2010. október 24., vasárnap

Kovács Ádám - Dr. Vámos Attila: Aranyháromszög

A kiadó honlapján lévő tartalom:

A cím jelentése kettős. Egyrészt utal arra, hogyan kapcsolódik össze három egymástól igen távolról induló témakör. Egy esztétikai, egy számelméleti és egy geometriai feladat: az aranymetszés, a Fibonacci-sorozat és a szabályos ötszög számítása. Másik jelentése egy valóságos derékszögű háromszög. Ez a háromszög euklideszi szerkesztéssel létrehozható, és igen szemléletesen tartalmazza a három témakör számításainak alapvető állandóit és a közöttük lévő összefüggéseket.

Olvasás után:

Hiába egy gyönyörű könyvről van szó, mindenképpen csak olyanok vegyék a kezükbe, akik egyáltalán nem idegenkednek a matematikától, mert ebben bőven szó van róla.
Még mindig a referátumom készítéséhez olvastam el ezt a könyvet, és az előzőnél jobban témába vágott, mert az aranymetszés körét sokkal inkább matematikai szemszögből mutatja be, karöltve a Fibonacci-sorozat és a szabályos ötszög ide vágó tulajdonságaival. Nagyon érdekes tényeket közöl, sokszor meg kellett állnom olvasás közben, hogy megdöbbenésemen elgondolkozhassak, azt hiszem ilyenkor szokták azt mondani, hogy SZÉP a matematika. :)
Mint már említettem, gyönyörű a könyv, a papírlapok szép fényesek, a megszerkesztettség tökéletes, olvasóbarát, és millió kép és ábra van benne, ami egy ilyen témánál valóban pozitívumnak tudható be, mellesleg ezek az ábrák is egyértelműek és szépek.
Egy apró kis hibája van a könyvnek (ami még az is lehet, hogy az én hibám), hogy nagyon törekszik a teljességre, ezért néha már úgy tűnt, hogy elveszik a részletekben (legalább is nekem olykor sikerült). Minden nagyon precízen és pontosan van leírva, minden oda kapcsolódó infót megoszt az olvasóval, visszautal, ami a fejünkben lévő kerek egésszé válásban valóban segít, csak oldalakon keresztül kicsit sok.
Akit ezek után még érdekel a könyv, nyugodtan vegye kézbe, nem fog csalódni. :)

2010. október 14., csütörtök

Falus Róbert - Az aranymetszés legendája

A bookline.hu-n lévő tartalom:

Valóban indokolt az aranymetszés bálványozása? Helytállóak azok a vélemények, hogy ez az arány, illetve arányosság az élővilág matematikai alaptörvénye, a természet és az emberi alkat jellemzője - ahogy ezt sokan állították és állítják? Falus Róbert, az 1983-ban elhunyt neves klasszika-filológus, irodalomtörténész - szembeszállva a legendával - minderre határozott nemmel válaszol. Könyvében - melyet vitairatnak szánt - azt vizsgálja, hogyan alakult ki és történetileg hogyan fejlődött a fogalom matematikai és esztétikai felfogása. Mindezt tudományos alapossággal, mégis végig olvasmányosan, szemléletes példákkal teszi.

Olvasás után:

A könyvtárban találtam ezt a könyvet, mikor egy referátumomhoz gyűjtöttem anyagot, és bevallom őszintén, nem erre számítottam. Nem tudtam semmit a könyvről, de mivel az aranymetszésről szólt, kivettem, és csak utána vettem észre, hogy ez pont az ellenkezője annak, amire nekem kell: a szerző azt mutatja meg, hogy a sok aranymetszés-fan mi mindenbe magyarázta bele ezt az arányt, még akkor is, mikor a számítások alapján nem is pontos érték jön ki. Megmutatja a növényeken, az emberi testen, a festészeten, a zenén, hogy a közelítő arányok nem egyenlőek az aranymetszés aranyával, és valószínűsíthető az is, hogy az alkotónak nem is volt szándékában azt használni. Mindössze van egy általános "arány-elolszás" dolog (amin egy egész sávot kell értenünk), ami a nagyobb elemet hangsúlyosabbá, a kisebbet csökkentett jelentőségűvé teszi, és ez még az érzékszerveket gyönyörködteti is.
Furcsa, hogy ezektől függetlenül abszolút nem csalódtam a könyvben és szerzőjében, mert a sok negatív példa után sem éreztem azt, hogy kevesebb tisztelettel adózna az aranymetszés káprázatos mivolta előtt, sőt. Talán pont azt szerette volna elérni, hogy oly magasztos dologról van itt szó, amit akárki nem alkalmazhat, kivéve ha nagyon-nagyon odafigyel.
Tény, hogy a referátumhoz nem ilyen könyvre vágytam, de nagyon jól jött ez, mert már látom, hogy nem annyira egyetemes dolog ez az aranymetszés, mint korábban hittem, sőt. Erre majd ki is térhetek, és ezáltal nem leszek hiteltelen. :)
Egy valamit amúgy hiányoltam a könyvvel kapcsolatban: nagyon kevés ábra volt benne. Pláne annál a résznél, ahol a festményeket elemzi. Részletesen elemzi Csontváry-tól A magányos cédrust, és mondjuk erről van egy kép, de amikkel összehasonlítja, illetve ami még eszébe jut, arról már nincs. Szerintem mellékletben simán elfértek volna még ezek a dolgok.

