2010. április 2., péntek

Mikszáth Kálmán - Szent Péter esernyője

A bookline.hu-n talált tartalom:

A romantikus hatások és stílusjegyek egyik legszebb megnyilvánulása a Szent Péter esernyője (1895). A regény a szerelem diadalát fogalmazza meg a pénzvágy fölött. A két szálon futó történet két világot rajzol: a glogovai papét és a különc Gregorics Pálét. A pap és faluja meggazdagodását annak az esernyőnek köszönheti, melyet a népek Szent Pétertől eredeztetnek. Az író fricskája, hogy a "csodás" esernyő valójában egy bizarrnak tetsző cselekedet miatt nem hétköznapi: a nyelében rejtette el Gregorics Pál minden pénzét. Tette ezt rajongásig szeretett törvénytelen gyermekéért, szó szerint az ő életét óvta a sóvár rokonságtól. A különc halála megakadályozta, hogy az erkölcsileg jogos örökség a fiúra szálljon. Másképp alakul az esernyő és a benne levő pénz sorsa, mint ahogy az apa eltervezte. S a férfivá serdült gyermek, megsejtve az igazságot, az esernyő nyomába ered. A Szent Péter esernyője bája és derűje teszi, hogy az egyik legolvasottabb regénye ez Mikszáthnak. A mű optimizmusa a szerelem csodatevő erejét példázza. Hiszen a szerelem tényleg legyőzött mindent, még a legnehezebbet is: az emberben rejlő önzést. Hadüzenet a könyv a pénz vélt vagy valós mindenhatóságának.

Olvasás után:

Már az első pár oldal után éreztem, hogy ez igazán nekem való csemege lesz. Mikszáthot olvasni amellett, hogy könnyű, nagyon szórakoztató, és különösen odavagyok a népies szófordulatokért, melyeket nem csak a szereplők szájába ad, hanem ahogy ő maga is fogalmaz. Párhuzamosan két történeti szál fut, melyek egymástól teljesen elszeparáltak és csak a könyv felénél érzi az olvasó, hogy talán jobban összefügg a két történet, mint azt az elején gondolta volna. A végére természetesen ez be is következik, mármint az összefűződés, és természetesen hatalmas dínom-dánommal és esküvővel, boldogsággal végződik, míg a történetet magát cselszövések és ármánykodások szövik át. Mikszáth-tól megszokhattuk már a furfangos és humoros cselekményszövést, ami itt sem maradhat el, aki vevő a szépirodalomra, ezt kedvelni fogja.

Neten elolvashatod

4 megjegyzés:

  1. még ilyet! MÉG ILYET! :) tiszta jól áll a könyvekről írás. :)

    VálaszTörlés
  2. Linkeket ügyesen és szebben is be tudsz szúrni egy ikonnal a szövegre (mint HotDogon :D) Ez a könyv az én egyik Mikszáth kedvencem volt anno. Többször is elolvastam és írtam is belőle esszét. És ez a borító tök szép! Én vmi csúnyább kiadásban olvastam sajnos :S

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Tudok ajánlani egy oldalt, ahol még több Mikszáth könyvet találhatsz és teljesen ingyenesen letölthető. Itt találod: http://ingyenesenletolthetokonyvek.hu/konyvek/akli_miklos

    Jó böngészgetést kívánok hozzá. :)

    VálaszTörlés