2011. február 24., csütörtök

Ljudmila Ulickaja - Szonyecska

Ulickaja.hu-n lévő tartalom:

A Szonyecska egy női sors szívet melengető és szívbemarkoló története, szovjet is, orosz is. Szovjet, mert Szonyecska élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik, orosz is, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtároslány egyetlen feltűnő tulajdonsága, hogy kislány korától kezdve elszántan, szenvedélyesen, mámorosan olvassa a nagy orosz irodalmat. Igazi élete az irodalom valóságában zajlik, Anna Karenyina szerelmi bánatát legalább olyan mélyen képes átélni, mint a való életben a saját nővére fájdalmát. Regénybe illő módon találja meg élete párját is, akiért hajlandó visszajönni az irodalom színes mezejéről a szürke, nyomorúságos valóságba, s regénybe illő az is, ahogyan csalatkoznia kell…

Olvasás után:

Magyar fordítás: V. Gilbert Edit. Ő a tanárom, és természetesen milyen művet is adhatott volna fel kötelezőnek, amit utána elemezgetünk, mint azt, amiért rajong. Elkövettem viszont azt a hibát, hogy ez a bejegyzés (időhiány miatt) már azután születik, hogy megvolt már az első óra, amin elemezgettünk belőle, így lehetséges, hogy elkanyarodtam az eredeti véleményemtől. Bár igyekszem továbbra is arra hagyatkozni.
Kötelességtudóan elkezdtem olvasni, és meglepett, hogy milyen gördülékeny. Csak úgy siklottam át az éveken, bár tény, hogy időnként elég lazán követi az időt, néhol pedig sokat elidőzünk. Tudtam - nagyjából - miről fog szólni, pontosabban, hogy kiről: egy könyvek világában élő könyvtároslányról. A fülszövegben legalább is ez volt és abban viszont egyből csalódtam, hogy Szonyecska már a könyv elején felhagy ezzel az életmóddal. Engem az a karakter érdekelt volna nagyon, de tovább olvastam, hátha később még visszatér a könyvekhez. Így is lett, bár ez nem annyira hangsúlyos momentum a történetben, hogy kielégülhettem volna tőle.
Ulickaja amúgy rendesen meglepett. Azt hiszem, a mai olvasó nem egészen ehhez van szokva, legalább is én biztosan nem. Az egész sztori alatt gyűjtöttem magamban a sok információt (mint máskor is szoktam), hogy a mű végére, mikor majd lesz a csattanó, vagy a NAGY fordulat, akkor majd mindent szépen összerakhassak magamban, de legnagyobb meglepetésemre nem volt semmiféle fordulat. Ha valamilyen görbén kellene ábrázolnom a művet, akkor icipici kilengésekkel tűzdelt, de messziről nézve vízszintes vonal lenne. Olvasás után, pont a nagy semmi miatt, egy napig nem is értettem, hogy őszinte legyek, mit akart ezzel Ulickaja, de idővel rájöttem, hogy pont ezt. Hogy elgondolkozzunk azon, hogy ilyen női sors is van, és van, aki ebben boldog is.
Az tény, hogy nem lett a kedvencem, talán amiatt, mert semennyire sem tudtam azonosulni egyik szereplővel sem, de olvasni szeretnék még Ulickajat, meg akarom látni, a többi regényében mit művelt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése