2010. augusztus 29., vasárnap

Émile Ajar - Előttem az élet

A kiadó honlapján lévő tartalom:

A regény főhőse egy arab kisfiú, Momo, aki a társadalom perifériájára szorult négerek, arabok, zsidók mozgalmas, de nélkülözésekkel teli életét éli. Szüleit nem ismeri, egy idős zsidó asszony, Rosa mama neveli, aki a hasonló sorsú gyerekek ellátásából tartja fenn magát. Momo hamar önállósághoz szokik e furcsa környezetben, s úgy segít magán, ahogy tud: lop, csal, vagányokkal és prostituáltakkal barátkozik, de Rosa mamához gyengéd szeretet füzi.

Olvasás után:

Erről a könyvről korábban sosem hallottam, mondhatjuk úgy, hogy szembejött velem. Egy kuka tetején láttam meg, és mivel úgy gondolom, hogy könyvet nem dobunk ki, ezért magamhoz vettem, és el is határoztam, hogy majd egyszer elolvasom. Már csak azért is, mert a hátulján lévő ajánló elég kecsegtető volt:

"Az 1975-ben Goncourt-díjjal kitüntetett, a faji megkülönböztetés ellen tiltakozó, megrázó regénye új nyelven új látásmódot képvisel a francia irodalomban. A különös varázsú és hangulatú könyvben egy kisfiú mesél üde gyermeki éleslátással, koravén bölcsességgel és megdöbbentően ártatlan obszcenitással az őt körülvevő világról, súlyos erkölcsi kérdésekről, szeretetről, barátságról, szerelemről, de még társadalomról és politikáról is."

Ami az utóbbi mondatban áll, az szó szerint igaz a regényre. A kisfiú, ahogy elmeséli a történeteket, érződik rajta, hogy egy az egyben a felnőttek szavaival mutat be mindent, ráadásul úgy, ahogyan egy nyomorúságos külvárosban beszélnek az emberek: obszcén, szegényes és együgyű beszédmóddal, mégis úgy, ahogyan ő gyerekfejjel látja a dolgokat. A hangulata pedig tényleg megvan: egy az egyben beszippantott és nem is hagyott nyugodni, amíg végig nem olvastam, és megtudtam a végkifejletet.
Az elején úgy tűnik, hogy a kisfiú csak mesél magáról, és úgy mindenről, ami az ő világát jellemzi, az őt körülvevő személyekről, és néhány említésre méltó eseményről. Sokáig azt hittem, hogy csak rövid történetek meséléséből fog állni az egész könyv, de egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem ugrálunk az időben, sem térben, hanem úgy haladnak a dolgok a maguk útján, ahogyan megtörténnek. Itt már amúgy is annyi információja van az olvasónak, hogy nagyon érdekli, mi lesz a vége, és hát nem lövöm le, de annyi bizonyos, hogy nagyon megrázó történetről van szó. Az utolsó pár oldal pedig szinte már elrettentett (mintha addig nem éltem volna át kismillió megrettenést a könyvvel kapcsolatban), emiatt örültem is a visszalevő kevés oldalszámnak. Az utolsó bekezdés azonban mégis meghozza a feloldozást, mert kiderül, hogy a kisfiúnak, Momónak ígéretes a jövője, ha ő is úgy akarja, és ezen elképzelésemtől nem is tántorított el egy megjegyzésével sem.
Momó elbeszélései nagyon tárgyilagosak, és igaz, hogy az ő szemével látunk, de mégis csak a tényeket közli. Az érzelmeiről nem ír, inkább csak arról, hogy mit gondol, ezért sokszor meglepődtem azon, mikor a történet mesélésében egyszer csak megjegyezte, hogy elbőgte magát, vagy látták rajta, hogy folynak a könnyei, és utólag sem magyarázott meg semmit. A sírások említése teljesen egybefolyik a történet többi részének említésével, nem szentel neki különös jelentőséget, még akkor sem, mikor a felnőttek szájából többször is halljuk, hogy Momó nem olyan, mint a többi gyerek, mert sokkal érzékenyebb az átlagnál. Úgy gondolom, ez egy nagyon jól megformált momentuma a regénynek.
Miközben olvastam sokszor sikerült teljesen beleélnem magam Momó helyzetébe, érdekes és tanulságos volt az ő szemszögéből szemlélni a világot, de azért végig ott bujkált bennem a tudat, hogy ezt egy felnőtt ember írta, pontosabban a hangsúly a felnőtt tudásán van, mert a regény lényege az, hogy Momó gyermeki tudásával meséli el a szörnyű és meghökkentő eseményeket. Valószínűleg ez csak engem zavar, mert az író mindent megtett a hiteles előadásért, ami sikerült is neki, le a kalappal előtte.

2 megjegyzés:

  1. Megérte a könyv, és szerencse hogy nem a kukában landolt :) Hogy milyen csodákra nem akadhat az ember véletlenül! Kíváncsivá tette a kisfiú sora, főleg azért mert még sosem hallottam az íróról és a regényről sem (szégyenszemre)

    VálaszTörlés
  2. Újabb játék:)
    http://ildybooks.blogspot.com/2010/09/konyvtaros-jatek.html

    VálaszTörlés