2011. április 22., péntek

Dr. Csernus Imre - A férfi

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Amikor ez a könyv készült, körbetelefonáltam egy csomó pasit, akit ismerek. A tinédzserektől kezdve az ötvenesekig valamennyiüknek ugyanazt a kérdést tettem fel: mitől érzik magukat férfinak. A kérdésre, hogy mitől érzik magukat férfinak, a pasik egy jelentős része azt felelte, hogy ezen ők még soha nem gondolkodtak, és ez a kérdés eléggé meglepetésszerűen érte őket… Holott a nők esetében az utóbbi öt-tíz év másról sem szólt, mint hogy definiálják, mi az, hogy nő… Úgy tűnik, ezek olyan dolgok, amelyekről a pasik általában nem beszélnek. Vagy csak nagyon felületesen. Magáról a férfilétről… Azért nem, mert „ez teljesen magától értetődő”, hogy az illető férfi. Fel sem merül, hogy ezt bármi megkérdőjelezhetné…"

Hallgatás után:

A Nő után elég könnyed olvasmánynak véltem ahhoz, hogy néhány házimunka közben betegyem és hallgassam, és jó döntés is volt, így még a házimunka is könnyebben ment.
Azt mindenképpen meg kell állapítanom, hogy ez a könyv sokkal összeszedettebb, mint A Nő, van eleje és vége és a történetekben is látszik, hogy tartanak valahova, vezetve vannak. Így már azért sokkal élvezhetőbb volt.
Tartamát tekintve valamennyire jobban kiéleződött a férfiakra, de még mindig beszélt általánososan az emberi lélekről és rossz döntésekről, lépésekről. Sok mindenről szó esik benne, ami számomra nagyon tanulságos volt, bár ezt eddig is tudtam, csak nem ilyen expliciten, hogy a pasik/férfiak többsége nem beszél érzelmi dolgokról, pláne nem a sajátjairól. Emiatt nagyon sok kapcsolat megy tönkre, hisz nem beszélik meg otthon a dolgokat, hanem másban keresik meg az örömöt, például egy szeretőben. E gondolat kapcsán rájöttem, hogy az én párom nem ilyen. Ő szeret az érzéseiről beszélni, a kapcsolatunk is elég harmónikus, mert mindig elmondjuk a másiknak, mi a gond, vagy mivel nem értünk egyet. Úgy gondolom, hogy erre már lehet építeni, és ez így egy szép jövővel megáldott kapcsolat lesz. Persze, ehhez én is kellek, de azt hiszem, rajtam nem fog múlni.
Ahhoz képest, hogy ez egy könyves bejegyzés, szépen eltértem a témához, de ezek azok a gondolatok, amik a könyv kapcsán eszembe jutnak. Természetesen nem veszem szentírásnak, ami e könyvben szerepel, de aki elolvassa, legalább elgondolkodik a saját életén, és emiatt ez igen hasznos olvasmány.

Jane Austen - A klastrom titka

A kiadó honlapján lévő tartalom:

A kislánynak csúnyácska Catherine idővel virágzó szépséggé érik, s amikor szomszédjuk Bath városába utazik fürdőkúrára, meginvitálja a kisasszonyt, hogy bevezesse a társasági életbe. Catherine körül nemsokára több udvarló is felbukkan: a hóbortos John Thorpe, a lány új barátnőjének bátyja, valamint a gáláns Mr. Tilney, miközben a kalandvágyó Catherine elindul, hogy felfedje a klastrom titkát…

Olvasás után:

