a mű szerintem, amiben mindenki találhat magának kedvenc figurát, mert olyan sokan vannak, hogy bőven lehet válogatni. Viszont ahogy ez előny, úgy hátrány is: még sosem olvastam olyan művet, ahol kiderült volna rólam, hogy nem tudom megjegyezni a neveket, vagy kapcsolatokat, vagy egyáltalán egy szereplő létezését. A Buendía-család 100 évében rengeteg családtagról beszélhetünk, de emellett még ott voltak azok a szereplők is, akiknek csak köze volt a családhoz.
Azt hiszem, most el fogok követni azt a bűnt (a blogom felé), hogy nem fogok semmi értelmeset írni erről a könyvről. Fantasztikusnak találom, azóta is folyton azon jár az eszem, de ehhez hasonlót még sosem olvastam és máshol sem tapasztaltam, úgyhogy még csak ott tartok, hogy egyáltalán rácsodálkozom a mágikus realizmusra, mint műfajra. De tény, hogy tetszik, nem nagyon tudtam letenni sem a könyvet, úgyhogy Márquez bácsi számíthat rá, hogy még olvasni fogok tőle. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése