2011. január 2., vasárnap

Ódor László - Balázs beszélni tanul

A moly.hu-ra általam feltöltött tartalom:

"Amikor fiaim bölcsője s ágya fölé hajoltam, énekeltem, majd játszottam, beszélgettem velük, bennem volt folyvást a megfigyelő ember kíváncsisága: kifürkészni a kifürkészhetetlent, egyet legalább a sok születőből. A nyelvet, a beszédet. Aminek fejlődése elválaszthatatlan egységet alkot a gondolkodásával. Hiszen a nyelvi születés az emberré válás modellje.
Érdekessé tette a vizsgálódást, hogy Balázs kétéves, Bálint négyhónapos volt, amikor két évre Berlinbe költözködtünk. Könnyű terep kínálkozott így a születő kétnyelvűség tanulmányozására. Amellett összevetésre adott alkalmat, hogyan tanuljuk gyermekként az alig megfogant anyanyelv társául az idegen nyelvet, hogyan tanulunk egyáltalán nyelvet kisgyermekként s később, tudatos nyelvtanulási folyamatban; ifjú- és felnőttkorban."

Olvasás után:

Egy barátnőm javaslatára szedtem le az egyetem könyvtárának ingyen elvihető polcáról e könyvet. A címe alapján sosem jutott volna eszembe, hogy beleolvassak, de pont ugyanezt az érdektelenséget láttam mások arcán is, mikor szóba került a cím. Mert bár sokat sejtető, de nem fejezi ki igazán, miről is szól: egy kétéves kisfiú Németországba kerül, és még tanulófélben lévő anyanyelve mellé elkezdi autodidakta módon tanulni a németet is. És mindez egy nyelvész apuka tollából, akinek mérhetetlen türelme és szeretete a fia iránt az egész könyvet átjárja, én ezáltal sokszor teljesen beleéltem magam a történetbe.
A könyv szó szerinti első fele arról szólt, hogy Balázs hogyan tanulja meg az anyanyelvét. Ugyanaz a sztori, ami nagyjából minden családban, amelyben kisgyerek nevelkedik - csak itt egy nyelvész szemszögéből. Annyira nagyon nem élveztem ezeket az oldalakat, bár kétség kívül érdekes volt szakmai szemmel látni a gyermeki gügyögéseket és próbálkozásokat.
A könyv második fele az, ami igazán megfogott. Annyira, hogy napokig minden utamba kerülőnek elmeséltem, mit is olvastam benne, mert folyton tényleg csak ezen járt az agyam. A második rész arról szól, hogy a berlini tartózkodás alatt Balázst szülei (nyelvtanulási szándékkal) beadják az egyetem óvodájába. Érdekes volt látni, Balázs hogy is éli meg ezt. Természetesen először - gyermeki lelke ellenére - mély depresszióval, majd mikor már kezdi érteni, akkor a szülei felé egy kisebb daccal, hogy hát mégis, miért tették őt ki ennek. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindez egy édesapa tollából, aminél tökéletesebb bemutatást nem is tudtam volna elképzelni. Ráadásul egy nagyon okos és következetes édesapa.
Amit még külön kiemelnék: nyelvészeti tanulmányaim alatt többször hallottam azt, hogy sokan vitáznak azon, vajon a nyelv határozza-e meg a gondolkodást, vagy fordítva. Sosem értettem egészen pontosan, mire is gondolnak ilyenkor, viszont Balázs tanulásában már láttam: ahogyan próbálta összetenni a szófordulatokat, látszódott rajta, saját gondolkodását fejleszti vagy éppen igazítja a nyelvhez. Természetesen a könyv egyik állítást sem igazolja, de tökéletes példája annak, hogyan is kell érteni e jelenséget.
A második részből rengeteget tanultam, mind nyelvészeti szemszögből, mind gyermeklélektani szemszögből, és azt hiszem, mindkét tudást gyarapítani fogom és tudom majd. Minden hálám annak a barátnőmnek, aki egy ilyen feledésbe merült, de igen hasznos könyvre hívta fel a figyelmem.

2 megjegyzés:

  1. Biztos vagyok benne, hogy már láttam valahol ezt a könyvet korábban: vagy könyvtárban, vagy otthon, hiszen anyukám óvónő, és neki rengeteg szakkönyve van. Egy szó mint száz: örülök, hogy pont erről írtál most.
    Felkeltetted a könyv iránti érdeklődésemet a lelkesedéseddel, csak az tesz egy kicsit bizonytalanná, hogy nem tudom, egy hozzám hasonló 'laikus' számára ez mennyire 'szakbarbár' könyv? Aki nem járatos a pedagógiában, az is elolvashatja? Pontosabban: ha elolvass, megérti?
    Azért is érdekel a kötet, mert az alapján amit róla írtál, némileg hasonló cipőben jártam én is anno óvodásként: pont az idegen nyelv minél jobb elsajátítása érdekében volt egy időszak, amikor szerb ovis csoportba írattak a szüleim, de ez nem 2 éves koromban volt már. Hogy emiatt-e vagy másért, de a kísérlet nem járt sikerrel, így visszakerültem magyar csoportba. (Erről azért kifaggatom majd anyut.) :o)

    VálaszTörlés
  2. Igazán nincs mit, máskor is.:P
    Bár szerintem A nyelvi ösztönt nem találnánk meg a könyvtár selejtpolcán vagy a Háromperceseket a nyelvről, azok ilyen jók még.:)

    VálaszTörlés