2010. október 8., péntek

Paulo Coelho - A győztes egyedül van

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Igor Malev, a dúsgazdag orosz vállalkozó csak egy dologra tud gondolni: egykori feleségére, Ewára. A férfi jóképű és gazdag, ám mégis boldogtalan, mert társa évekkel ezelőtt elhagyta egy divattervezőért. Csalódását Igor máig nem heverte ki, s bármi áron vissza akarja hódítani szerelmét.
A cannes-i filmfesztiválra készül, mert úgy tudja, hogy Ewa is ott lesz - új férje oldalán.
S a mértéktelen luxusban lubickoló Szuperosztály tagjai között, a győztesek és a modern élet hedonista játékainak világában megkezdi 24 órán át tartó erőszaksorozatát.
Igor maga a vibráló és jéghideg intelligencia, ezért a kibékülés sem lehet mindennapi.
Megígérte, hogy egész világokat fog elpusztítani azért, hogy közel kerülhessen szerelméhez.
És az ígéreteit mindig betartja...

Olvasás után:

A könyvet ajándékba kaptam, ezért illendő volt elolvasni, még ha Coelho-val az utóbbi időben fenntartásaim is vannak. Úgy voltam vele, hogy ez legalább jó helyen játszódik, Cannes-ban a filmfesztiválon, úgyhogy akár még érdekes is lehet. Ilyen szempontból érdekes is volt, már ha hitelesek az infói, de a könyv végi köszönet nyilvánítás erről tanúskodik.
Nehezen fogadtam be, hogy ebben a könyvben minden a csillogásról szól: divatról, pénzről, sztárokról, partykról, és az ezekhez köthető életmódokról. Persze mindezt Coelho-stílusban kell elképzelni, vagyis mindezt tanító jelleggel teszi, olyan érzésem volt, mintha ő most ebben a 21. században meg akarja mutatni az embereknek, hogy mennyire felszínesen élünk, és ehhez elég egy regényt írnia és megváltozik a világ. (Mint ahogy az eddigi regényeitől is megváltozott már, hogyne.) 425 oldalas a könyv és ebből körülbelül a felében csak elmélkedik arról, vagyis az olvasóját elmélkedteti, hogy mennyire elkorcsosult a gazdagok élete, és mindenki az akar lenne, még akkor is, ha másokat esetleg hátba kell döfnie.
Itt jön a nagy érvágás, mert míg a regény fele erről szól, addig a valódi cselekményben olyan szereplőket ismerhetünk meg, akikre mindez NEM igaz. Talán példázatképpen próbálta ilyenné alakítani őket, de amíg nincs a közelükben legalább egy olyan, akire ráillik az a sok rossz dolog, amikről beszél, addig a szereplői is hiteltelenné válnak. Legalább is nekem. Tényleg, egy kivétel nem volt köztük: mindegyik tudatában volt annak, hogy mi folyik körülötte, mit csinál, miért csinálja, és mikre számíthat.
Még egy fontos megállapítás: Coelho nem próbáljon meg több krimit írni. Vagyis nem tudom, hogy ezt annak szánta-e, de olyan hangulata volt sokszor, mikor bevonta a rendőrséget, még a Scotland Yard nagy koponyáját is, aki tök véletlenül Dél-Franciaországba költözött nyugdíjas éveire, és segíti a nyomozást a helyi kisstílű rendőröknek. Elég sok gyilkosságnak olvasótanúi vagyunk, de mindegyik csak úgy megtörtént, mintha kb. azt írja le, hogy fogat mosott, vagy valami hasonlót. Amit a legjobban nem értettem, az az a húzása volt, hogy a könyv végére eltűnt a rendőrség. Csomó ideig követjük a nyomozást, aztán egyszer csak eltűnik ez a szál, és még azt sem tudjuk meg, hogy felfedezik-e az utolsó áldozatokat.
Van még két apró dolog, amiről szólnék/írnék: az egyik fontos szereplő egy híres színész, akinek nincs neve, vagyis a neve az, hogy Híresség. Annyira zavart, hogy végig így hívta. Inkább akkor már talált volna ki valami gagyi nevet, de így kissé gyanakodtam, hogy konkrét színészről van szó, azt rejtegeti, pedig reálisabban belegondolva biztosan nem...
A másik dolog: rájöttem, hogy az olyan regényeket szeretem, amik egy szemszögből íródnak. Itt minden fejezet más szemszögéből íródik, elég sok szemszögről van itt szó, ami nekem annyira nem jött be, de természetesen ezt is meg kellett tapasztalnom, hogy tudjam, hogy nem szeretem. :)