Egyrészt barátnőm folytán sodródtam közel Austenhoz, másrészt pedig azért, mert véletlenül megnéztem pár filmet, melyet a könyveiből készítettek és azok egyszerűen lenyűgöztek. Gyönyörűek és a mondanivalójukba is beleszerettem, vagy még az is előfordulhat, hogy az akkori korba szerettem bele. Ezek után már kezdett nagyon érdekelni, hogy ki is ez a Jane Austen.
Egy hihetetlen akció folytán hirtelen felindulásból megvettem ezt a könyvet. Ha másért nem, hát a szép borítójáért, mert imádom a szép borítókat. :) Márquez után valami könnyed olvasmányra vágytam, így lekaptam a polcról ezt. Már ahogy elkezdtem olvasni "éreztem a kort", amire vágytam, viszont egy idő után annyira túltengett ez bennem, hogy majdnem letettem. Meg is lepődtem volna magamon, mert ilyet azért nem szoktam tenni, sok mindent kibírok, csak hogy lássam, mi fog kisülni belőle a végén. Először azt állapítottam meg róla, hogy unalmas, de rájöttem, hogy ez nálam nem gond, úgyhogy tovább kerestem az okokat, míg a könyv végére (amikor már nem olyan volt) rájöttem: olyan ellenszenves alakokat festett le Austen, hogy viszolyogtam tőlük. Ez pedig egyértelműen egy pluszpont az írónőnek. :)
Tökéletesen tudtam azonosulni a főszereplővel, főbb vonásaink teljesen hasonlóak voltak, így teljesen bele tudtam magam élni a szerepébe, főleg a klastrom szobájában való titok felkutatása közben: én is biztosan ilyen lettem volna. :)
Amiért még kezembe akartam venni Jane Austent, annak oka még az volt, hogy megtudtam, milyen jellegzetes humora van és most már legalább én is tanúsíthatom, hogy tényleg zseniális és nagyon jókat szórakoztam rajta. :)
Még egy pluszpont az írónőnek a happy end leírása: sok író csak meglebegteti az olvasó előtt, hogy milyen jó kis élet vár a főhősökre, itt viszont oldalakon keresztül úszhattam a boldogságmámorban, mert részletes leírást adott. Korábban ilyet még nem tapasztaltam, de nagyon tetszett. Már fontolgatom, hogy mégis melyik regénye legyen a következő.

2011. április 10., vasárnap

Gabriel Garcia Márquez - Száz év magány

A kiadó honlapján lévő fülszöveg (valójában idézet):

A szép Remedios... soha nem tudta meg, amíg e világban élt, hogy megmásíthatatlan sorsa, a lázító nőiesség mindennapos katasztrófát jelent. Valahányszor Ursula tilalmát megszegve az ebédlőbe lépett, páni kétségbeesésbe sodorta az idegeneket. Nagyon is szembeötlő volt, hogy a durva ing alatt teljesen pucér, és senki sem látta be, hogy nem kacérságból borotválja kopaszra tökéletes fejét, s az sem bűnös kihívás, ha a meleg miatt szemérmetlenül feltárja a combját, vagy ha élvezettel szopogatja az ujjait, miután puszta kézzel a szájába rakta a falatot. Azt viszont egyik családtag sem tudta, amit az idegenek tüstént érzékeltek: a szép Remedios valami izgató levegőt, kínzó fuvallatot áraszt, amely órák múlva is érződik mindenütt, ahol megfordult. Szerelmi viharokban edzett férfiak, akik a világ minden próbáját kiállták, megesküdtek rá, hogy még soha nem éreztek olyan gyötrő vágyat, mint amit a szép Remedios természetes szaga vált ki belőlük.

Olvasás után:

Pont ez az idézet, ami fülszövegben is szerepel, a kedvencem... Vannak szereplők, akiket jobban kedveltem a műben, vannak, akiket kevésbé. Remedios a kedvencem volt. De ez tipikusan az a mű szerintem, amiben mindenki találhat magának kedvenc figurát, mert olyan sokan vannak, hogy bőven lehet válogatni. Viszont ahogy ez előny, úgy hátrány is: még sosem olvastam olyan művet, ahol kiderült volna rólam, hogy nem tudom megjegyezni a neveket, vagy kapcsolatokat, vagy egyáltalán egy szereplő létezését. A Buendía-család 100 évében rengeteg családtagról beszélhetünk, de emellett még ott voltak azok a szereplők is, akiknek csak köze volt a családhoz.
Azt hiszem, most el fogok követni azt a bűnt (a blogom felé), hogy nem fogok semmi értelmeset írni erről a könyvről. Fantasztikusnak találom, azóta is folyton azon jár az eszem, de ehhez hasonlót még sosem olvastam és máshol sem tapasztaltam, úgyhogy még csak ott tartok, hogy egyáltalán rácsodálkozom a mágikus realizmusra, mint műfajra. De tény, hogy tetszik, nem nagyon tudtam letenni sem a könyvet, úgyhogy Márquez bácsi számíthat rá, hogy még olvasni fogok tőle. :)