2011. február 25., péntek

Valentini Zsuzsa - Borregény

A kiadó honlapján lévő fülszöveg:

"Inni életfilozófia. Az önkifejezés válfaja. Az énmegismerés utánozhatatlan módja. Mindenféle leplek lehúzása, lerántása, félredobása. Menekülés, kikerülés, elérés, beteljesülés, zuhanás, repülés, kiterjedés, zsugorodás, égbe törés. Megvalósulás, tökéletesedés, kihágás, alkalmazkodás, társasodás, örömszerzés, örömadás.
Jaj annak, aki nem iszik!
Jaj annak, aki túl sokat iszik!''

Olvasás után:

Sokkal jobban tetszett, mint gondoltam, hogy fog. Csak azért vettem meg, mert semmi olvasnivalóm nem volt, és hihetetlen leárazások voltak a könyvesboltban. Gondoltam, egy próbát megér. És bőven megérte!
Első gondolatom az volt a történettel kapcsolatban, hogy mennyire érdekes, ahogyan a szereplők tulajdonságait az alkohollal való kapcsolatuk alapján ismerhetjük meg. A történet eleje szorosan kötődött ehhez a koncepcióhoz, viszont pár fejezet után kicsit tágult a kör.
Akkor a második gondolatom is megszületett: ebből a könyvből meg tudom érteni, milyen volt szüleim fiatalkora, ugyanis pont a '70-80-as években játszódik, annak mindenféle negatív és pozitív tulajdonságával együtt. Legjobban az egyetemi éveket élveztem, két okból is. Az egyik a Szovjetunióban lévő mezőgazdasági táborban eltöltött pár hét, ahova az egyetemista lányok világot látni mentek, de igazán nagyot csalódtak. A másik ok az egyetemista lányok felnőtt nővé válása, pontosabban a szüzességük elvesztése és leginkább annak megszervezése, hiszen akkoriban a kollégiumok nem voltak olyan szabad szelleműek, mint manapság.
A harmadik gondolatom az egyetemi évek után következett: mennyire jó fiatal házasnak lenni! Legalább is Franciskáék olyan felszabadultak, szerelmesek és boldogok voltak, hogy eltökéltem, én is ilyen életet szeretnék majd magamnak. Ebben benne van a kisgyerekek létéből jövő öröm, a balatoni nyaralóból áradó szabadság, a rengeteg baráti és családi összejövetel, de legfőképpen a házastárs szerelme.
Tényleg rengeteg alkoholizálás van a történetben, főleg mert aszerint haladunk, vagyis ugrálunk egyik szeszes alkalomtól a másikig. Ezek leírása viszont valahogy annyira bizalomgerjesztő. Sokszor már azt gondoltam, mennyire jó, Franciska megint ihat, és megint jól érezheti magát. De hát neki ez volt az élete. Idős korára kitalálta, hogy megszületett az unoka, ő ugyan nem lesz olyan nagymama, aki folyton csak iszik. Nem ment neki, de ettől egy kicsit sem lettem szomorúbb, hiszen annyira hozzám nőt a szereplő, hogy szerintem bármit elnéznék neki. :)

2011. február 24., csütörtök

Ljudmila Ulickaja - Szonyecska

Ulickaja.hu-n lévő tartalom:

A Szonyecska egy női sors szívet melengető és szívbemarkoló története, szovjet is, orosz is. Szovjet, mert Szonyecska élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik, orosz is, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtároslány egyetlen feltűnő tulajdonsága, hogy kislány korától kezdve elszántan, szenvedélyesen, mámorosan olvassa a nagy orosz irodalmat. Igazi élete az irodalom valóságában zajlik, Anna Karenyina szerelmi bánatát legalább olyan mélyen képes átélni, mint a való életben a saját nővére fájdalmát. Regénybe illő módon találja meg élete párját is, akiért hajlandó visszajönni az irodalom színes mezejéről a szürke, nyomorúságos valóságba, s regénybe illő az is, ahogyan csalatkoznia kell…

Olvasás után:

Magyar fordítás: V. Gilbert Edit. Ő a tanárom, és természetesen milyen művet is adhatott volna fel kötelezőnek, amit utána elemezgetünk, mint azt, amiért rajong. Elkövettem viszont azt a hibát, hogy ez a bejegyzés (időhiány miatt) már azután születik, hogy megvolt már az első óra, amin elemezgettünk belőle, így lehetséges, hogy elkanyarodtam az eredeti véleményemtől. Bár igyekszem továbbra is arra hagyatkozni.
Kötelességtudóan elkezdtem olvasni, és meglepett, hogy milyen gördülékeny. Csak úgy siklottam át az éveken, bár tény, hogy időnként elég lazán követi az időt, néhol pedig sokat elidőzünk. Tudtam - nagyjából - miről fog szólni, pontosabban, hogy kiről: egy könyvek világában élő könyvtároslányról. A fülszövegben legalább is ez volt és abban viszont egyből csalódtam, hogy Szonyecska már a könyv elején felhagy ezzel az életmóddal. Engem az a karakter érdekelt volna nagyon, de tovább olvastam, hátha később még visszatér a könyvekhez. Így is lett, bár ez nem annyira hangsúlyos momentum a történetben, hogy kielégülhettem volna tőle.
Ulickaja amúgy rendesen meglepett. Azt hiszem, a mai olvasó nem egészen ehhez van szokva, legalább is én biztosan nem. Az egész sztori alatt gyűjtöttem magamban a sok információt (mint máskor is szoktam), hogy a mű végére, mikor majd lesz a csattanó, vagy a NAGY fordulat, akkor majd mindent szépen összerakhassak magamban, de legnagyobb meglepetésemre nem volt semmiféle fordulat. Ha valamilyen görbén kellene ábrázolnom a művet, akkor icipici kilengésekkel tűzdelt, de messziről nézve vízszintes vonal lenne. Olvasás után, pont a nagy semmi miatt, egy napig nem is értettem, hogy őszinte legyek, mit akart ezzel Ulickaja, de idővel rájöttem, hogy pont ezt. Hogy elgondolkozzunk azon, hogy ilyen női sors is van, és van, aki ebben boldog is.
Az tény, hogy nem lett a kedvencem, talán amiatt, mert semennyire sem tudtam azonosulni egyik szereplővel sem, de olvasni szeretnék még Ulickajat, meg akarom látni, a többi regényében mit művelt.

2011. február 3., csütörtök

Henrik Ibsen - A vadkacsa, Solness építőmester

Olvasás után:

Nem is írnék tartalmat, mert egyrészt nem találtam jót, másrészt két drámáról is kellene, az pedig hosszú lenne. Inkább egyből véleményezek.

Nézzük csak Ibsen receptjét: vegyünk néhány teljesen átlagos szereplőt, hétköznapi szerepkörben, kutassunk fel hozzájuk régi ismerősöket, akik előhozzák számunkra a múltat. Ekkor persze egyből kiderül, hogy az a múlt nem is olyan fényes, mint azt először gondolnánk ezen hétköznapi emberekről. Minimális cselekvéseket látunk csak, azok is amolyan hétköznapi, unalmas cselekvések, viszont minden izgalmas részt megkapunk a szereplők elbeszéléseiből, akik egymásnak mesélnek, vagy esetleg csak felfrissítik a memóriájukat. Kiderülek az ármánykodások, az átverések, az elhallgatások, és ezáltal ismerjük meg jobban a szereplőket, mert a dráma ideje alatti mozzanataikból nem sokat tudunk meg. A csattanót pedig az adja meg, hogy a negatív múlt felszínre kerülésekor a jelenben szed áldozatot, pontosabban valaki meghal: a vadkacsában egy ártaltan kislány, a Solness építőmesterben viszont maga Solness, viszont mindketten olyan kulcsfontosságúak környezetük számára, hogy valójában ők tartják össze a szerelőket. Így könnyű elképzelni, hogy mi lesz a jövőben: szétesnek a kötelékek, eltávolódnak egymástól a szereplők - amellett, hogy boldogtalanok lesznek emiatt a haláleset miatt.
A vadkacsa sokkal jobban tetszett, valahogy olyan misztikus légköre volt, ami előre sejtette, hogy mi fog történni, de mégis úgy, hogy nem mertem elképzelni. A padlásszoba megléte pedig számomra kissé komikus volt, de tény, hogy Ibsen nagyon jól kanyarítja a szálakat köré, szinte minden mozdulatban ott ólálkodott, mint egy felhő.
A Solness építőmester története számomra nem túl hiteles, mert hirtelen felbukkan egy fiatal nő, aki akkor még kisgyerek volt, mikor megismerkedett Solness-szel, és kéri a megígért királyságát... Nekem ez túl-túl-túl... Nem is tudom milyen volt, talán erőltetett. Aztán pedig a kislányt beköltözteti a házaspár a gyerekszobába (úgy is tekintenek rá, mint aki életet hoz a házba), miközben a férj szeretőjévé válik... Kissé érthetetlen számomra, idegen, talán ezért sem tetszett annyira, bár kétségtelen, hogy nem tettem le, a végkifejletre kíváncsi voltam.